Városlista
2024. szeptember 9, hétfő - Ádám

Hírek

2011. Január 25. 16:30, kedd | Helyi
Forrás: HáziPatika.com

Vidéki intézmények lettek a legjobbak az Év kórháza versenyen

Vidéki intézmények lettek a legjobbak az Év kórháza versenyen

A HáziPatika.com idén is kiosztotta hagyományos, „Az év kórháza” elnevezésű elismeréseit, amelyet a betegek szavazatai alapján ítéltek oda. Újdonság az előző évekhez képest, hogy az összesített versenyben dobogós kórházak idén

A már hagyománynak számító, hatodik éve megrendezett „Az év kórháza” internetes szavazással a szervező HáziPatika.com ismét esélyt adott a betegeknek arra, hogy hangot adjanak véleményüknek, és megmondják, szerintük melyik az ország legjobb kórháza. Az ünnepélyes díjkiosztó keretében 2011. január 25-én, az MTA dísztermében vehették át elismeréseiket a győztes intézmények.

– Rendkívül érdekes tanulságai vannak a szavazásnak – mondta el az eseményen Pilling Róbert főszerkesztő. – A legszembetűnőbb például, hogy az összesített versenyben az első háromba eddig minden évben bejutott egy fővárosi intézmény, sőt, tavaly mindhárom első helyezett budapesti volt; idén azonban a vidéki kórházak győzedelmeskedtek. Továbbá a kategória-verseny eredményei alapján szembetűnő az a változás is, hogy a győztesek szinte kivétel nélkül sebészetek és/vagy szülészetek. Ezek az osztályok az elmúlt években valóban az átlagosnál jobban fejlődtek a legtöbb intézményben, ezt pedig már a betegek is értékelik.

2010-ben jóval kevesebb pontszámot kapott szinte minden intézmény, így figyelembe kell venni, hogy a győztes vidéki intézmények is alacsonyabb átlagpontszámmal tűntek ki a mezőnyből.

– A szavazás azt mutatja, hogy a laikusok szemében az egészségügy presztízse az utóbbi években kicsit csökkent – tette hozzá Pilling Róbert főszerkesztő – ez az eredményeken is meglátszik. Tavaly még az ötödik helyezett is magasabb pontszámot ért el összesítettben, mint idén a legelső intézmény. Az eredmények hátterében több minden állhat, talán kritikusabbá váltak az emberek, vagy összességében elégedetlenebbek.

Megyei szintre bontva a győr-moson-soproni kórházakra érkezett 3,887-es átlag alapján a megye a 19. helyezést érte el a rangsorban*.

A megyében legjobb helyezést elért kórházak a következők:

Petz Aladár Megyei Oktató Kórház Győr 3,973
Lumniczer Sándor Kórház-Rendelőintézet Kapuvár 3,965
Sopron Erzsébet Oktató Kórház Sopron 3,939

*A budapesti kerületeket és a megyéket külön értelmezte a verseny; összesen 31 helyezés volt a listán, mert 11 kerületre egyáltalán nem érkezett szavazat.

Az Év Kórháza versenyben „orvos-szakmai ellátás”, „ápolás- és szakszemélyzet”, „infrastruktúra”, „ellátás”, valamint „környezet és tisztaság” kategóriákban lehetett pontozni a kórházakat. Az abszolút győztesek a kategóriánként elért pontszámok átlagolásával legjobb eredményt elért intézmények lettek.

Az összesített verseny nyertesei:

• Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Kórháza (1. helyezés)
• SzigetvárMED Egészségügyi Szolgáltató Közhasznú Nonprofit Kft. (2. helyezés)
• Dombóvári Szent Lukács Egészségügyi Nonprofit Kft (3. helyezés)

A kategóriánkénti verseny győztes kórházai:

Orvos-szakmai ellátás kategória (holtversenyben két győztes intézmény):
• SE ÁOK I. sz. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika
• SE ÁOK I. sz. Sebészeti Klinika

Ápolás- és szakszemélyzet kategória (holtversenyben két győztes intézmény):
• Dr. Bugyi István Területi Kórház
• SE ÁOK Érsebészeti Klinika

Infrastruktúra kategória:
• SZTE ÁOK Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika

Ellátás kategória:
• SZTE ÁOK Sebészeti Klinika

Környezet és tisztaság:
• Almási Balogh Pál Kórház Egészségügyi és Szolgáltató Nonprofit Kft.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Szeptember 09. 09:14, hétfő | Helyi

Jövőre már pilótákat is képeznek a Széchenyi-egyetemen

A nagy utasszállító repülőgépek vezetésére készíti fel a hallgatókat az a képzés, amelyet a győri Széchenyi István Egyetem indít 2025 februárjától a Wizz Air légitársasággal partnerségben.

2024. Szeptember 09. 08:09, hétfő | Helyi

Iskolapélda Győrben is

Iskolapélda elnevezéssel indított kampányt a rendőrség annak érdekében, hogy tanévkezdéskor ne történjen gyermekeket érintő közlekedési baleset.

2024. Szeptember 09. 07:08, hétfő | Helyi

Veszélyes növény közeledik hozzánk – jelezte az agrárminiszter

A kaukázusi medvetalp mérgező, fényérzékenyítő növény, veszélyes, mivel már az emberi bőrrel érintkezve kifejti mérgező hatását.

2024. Szeptember 08. 09:12, vasárnap | Helyi

Bíró Attila visszatért, a vízilabda edző a GYVSE Uni-Győr női szakágvezetője

Visszatér Bíró Attila a vizilabdasportba.