Városlista
2024. július 31, szerda - Oszkár

Hírek

2010. Augusztus 08. 14:29, vasárnap | Kék hírek
Forrás: HírTV

Vonat elé tették a kitört közlekedési táblát

Vonat elé tették a kitört közlekedési táblát

Több súlyos bűncselekmény miatt is eljárásra számíthat az a három fiatal, akik ittasan kitörtek a helyéről három közlekedési táblát Szegváron, majd egyet a vasúti sínekre tettek, eggyel pedig egy fóliasátorban tettek kárt.

A Csongrád megyei kisvárosban még kedden hajnalban figyelt fel a helyi körzeti megbízott rendőr arra, hogy a település egyik kereszteződéséből elvittek két elsőbbségadás kötelező jelzőtáblát, valamint eltűnt az egyik városhatárt jelző tábla is.


Az ügyben indult kutatás rövidesen eredményre vezetett: az egyik táblát az eltávolítás helye közelében, egy másikat a Szegvár-Mindszent vasútvonal vasúti pályáján a síneken, a harmadikat pedig egy közeli fóliasátorba beszúrva találta meg.

A mindenre kiterjedő nyomozásnak köszönhetően a szentesi kapitányság munkatársai 3 nap alatt eljutottak a tettesekig, akikről kiderült, hogy fiatalkorúak, és ittasságukból kifolyólag hajtották végre cselekményüket. Bár meggondolatlanságukkal csupán 25 ezer forint kárt okoztak, a rongáláson felül közúti, valamint vasúti közlekedés biztonsága elleni bűntett miatt is büntetőeljárás indult velük szemben.

(HavariaPress)

Ezek érdekelhetnek még

2024. Július 30. 07:59, kedd | Kék hírek

Közel tízezer hamis cipőt találtak a pénzügyőrök Bács-Kiskun vármegyében

Közel tízezer hamis cipőt találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei Bács-Kiskun vármegyében - tájékoztatta az adóhatóság hétfőn az MTI-t.

2024. Július 27. 06:00, szombat | Kék hírek

Lecsapott a rendőrség Kerepesen!

Hat kábítószer-fogyasztót és két -terjesztőt fogtak el szerdán Kerepesen a rendőrök - közölte hivatalos oldalán a rendőrség.

2024. Július 26. 09:25, péntek | Kék hírek

Mintegy 90 kilogramm drogot foglalt le a rendőrség, nyolc embert gyanúsítanak az ügyben

Mintegy 90 kilogramm marihuánát foglalt le a rendőrség az elmúlt hetekben, az ügycsoportnak eddig nyolc gyanúsítottja van - közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) csütörtökön a police.hu oldalon.

2024. Július 25. 07:33, csütörtök | Kék hírek

Két ember meghalt egy vasúti átjáróban történt balesetben Szentesnél

Két ember meghalt egy vasúti átjáróban történt balesetben Szentes közelében szerda este - közölte Pere Csaba, a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI érdeklődésére.