Hírek
2017. Március 04. 12:10, szombat |
Belföld
Forrás: mti
Veszett rókát találtak a Borsodban
Veszettség vírusát mutatta ki egy Bekecsen talált, rendellenesen viselkedő rókában a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma - közölte a szervezet szombaton az MTI-vel.
A Nébih közleménye szerint a Szerencs melletti Bekecsen talált rókán látható volt, hogy nem egészséges: imbolygó volt a mozgása, sérültnek tűnt a lába, hagyta magát néhány lépésre megközelíteni.
Az eset mintegy öt kilométerre történt attól a helytől, ahol tavaly februárban találták meg egy róka tetemét, amelyből a laboratóriumi vizsgálat szintén kimutatta a vírust.
Az érintett térségben kilencven napos ebzárlatot rendel el az illetékes állategészségügyi hatóság.
Mint írták, a veszettség vírusára a vadon élő és a házi emlősállatok egyaránt fogékonyak. Vadállatokban a fertőzés fő fenntartói a vörös rókák, amelyekből Magyarországon mintegy 70 ezer egyed él. A veszettség vírusa a beteg állat harapásával, marásával terjed, és mind emberben, mind állatban halálos kimenetelű agy- és gerincvelő-gyulladást okoz. Mivel a tünetek jelentkezése után a betegséget gyógykezelni nem lehet, egyedüli védekezési mód a megelőzés, azaz a vakcinázás.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 05. 11:00, vasárnap | Belföld
Évi 7 millió forinttal is többet kereshetnek a diplomások az érettségizettek átlagkeresetéhez képest
2026. Április 05. 09:18, vasárnap | Belföld
Erdő Péter: húsvét az egész életünket mássá teszi
Húsvét az egész életünket mássá teszi, segít, hogy boldogok legyünk. A mi feladatunk pedig az, hogy elmondjuk ezt a titkot a világnak - hangsúlyozta Erdő Péter húsvétkor.
2026. Április 04. 15:00, szombat | Belföld
Több mint harminc vasútállomás újul meg az országban
Az állomásfelújítási program részeként 14 vármegyében több, mint harminc állomás és vasúti megállóhely újul meg, mintegy 15 milliárd forint értékben, a MÁV-csoport és a Magyar Falu Program forrásaiból
2026. Április 04. 14:00, szombat | Belföld
Nézőpont: Fidesz-többség marad a következő országgyűlésben is
A kormányközeli kutatóintézet szerint marad a Fidesz többség.
