Hírek
2011. December 22. 13:01, csütörtök |
Bulvár
Forrás: Stop.hu/Új Ász
Veronika nemet mondott Alekosznak, a kubai macsó a befutó
Veronika már leírta Alekoszt, így biztosan nem fog vele randevúzni.
A görög exmenyasszonyának barátnője elmondta: Veronika bár naiv lány, csak az érzelmeire hallgat, és aki egyszer becsapta, azt nehezen veszi ismét komolyan. Maga Veronika is elutasította Alekoszt, aki hiába szeretné feleleveníteni a kapcsolatukat.
Alekosz az ÖsszeEsküvőknek köszönheti, hogy megtanulta végre, miként kell a nőkkel bánni. Rájött, hogy a csapongás és a mindenki irányába zúduló bókáradat egyáltalán nem rokonszenves a meghódításra kiszemelt lány számára. Most, hogy a görög ennyire kifinomult lett, ráébredt, hogy szeretné visszakapni exmenyasszonyát, Veronikát, a fiatal lány azonban tömören és velősen fogalmazta meg álláspontját.
- Alekosszal nem szeretnék találkozni, mert vele már lezártam mindent, és a jövőben még csak beszélni sem akarok róla - szögezte le.
- Biztos vagyok benne, hogy Veronika nem találkozna soha többé Alekosszal, hiszen eléggé megbántotta ahhoz, hogy szóba álljon vele. Már régen leírta! Sem külsőleg, belsőleg pedig mégannyira sem illett Verácskához - tette hozzá Melinda, Veronika barátnője, majd folytatta. - Cristofel más téma. Bár ő is megbántotta, mégis az a véleményem, hogy az ő közeledését elfogadja majd - árulta el a barátnő.
- Meghívtam Veronikát vacsorázni, mert szeretném megbeszélni vele a dolgokat és vissza akarom szerezni a bizalmát - árulta el az Új Ásznak Cristofel, aki nem örült, hogy Alekosznak is eszébe jutott kényeztetni a lányt. - Menjen már a büdös francba Alekosz! Ha akarják, találkozzanak, én nem fogok futni egy lány után. De ha így lesz, nem foglalkozom tovább Veronikával. Engem ne nézzenek madárnak! - tajtékzott a kubai macsó.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Február 23. 13:00, hétfő | Bulvár
Középkori \"vámpír\" arcát rekonstruálták horvát kutatók
Első alkalommal, több mint négyszáz év távlatából sikerült rekonstruálni annak a férfinak az arcát Horvátországban, akit saját korában vámpírnak tartottak - írta az Index.hr horvát hírportál.
2026. Február 22. 15:00, vasárnap | Bulvár
Ricky Martin július 6-án a Budapest Sportarénában ad koncertet
Újra Magyarországon ad koncertet Ricky Martin. A világhírű latin pop előadó július 6-án a Papp László Budapest Sportarénában lép fel.
2026. Február 19. 19:00, csütörtök | Bulvár
A Parno Graszt, a Carson Coma és a Quimby is fellép a Művészetek Völgyében
Mások mellett a Parno Graszt, a Carson Coma és a Quimby is zenél majd a 35. Művészetek Völgye fesztiválon, amelynek Kapolcs, Taliándörögd és Vigántpetend ad otthont nyár közepén

