Hírek
2023. Június 06. 06:00, kedd |
Életmód
Forrás: mti
Verskoncerttel indul a 43. Kaláka Fesztivál
Nulladik nappal, a fesztiválnyitó Verskoncerttel indul a 43. Kaláka Fesztivál; a június 22-25. között Egerben zajló seregszemlén fellép többek közt a Budapest Ragtime Band, a Zűrös Big Banda, a Kollár-Klemencz Kamarazenekar, az Aranyakkord, a Canarro együttes, a Platon Karataev, a Hot Jazz Band, Ferenczi György és az 1-ső Pesti Rackák és Földes László, Hobo is.
Gryllus Dániel, a Kaláka együttes alapító tagja, a program művészeti vezetője az esemény hétfői, Sebő Ferenc zenész-dalszerző- népzenekutatóval közösen tartott sajtótájékoztatóján elmondta: a Kaláka fesztiválok talán legfontosabb közös vonása, hogy nem egy adott stílushoz, hanem a minőséghez és színvonalhoz ragaszkodnak, de stílusok terén széles palettáról válogatnak. Kiemelte: idén a programok nagy többségét az Érsekkertben tartják.
A június 22-i, Weöres Sándor 110. születésnapjára időzített fesztiválnyitó Verskoncert - melyben a Kalákán kívül Sebestyén Márta és a Sebő Együttes is közreműködik - a Rege Birtokon lesz, míg június 24-én Gryllus Dániel és Sumonyi Zoltán Tíz példázat című előadását az egri református templomban tekinthetik meg az érdeklődők.
Az idei fellépők között lesz a házigazda Kaláka mellett a Folksz, a Budapest Ragtime Band, a Zűrös Big Banda, a Kollár-Klemencz Kamarazenekar, az Aranyakkord, a Canarro együttes, a Platon Karataev, a Hot Jazz Band, Ferenczi György és az 1-ső Pesti Rackák, Földes Hobo László, valamint a török zenét játszó Nasip Kismet Band.
Gryllus Dániel kiemelte: a Gyerekfesztiválon szombat és vasárnap délelőtt koncertek, interaktív programok, kézműves foglalkozások, játszóház, bábszínházi előadás és játszóházak várják a családokat. A Bródy Sándor könyvtár Kaláka versnyomozást indít segítő kutyákkal és kvízjátékot is szervez június 23-án - hangzott el a tájékoztatón, ahol a szervezők újdonságként szóltak az Ökokaláka blokkról is, mely a környezetvédelem, környezeti nevelés, fenntarthatóság jegyében zajló ingyenes kísérőprogramja lesz a fesztiválnak. Minczér Gábor, Eger alpolgármestere kijelentette: a Kaláka Fesztivál Eger kulturális életének ékköve, a város egyik leglátogatottabb, legnépszerűbb, az önkormányzat által is támogatott rendezvénye.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Február 21. 16:00, szombat | Életmód
Kapu Tibor átvette a Közmédia Év Embere Díját
Kapu Tibor kutatóűrhajós átvette a Közmédia Év Embere Díját pénteken, Budapesten.
2026. Február 20. 15:00, péntek | Életmód
Dune House: 330 millió forinttól indulnak az árak a kastélypiacon
Magyarországon jelenleg 150-200 kastély és kúria keres gazdát, a kínálat 80 százaléka vidéken található, az árak pedig lokáció szerint 330 milliótól indulnak és elérhetik a 10 milliárd forintot
2026. Február 19. 16:00, csütörtök | Életmód
Nagy sikerrel zárta amerikai turnéját a Budapesti Fesztiválzenekar, tavasszal Kínában folytatják
Nagy sikerrel zárta egyesült államokbeli turnéját a Budapesti Fesztiválzenekar (BFZ), amely Milánó és Berlin után tavasszal Kínában folytatja koncertkörútját - tájékoztatta a zenekar szerdán az MTI-t.
