Hírek
2016. November 29. 10:03, kedd | PR
Visszér kezelése: a kezünkben van a lehetőség!
A visszér kezelése iránt sokan érdeklődnek, hiszen a probléma mindenképp odafigyelést igényel. Nagyon fontos, hogy időben szakemberhez forduljunk, amint érezzük a tüneteket.
Tény viszont, hogy sok esetben a természetes gyógymódok és az életmódváltás a hagyományos orvoslásnál is hatékonyabbnak bizonyulnak. Az elnehezedő láb igen kellemetlen, ám legtöbben nem szokták komolyan venni ezt a jelenséget.
Pedig kellene, hiszen ez az első jel, ami arra utal, hogy visszerességre hajlamosak vagyunk. A betegség egy idő után esztétikai gondokat is okoz, ám nem ez az egyetlen indok, amiért érdemes foglalkozni vele. A vele járó számos egészségügyi kockázatnak is elejét vehetjük a Hillvital.hu szerint azzal, ha a visszér kezelése kapcsán időben a természetes gyógymódok mellett döntünk.
Súlyfelesleg? Mondjon búcsút neki!
Az elhízás sajnos számos betegség kialakulásában döntő szerepet játszik, s ez nincsen másként akkor sem, ha visszerességről van szó. A magas koleszterinszint, az inzulinrezisztencia, a szív-és érrendszert érintő problémák megelőzése mind azt indokolják, hogy megszabaduljunk a felesleges kilóktól.
Amint a rendszeres testmozgás és az egészséges étkezés mindennapjaink részévé válnak, úgy tapasztalhatjuk meg saját magunkon napról napra a pozitív változást. Minden egyes leadott kilóval sokszoros terheléstől szabadítjuk meg ízületeinket, és a lábra nehezedő súly is kisebb lesz. A visszér kezelése során is kiemelt jelentőséggel bír a normál testsúly elérése. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a fogyást követően a visszerek fájdalmai enyhülnek és sok esetben a helyzet rosszabbodásától sem kell tartani.
Fontos megemlíteni, hogy a súlyvesztést soha ne éhezéssel és drasztikus kalória megvonással igyekezzünk elérni. Ennek ugyanis hiánybetegségek lehetnek a következményei, melyek szintén nem kedveznek a visszerek állapotának.
A rendszeres mozgáshoz is megfelelő energiára van szükség, ezért mindenképp a kiegyensúlyozott táplálkozás és az életmódváltás a fogyás felé vezető járható út. Ne feledkezzünk meg a bőséges folyadékbevitelről sem, mely szintén elősegíti a súlyvesztést, és ugyanakkor az érrendszer állapotára is jótékony hatással van.
Vitaminok az erek védelmében
A C-vitamin fogyasztásának előnyeit általában csak akkor használjuk ki, ha megfázásról van szó. Tény pedig, hogy az érrendszert is jótékonyan segíti és erősíti legnépszerűbb vitaminunk. A citrusfélékben és a paprikában nagy mennyiségben előforduló C-vitamin visszér kezelése kapcsán is remek választásnak bizonyul. A szükséges mennyiséget általában nehéz bevinni a napi táplálkozás során, ezért a rostos vitaminforrások mellett étrend-kiegészítőket is érdemes bevetni a fájdalomcsillapítás és a helyzet javulása érdekében.
Gyógynövényes készítmények külsőleges használatra
Az egészséges táplálkozás mellett külsőleg is célszerű megtámogatni az érrendszert. A természet patikája már sokszor bebizonyította, hogy remek választásnak bizonyul az egészség védelmének érdekében. Vannak olyan komplex gyógynövényes készítmények, melyek tartalmazzák mindazokat az értékes hatóanyagokat, amelyek a visszér kezelése kapcsán fontos szerephez jutnak. A vadgesztenyéről általánosan elterjedt, hogy kitűnő döntés visszeres betegek részéről. Mellette a varázsmogyoró, az indiai gázló, a fekete áfonya, vagy a szőlőlevél is jótékony hatással van a visszerekre. Megéri tehát olyan külsőleg használható balzsamokat is beszerezni, melyek ezeket az összetevőket állítják az egészség szolgálatába.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 29. 09:43, hétfő | PR
Streaming, net, appok – apró havidíjak, nagy végösszeg
a digitális rezsi egyre komolyabb tétel a családi kasszában
2025. December 27. 11:39, szombat | PR
Átalakul a digitális ökoszisztéma: az AI a keresés mellé lép, nem a helyére
a beszélgetésalapú internet kora jön, a bankolásban is új elvárásokat hoz
2025. December 23. 15:15, kedd | PR
Hogyan tartsd karban a mozgásrendszered – egyszerű, otthon végezhető praktikák
Az élet ritmusa sokszor úgy sodor minket, hogy észre sem vesszük, mennyire elhanyagoljuk a testünket.
2025. December 22. 17:35, hétfő | PR
Támogatások cégeknek napelem telepítéshez 2025-ben
Olyan világban élünk, amelyben az energiaárak tavaly is, idén is, jövőre is kiszámíthatatlanok.
