Hírek
2026. Március 30. 13:00, hétfő |
Életmód
Forrás: MTI
XIV. Leó pápa: Krisztus a keresztről kiáltja az embereknek, hogy tegyék le a fegyvert
Krisztus, a béke királya, ma is azt kiáltja keresztjéről: tegyétek le a fegyvert, emlékezzetek, hogy testvérek vagytok - mondta XIV. Leó pápa a Szent Péter téren bemutatott virágvasárnapi misén, amellyel megnyitotta a húsvéti nagyhetet.
A szertartás a Szent Péter tér közepén álló obeliszknél kezdődött, ahol XIV. Leó megáldotta a Jézus jeruzsálemi bevonulását jelképező olajfaágakat és pálmaleveleket. Ezeket tartották kézben bíborosok, püspökök, az egyház más tagjai és a hívők is.
A Szent Péter-bazilika előtti szabadtéri oltárnál mondott homíliájában az egyházfő Jézusról mint a béke királyáról beszélt, hangoztatva, hogy miközben ő kereszthalálra készül, mások háborút készítenek elő, miközben ő kitart a békességben, másokat az erőszak uralja, miközben ő vigaszt nyújt az emberiségnek, mások botokat és kardokat ragadnak meg.
Jézus átöleli az emberiség történetének minden korában és minden helyszínén emelt kereszteket: meglátjuk benne a keresztre feszítetteket, sebeiben a mai emberek sérüléseit, kiáltásában a most szenvedők sírását, azokét, akik elveszítették a reményt, betegek, magányosak, erőszak vagy háború áldozatai
- mondta XIV. Leó.
Hozzátette: "Krisztus, a béke királya, még mindig azt kiáltja keresztjéről: Isten szeretet! Legyetek irgalmasok! Tegyétek le a fegyvert, emlékezzetek, hogy testvérek vagytok!"
A mise után, az Úrangyala-imádság előtt mondott beszédében XIV. Leó pápa megemlékezett a közel-keleti keresztényekről, akik - hangoztatta - a háború miatt nem biztos, hogy meg tudják megtartani a húsvéti szertartásokat.
Krisztus szenvedéséhez hasonlította a háború sújtotta népek szenvedéseit, és a béke útjainak konkrét megnyitását sürgette.
A pápa megemlítette azokat a tengerészeket, akik a most zajló háborúban, a tengeren veszítették életüket
"A föld, az ég és a tengerek az életre és a békére teremtődtek" - hangsúlyozta a pápa, aki megemlékezett a Kréta-szigeténél az utóbbi napokban tengerbe veszett migránsokról is.
XIV. Leó pápa tavaly májusi megválasztása óta először vezeti a húsvéti nagyhét szertartásait, amelyeknek több helyszíne lesz:
a Szent Péter-bazilika, ahol csütörtök reggel a krízmaszentelő misét mutatja be, a lateráni Szent János-bazilika, ahol csütörtök délután a tanítványok lába megmosása elevenedik fel, a Colosseum, ahol a pápa nagypéntek este a keresztutat vezeti.
XIV. Leó szombat este a Szent Péter-bazilikában a virrasztást vezeti, vasárnap pedig a Szent Péter téren bemutatja a húsvéti misét, amelyet első húsvéti üzenete követ az Urbi et Orbi áldással.
Olaszországban az olajfaág számít a virágvasárnap jelképének: a római templomok egy részébe a Forum Romanum régészeti parkjának olajfáiról érkeztek az ágak.
A Vatikánba kisebb-nagyobb olajágból százhúszezer érkezett Umbria tartományból, a fonott pálmaleveleket pedig 1440 óta Sanremo város adományozza a pápai államnak.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 06. 14:00, hétfő | Életmód
Steinbach József: van bátorítás, igazi isteni bátorítás
A feltámadás örömüzenete az, hogy van bátorítás, nem is akármilyen bátorítás, isteni bátorítás - jelentette ki a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke húsvétvasárnapi igehirdetésén, Balatonalmádiban.
2026. Április 06. 13:00, hétfő | Életmód
Erdő Péter: húsvét az egész életünket mássá teszi
Húsvét az egész életünket mássá teszi, segít, hogy boldogok legyünk. A mi feladatunk pedig az, hogy elmondjuk ezt a titkot a világnak - hangsúlyozta Erdő Péter húsvétkor.
2026. Április 05. 12:00, vasárnap | Életmód
Megérkezett a magyar piacra a BAIC kínai autómárka
Megérkezett a magyar piacra a BAIC autómárka, a kínai autóipar egyik meghatározó szereplőjének modelljeit áprilisban kezdik forgalmazni Magyarországon
2026. Április 04. 14:00, szombat | Életmód
Agrometeorológia: optimálisan fejlődhetnek az őszi vetések, de fagy veszélyezteti a gyümölcsfákat
Az őszi vetések többnyire optimálisan fejlődhetnek a megázott talajban, de a szokásosnál korábban virágzó gyümölcsfákat a fagy veszélyezteti - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.
