Hírek
2013. Július 02. 09:09, kedd |
Helyi
Forrás: infogyor.hu
Világsztárok kívánságai a VOLT fesztiválon
A július 2-án, kedden induló VOLT Fesztivál iránt minden eddiginél nagyobb az érdeklődés itthon és külföldön.
A világsztárok kívánságlistáin. Szinte mindegyik zenekar különös figyelmet fordít arra, hogy egészségesen étkezzen, emellett a gluténmentes élelmiszerek egyre gyakrabban szerepelnek a kívánságlistán. Gluténmentes és light sörök, 3 karton chips egy négytagú bandának, egyedi sütemények sorakoznak a felsorolásokban. Semmi „junk food”, viszont egyre több bio termelésből származó alapanyagból készült étel – áll a kívánságok közt. A Thirty Seconds semmi alkoholt nem kér, szójatejet, mandulatejet, gyümölcsöket, mézet, mogyoróvajat azonban igen. Az egyik igazi nagyágyú nem gondolja, hogy „nem kell mindig kaviár”, a kötelezően beszerzésre váró tételek között szerepel egy százezer forintos típus.
A Parkway Drive pedig azt írta, hogy „rendes” kaját kérnek ebédre és nem valami punk-rock pörköltet. Azt azonban többen jelzték – még a legnagyobbak közül is ketten -, hogy egy igazán menő, soproni étteremben falatozhassanak a koncert előtt – így érdemes majd nyitott szemmel járni a városban, ha étkező sztárokat szeretnénk látni! Sok fellépőnek van extra ital kérése is – Veuve Cliquot pezsgő, Belvedere vodka, Mount Gay rum, és van egy Dj, aki menedzserével ketten 8 üveg pezsgőt szeretne elfogyasztani, természetesen Dom Perignont, ezen kívül egy nagy üveg rumot és vodkát is felírt a listára… Hosszú lesz a szett... Az egyik sztárcsapat gőz inhalálót is kért, illetve egy szoláriumot a backstage-be. Természetesen megoldják a szervezők. Na meg 1-1 Monica Belucci és Mike Tyson posztert is szeretne valaki az öltözőjébe. És van, aki nem törődött a bepakolással, kimaradhatott a bőröndből a zokni és az alsónadrág, ugyanis ezek is szerepelnek a listán.
Több sztárcsapat óriási nagy buszokkal érkezik, a Queens Of The Stone Age és a Thirty Seconds To Mars is három nightlinerrel és két kamionnal jön a VOLTra. Három fellépő is bérelt repülőgéppel érkezik Bécsbe, a Hurts például csak a VOLT kedvéért változtatta meg turnéútvonalát, hogy útbaejtse Sopront, Martin Solveig egyenesen Ibizára repül tovább a soproni fellépésről, két sztárbandát pedig helikopterrel szállítanak Sopronba a bécsi reptérről...
Ezek érdekelhetnek még
2026. Február 03. 08:22, kedd | Helyi
A polgármester elnapolta a közgyűlést és újabb feljelentéseket tett
Mindezt a közleményéből tudjuk, amit péntek kora délután hozott nyilvánosságra. Az előzményeket a pénteki közgyűlés legelejéről szóló tudósításunkban láthatják.
2026. Február 03. 08:06, kedd | Helyi
Tovább zöldülhet a Szigetköz
Több mint 3 milliárd forint támogatás érkezik a Szigetközbe.
2026. Február 03. 07:06, kedd | Helyi
Csendben elaludt Magyarország legidősebb embere Győrújbaráton
Elhunyt Magyarország legidősebb embere, Juhász Árpádné. Teri néni 1914. május 14-én született, 2022 decembere óta volt ő az ország leigidősebbje és a győrújbaráti idősotthonban hunyt el.
2026. Február 02. 08:29, hétfő | Helyi
Európai ifjúsági kézilabdaliga – Győr is indul az első női idényben
A Győr, a Ferencváros és a Debrecen is indul az európai ifjúsági kézilabdaliga első női kiírásában.
