Hírek
2010. Március 03. 14:00, szerda |
Belföld
Forrás: HírTV
Vége a járműveken mobilozók hangoskodásának
Hamarosan véget érhet sokak bosszúsága, hogy a tömegközlekedési járműveken valaki mellettük mobilozik, és közben kiabál vagy a zavarba ejtő személyes ügyeit tárgyalja. Kedden ugyanis bemutattak a CeBITe-n egy új technikát, amely lehető
Ezek az izmok akkor működnek, amikor hangokat, szavakat formálunk beszéd közben. A mozgásukat érzékeli az új technika, amely elektromos lüktetésekké alakítja át azokat, majd a pulzusok beszédként hangoznak fel a vonal másik végén. Nem kell tehát kiabálni, harsányan beszélni, elég suttogva, vagy akár csak az ajkunkat mozgatva a beszédet imitálni. Nagyjából úgy, ahogy a siketek szokták.
A KIT munkatársa, Michael Wand azt mondta, hogy jelenleg elektródákat használnak, amelyek a bőrhöz tapadnak, de a jövőben a mobilban lesznek az érzékelők. Természetesen nem csak az idegesítő hangoskodás, vagy a zavarba ejtő magánbeszélgetések miatt van szükség egy ilyen technikára. Azoknak is segíthet a szájmozgást érzékelő mobil, akik elvesztették a hangjukat, talán köztük a siketeknek is. Wand azt is elmondta, hogy az új eszköz fordít is, tehát bárki beszélhet, illetve suttoghat a saját nyelvén, a gép lefordítja a másik oldalon lévő anyanyelvére a szöveget.
(FH)
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 17. 08:22, szombat | Belföld
Magyar Közút: közel 670 ezer éves e-matricát vásároltak az autósok január 15-ig
2026. Január 17. 08:17, szombat | Belföld
Orbán Viktor: a nemzeti petícióval most minden magyar nemet mondhat Ukrajna és a háború finanszírozására
2026. Január 17. 08:17, szombat | Belföld
Hideg idő - Rendőrség: a déli parton már biztonságos a Balaton jege
A Balaton a déli parton jelenleg teljesen, az északin korlátozottan alkalmas a jégen tartózkodásra - közölte a Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság pénteken a rendőrség honlapján.
