Városlista
2024. július 30, kedd - Judit

Hírek

2010. Október 04. 07:49, hétfő | Bulvár
Forrás: Story Online

Zsófit állásából is kitették

Zsófit állásából is kitették

Kállai Kiss Zsófit egyszerre több csapás is érte a napokban. Nem elég, hogy szombaton kiesett az RTL Klub X-Faktor című műsorából, de előtte a munkahelyéről is elküldték - éppen a verseny miatt.

Zsófi ingatlanközvetítőként dolgozott és főnökei nem tolerálták, hogy több napra kimaradt a munkából az X-Faktoros felkészítő tábor miatt. Éppen ezért távoznia kellett, amit néhány órával korábban közöltek vele, mint ahogyan színpadra kellett állnia. A StoryOnline-nak elmondta, szerette volna megmutatni, hogy mit tud, ezért egy nehezebb dalt választott. Ám amikor kiállt a színpadra, egyszerűen leblokkolt.

Zsófi azt mondja, mindenképpen lelki okoknak tulajdonítja a rossz teljesítményét és a kiesését. Úgy érzi, csalódást okozott a szüleinek, bár ezt soha nem mondták neki. A fiatal lány azonban nem adja fel az éneklést. Szeretne zenekart alapítani, sőt úgy tervezi, jövőre is jelentkezik az X-Faktorba.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Július 29. 08:06, hétfő | Bulvár

Párizs 2024 - Művészeti igazgató: nem kívánt semmit kigúnyolni a megnyitó

Thomas Jolly, a párizsi olimpiai megnyitóünnepség művészeti vezetője cáfolta, hogy Az utolsó vacsora témája ihlette volna a program Ünnepség című jelenetét, amely ellen a katolikus egyház és jobboldali politikusok tiltakoztak.

2024. Július 28. 10:53, vasárnap | Bulvár

Elsőbálozó balatonfüredi lány lett az Anna-bál szépe

Elsőbálozó balatonfüredi lány, Soós Kriszta Szonja lett a 199. Anna-bál szépe, első udvarhölgye a fővárosi Mihály Angelika, a második udvarhölgye a szintén budapesti Bundschuh Jázmin lett.

2024. Július 25. 07:40, csütörtök | Bulvár

Több mint félszáz fürdőben lesz Strandok éjszakája szombaton

A Magyar Fürdőszövetség kezdeményezésére az idén is megrendezik július 27-én a Strandok éjszakáját, az országos rendezvényhez már 60 fürdő csatlakozott az ország minden részéből.

2024. Július 23. 08:10, kedd | Bulvár

Emberre támadt egy medve az erdélyi Beszterce-Naszód megyében

Emberre támadt egy medve hétfőn este Beszterce-Naszód megyében, a Sajónagyfalu (Mariselu) községhez tartozó Sajószentiván (Santioana) településen, a férfi a lábán és az ágyékán megsérült