Városlista
2024. augusztus 3, szombat - Hermina

Hírek

2017. Augusztus 10. 09:12, csütörtök | Bulvár
Forrás: hirado.hu

Visszatérhet a Knight Rider, természetesen David Hasselhoffal

Visszatérhet a Knight Rider, természetesen David Hasselhoffal

Ezt maga a színész súgta meg egy TMZ-nek adott interjúban.

David Hasselhoff karrierje az utóbbi években nem éppen a sikerekről szólt, sajnos 80-as és 90-es évekbeli sorozatai miatt kissé kínossá vált, mint jelenség. Ennek ellenére a színész büszke a milliókat tévéképernyők elé szegező szériáira, melyeket meglovagolva tudott a köztudatban maradni.

A Galaxis őrzői második részében feltűnő David, készített egy igen vicces, de valljuk be, még inkább kínos dalt és klipet a mozi DVD megjelenéséhez, melynek apropóján a TMZ magazin készített vele egy videóinterjút. Ebben hintette el, hogy az említett film rendezője, James Gunn kapható lenne a Knight Rider felélesztésére, sőt, Hasselhoff állítása szerint már a jogi kérdéseket tárgyalják.

Az nem kérdés, hogy a rebootban is David alakítaná Michael Knightot, aki bár komoly fizikai teljesítményekre már nem feltétlen képes, de vezetni bevallása szerint, azért még jól tud. Ha sikerül is a színésznek felélesztenie a sorozatot, az még beletelik némi időbe, addig is itt van nekünk a már említett videoklipje, melyre leginkább szavaink sincsenek:

Ezek érdekelhetnek még

2024. Augusztus 02. 07:57, péntek | Bulvár

A főpolgármester szerint nincs B terv, a Szajnában kell és lehet úszni

A francia főváros polgármestere szerint nem volt és nincs is más alternatíva, mint a Szajnában rendezni az olimpiai nyíltvízi úszóversenyeit.

2024. Augusztus 02. 07:49, péntek | Bulvár

Szombaton szentelik fel a kommunizmusban elárasztott Bözödújfalu újjáépített templomát Erdélyben

Szombaton szentelik fel a kommunizmusban elárasztott Bözödújfalu újjáépített templomát, az Összetartozás temploma az egykori település valamennyi felekezetét képviseli.

2024. Július 31. 07:53, szerda | Bulvár

Filmzenei fesztivált tartanak Balatonalmádiban augusztus közepén

Kilenc formáció lép fel a 2. Balatoni Filmzene Fesztiválon augusztus 9. és 11. között a Kerényi Imre KultMagtárban, a rendezvény alatt filmzenei utcakoncertek is lesznek - közölték a szervezők az MTI-vel.

2024. Július 29. 08:06, hétfő | Bulvár

Párizs 2024 - Művészeti igazgató: nem kívánt semmit kigúnyolni a megnyitó

Thomas Jolly, a párizsi olimpiai megnyitóünnepség művészeti vezetője cáfolta, hogy Az utolsó vacsora témája ihlette volna a program Ünnepség című jelenetét, amely ellen a katolikus egyház és jobboldali politikusok tiltakoztak.