Hírek
2013. Július 11. 09:41, csütörtök |
Helyi
Forrás: GYŐR MRFK
Végigrabolta Sopront a tolvajbrigád
Mintegy három óra leforgása alatt járta végig Sopron több nagyáruházát az a Nógrád megyei trió, aki több mint négyszázezer forint értékben lopott el ruhaneműket. A tolvajok „ámokfutásának” a rendőrök vetettek véget.
Sopronban, a Győri úton 2013. július 9-én az esti órákban a járőrök egy személygépjármű vezetőjével szemben intézkedtek.
A jármű átvizsgálását követően, a csomagtartóból és a hátsó utastérből ruhaneműkkel teli reklámtáskák kerültek elő. Az autóban ülők nem tudtak vásárlási blokkot mutatni az árukról, amiken a lopás gátló készülékek és az árcímkék is megtalálhatóak voltak.
A rendőri vizsgálat megállapította, hogy a járműben utazó salgótarjáni és karancssági lakosok aznap délután érkeztek Sopronba. A város több nagyáruházának ruházati boltjait járták végig, ahonnan három óra leforgása alatt, több mint négyszázezer forint értékben tulajdonítottak el ruhaneműket.
A soproni rendőrök a gépkocsiban megtalált árut lefoglalták.
B.Géza és bűntársai, D. Jánosné és S. Lívia ellen, üzletszerű lopás megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást a Soproni Rendőrkapitányság.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 26. 08:26, vasárnap | Helyi
A fenntarthatóságról a Föld napján Győrben
Szivárgásverseny, kockajáték, interaktív tudáspróba, ételkóstoló.
2026. Április 26. 08:12, vasárnap | Helyi
Gyakorlati jogászképzés: együttműködési megállapodást kötött a Széchenyi István Egyetem és a Győri Törvényszék
2026. Április 26. 07:08, vasárnap | Helyi
A madarak nyomában: ismeretterjesztő program és vízitúra Kisbodakon
Tanulással és kalandos vízitúrával folytatódott Kisbodakon a „Szigetköz Ismeretterjesztő Sorozat 2026”, ahol ezúttal a térség gazdag madárvilága került a középpontba.
2026. Április 25. 08:25, szombat | Helyi
Laczkovits-Takács az új frakcióvezető
A győri Fidesz-KDNP frakcióját mától Laczkovits-Takács Tímea vezeti.
