Hírek
2017. December 19. 07:44, kedd | Külföld
Vonatbaleset az Egyesült Államokban- többen meghaltak
Legkevesebb három ember meghalt a Washington államban található DuPont városánál, az Egyesült Államokban, ahol kisiklott egy vasúti szerelvény és a kocsik az útra zuhantak
- erősítették meg a helyi hatóságok. Több mint 100 embert kellett ellátni a baleset miatt.
Korábban az AP amerikai hírügynökségnek név nélkül nyilatkozó források hat halálos áldozatról számoltak be, és a hírügynökség azt írja: nem tudni, mi az oka az eltérésnek a hivatalosan megerősített és a korábban kiszivárgott számok között.
A nyilvánosságra hozott adatokból az derült ki, hogy a vonat az utolsó mért ponton, 400 méterrel a baleset előtt óránkénti 130 kilométeres sebességgel haladt, az autópálya fölötti íven viszont a legnagyobb megengedett sebesség alig 50 kilométer óránként.
Az Amtrak vasúttársaság szerelvénye a DuPont melletti autópálya egyik aznap használatba vett felüljáróján siklott ki - jelentette az amerikai média hétfőn. Értesülések szerint a 14 vagonból 13 siklott ki, a szerencsétlenség következtében pedig a felüljáró alatti autópályán két nyerges vontató és öt személygépkocsi is balesetet szenvedett.
Az Amtrak közlése szerint a vonaton legalább 78 utas és öttagú személyzet tartózkodott.
Fotó: Twitter/Gregors
MTI
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 26. 12:00, vasárnap | Külföld
Több fegyverrel szerelte fel magát az a férfi, aki a Donald Trump részvételével tartott díszvacsora helyszínén nyitott tüzet
Több fegyverrel szerelte fel magát az a férfi, aki a Donald Trump elnök részvételével tartott díszvacsora helyszínén tüzet nyitott szombaton egy washingtoni szálloda bálterménél.
2026. Április 25. 15:00, szombat | Külföld
Iráni konfliktus - Amerikai őrizetben marad a két lefoglalt iráni olajszállító tanker
Amerikai őrizetben marad a héten az Indiai-óceánon lefoglalt két iráni olajszállító tanker és legénysége - közölte az amerikai hadsereg egyesített vezérkarának főnöke pénteken a Pentagon washingtoni sajtótájékoztatóján.
2026. Április 25. 12:00, szombat | Külföld
Ursula von der Leyen: a közel-keleti konfliktus már kézzelfogható gazdasági hatásokkal jár az EU számára
Az 54 napja tartó közel-keleti konfliktus már kézzelfogható gazdasági hatásokkal jár az Európai Unió számára - jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke pénteken.
2026. Április 24. 15:00, péntek | Külföld
Donald Trump elrendelte minden iráni hajó megsemmisítését, amely aknát próbál telepíteni a Hormuzi-szorosban
Donald Trump amerikai elnök csütörtökön elrendelte minden iráni hajó megsemmisítését, amely aknát próbál telepíteni a Hormuzi-szorosban.
