Városlista
2024. május 6, hétfő - Ivett

Hírek

2010. Június 28. 07:45, hétfő | Sport
Forrás: NSO

Vettel idén másodszor ért célba elsőként

Vettel idén másodszor ért célba elsőként

Sebastian Vettel győzelmével ért véget a Formula–1-es világbajnokság Európai Nagydíja. A Valenciában megrendezett versenyen – amelyen Mark Webber hatalmas balesetnek volt az egyik szenvedő alanya – Lewis Hamilton lett a második, míg Jens

Vettel gond nélkül rajtolt, Webber viszont a második helyről a kilencedikre esett vissza. Vettelt Hamilton és Alonso követte a második, illetve harmadik helyen, Michael Schumacher a 15. helyről a 11.-re jött fel.



Az agresszívan támadó Hamilton kereke az első métereken hozzáért Vetteléhez, de egyikük autója sem sérült meg súlyosabban. Webber ezzel szemben már a 8. körben túlesett első boxkiállásán, amely a bal első kerék „engedetlensége" miatt hosszabbra nyúlt, mint azt tervezték a Red Bullnál. 

A feketeleves azonban csak ezután jött az ausztrál számára. A 17. kanyarnál ugyanis fékezés nélkül beleszaladt az előtte haladó Heikki Kovalainenbe. A finn összetört hátsóval „szimplán" kiesett a versenyből, Webber viszont ijesztő módon felrepült a levegőbe, fejjel lefelé a földhöz csapódott, majd - immár a (megmaradó) kerekein - óriási sebességgel a gumifalba csapódott. Webbernek szerencsére semmi baja sem lett.

A mezőny ezt követően négy körön át a safety car mögött haladt, a pilóták többsége természetesen azonnal kiment kerékcserére, a Ferrarinál és a Mercedesnél azonban nagyon rosszul jöttek ki ebből, Alonso a 10., Massa a 17. helyre esett vissza, míg Schumacher még a brazilnál is rosszabb pozícióban találta magát.

A kiállást halogató Kobajasi a tőle szokatlan harmadik helyen haladt, sőt a 27. körben akár a másodikra is feljöhetett volna. Történt ugyanis, hogy Hamiltont áthaladásos büntetéssel sújtották, mivel a biztonsági autót megelőzte, amikor az bejött a pályára Webber balesete után. Az angol azonban akkora előnnyel haladt a japán előtt, hogy elé tudott visszajönni.

Hamilton ezzel együtt jó 14 másodperces hátrányba került Vettellel szemben, így a német nyugodtan autózhatott saját ritmusában. Az eseménytelen percek után Glock és Bruno Senna gondoskodott kis izgalomról, midőn egymással csatázva az őket leköröző Hamilton, Kobajasi és Button életét keserítette meg.

Schumacher a harmadik kerékcseréje után egymás után autózta a leggyorsabb köröket, a 17. helyen autózva azonban vérmes reményei már nem lehettek.

Közben a versenybíróság bejelentése után nyolc pilóta (Button, Barrichello, Hülkenberg, Kubica, Petrov, Sutil, Liuzzi és De la Rosa) kezdhetett aggódni, ugyanis vizsgálni kezdték, hogy nem haladtak-e túl gyorsan, amikor a safety car a pályán volt.

Négy körrel a vége előtt Kobajasi is letudta a kerékcseréjét, így Button feljött a „rá váró" harmadik helyre. A japán a 9. helyre jött vissza, ám a friss gumikkal megelőzte Alonsót, majd Buemit is, így hetedikként ért célba.

A versenyt Vettel nyerte meg, így elkönyvelhette idei második győzelmét - korábban Malajziában intették le elsőként -, a második Hamilton, a harmadik pedig Button lett. A vb-pontversenyben továbbra is Hamilton vezet Button előtt, Vettel viszont az ötödikről a harmadik helyre jött fel.

Következő futam: július 11. Brit Nagydíj, Silverstone

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 06. 09:47, hétfő | Sport

Két magyar a top 50-ben a tenisz-világranglistán, Marozsán újabb karriercsúcsa

A 36. helyen álló Marozsán Fábián és az 50. Fucsovics Márton révén két magyar is tagja a top 50-nek a férfi teniszezők legfrissebb, hétfőn kiadott világranglistáján.

2024. Május 06. 07:54, hétfő | Sport

A 125 éves Ferencváros gólrekordot döntött a Debrecen ellen

A bajnok és kupadöntős Ferencváros 5-1-re legyőzte a vendég Debrecent a labdarúgó OTP Bank Liga 31. fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén.

2024. Május 06. 07:53, hétfő | Sport

Miami Nagydíj - Pályafutása első sikerét aratta Lando Norris

Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a vasárnapi Forma-1-es Miami Nagydíjat, ezzel pályafutása 110. futamán az első győzelmét aratta.