A blog indulása óta érlelődik már bennem, több dolog is, csak az idő szűke miatt sajnos kevesebb alkalmam jut hosszabb gondolatokra mostanság. Az életem egy teljesen új szakaszásban vagyok jelenleg, sok sok változással, és erőteljesen dolgozom azon, hogy megfelelően osszam be az időm, és szépen beálljon az életritmusom a megfelelő kerékvágásba. Azért ez az írás most mégis hosszúra sikeredett, úgyhogy akit nem érdekel az egészség, és a sport, ne is olvassa tovább a soraimat. Sok dolog van a fejemben, és majd szépen lassan írni fogok mindazokról a dolgokról amik közel állnak hozzám. Amikor végre kapok ihletet az íráshoz akkor az belülről fakad, és nem szeretek magamból semmit kierőszakolni, mert az nem lesz ugyan olyan. Az már nem az a belülről feltörő valami, amit az a bizonyos belső hang súg, ami talán tud is adni az embereknek valami pluszt. Ezért is írok csak most, mert most azt éreztem, hogy írnom kell, hogy most kész vagyok arra, hogy közzé tegyem a következő bejegyzésem.

Sokak számára még mindig furcsa, hogy miért? Miért is van szükség a „más” életmódra, életmódváltásra, a sok mozgásra. Miért is jobb valakinek, ha bizonyos dolgokat kiiktat az életéből, a táplálkozásából? Mindezen kérdések részbeni megválaszolására, valamint az érdeklődők kérésére, megosztom veletek a saját varázslatos, ám néhol igencsak küzdelmes csatákkal teli történetem.

Életmódváltás, ahogy én éltem meg,hát íme:

Kezdjük a legelején, hiszen így lesz kerek a sztori. Tipikusan egy örökmozgó kislány voltam, a Nagyszüleim szerint „vízicsibe”, ugyanis mindig imádtam a vizet. Olyan 4 éves lehettem, amikor elkezdtem úszni, Anyukám vitt el először edzésre. 10 éves koromig versenyszerűen úsztam, egy darabig dzsesszbalettoztam is, de ez iránt a lelkesedésem nem tartott sokáig. 2000-ben, amikor kiköltöztünk külföldre, az USA-ba a családommal (ez számomra egy életre szóló élményt adott, megalapozta az életem), akkor abbahagytam az úszást, ugyanis túl sok volt a napi 2 edzés az iskola mellett, meg amúgy is kissé meguntam már az úszás monotonitását, hogy fel alá úszkálok. Amerikában ragadott magával első pillanattól kezdve egy különleges sport: a szinkronúszás, mellyel a külföldi életem során kezdtem el ismerkedni. 2002-ben hazaköltöztünk külföldről, és a legnagyobb örömömre Győrben is volt lehetőség erre a sportra, így számomra nem volt kérdés, belevágtam.

A szinkronúszás lett az életem, közel 8 évig űztem ezt a sportot versenyszerűen, 2008 tavaszáig. 2008-ban véget ért az addigi sportkarrierem, ugyanis az érettségire való felkészülést kellett előtérbe helyeznem. Számomra tényleg a szinkronúszás volt a minden, az edzésbe menekültem, abban igazán önmagam lehettem, feltöltődtem, különlegesnek éreztem magam tőle, és boldognak, amikor a vízben „balettoztam”, úgy éreztem szárnyalok. Nagyon sajnáltam, hiszen akaratomon ellenére kellett abba hagynom a versenysportot, ami nagy törés volt, évekig szenvedtem is miatta. Sokáig ez egy fájó pont volt, amikor visszagondoltam rá, ma már úgy érzem, mint sok minden, ez is erősebbé tett. Közel 4 éven át meglehetősen magamba fordultam, ugyan az érettségire, nyelvvizsgára koncentráltam, valamint a célomra, hogy felvegyenek főiskolára, ám azt az űrt, amit a szinkronúszás töltött be a szívemben, lelkemben semmi sem tudta pótolni. Amíg a versenysport töltötte ki az életem nagy részét, nem igazán figyeltem oda a táplálkozásomra, valamint utána sem, egészen 21-22 éves koromig. Nem is tudtam, hogy kell, hiszen a családom sem táplálkozott kimondottan „egészségesen”. Bár manapság ugye ez is relatív, hogy kinek mi az egészséges. Én itt ezalatt úgy értem, hogy összehasonlítva a mostani táplálkozásommal. Cukor, pékáru, liszt, étolaj, csokoládék, nassolnivalók és még sok egyéb dolog is megtalálható volt a háztartásban, ami nem tesz jót az egészségnek hosszú távon. Tapasztaltam. Emellett pedig nem vetettem meg a gyorskajákat sem a főiskolai életem alatt, szóval abszolút nem érdekelt mit eszek. Megettem, ami jólesett, csak hát, amíg az ember heti 4-5 alkalommal több órát sportol addig jobb esetben, ha olyan az alkata, akkor megehet bármit, később meg aztán pikk pakk jönnek fel a kilók, tükörbe nézünk, és már nem tetszik, amit látunk, az izom pedig leépül, ha nincs karbantartva. Helyette pedig megjelenik az a fránya, gonosz zsírocska, a narancsbőr, és a feszes test helyett egy pudingszerű valamit látunk. Főleg ha valakik, hát mi nők aztán tudunk kritikusak lenni önmagunkkal.

Próbálkoztam kitalálni, mit is sportolhatnék, hiszen 2009 szeptemberében már a főiskola miatt Pestre költöztem, ám megnehezítette, hogy diákmunkás fizetésből nem nagyon futotta plusz dolgokra, így kizárt volt, hogy külön eljárjak bárhová sportolni. A szinkronúszás pedig a fővárosban sajnos még drágább, mint vidéken, ebből kifolyólag ezt el kellett vessem. Néha elmentem futni 5-7-10 km-eket, de különösebben nem motivált semmi sem. Bevallom őszintén bizony féltem, hogy kudarcot vallok bármibe is belekezdek.

2012 tavaszán olyan dolog történt, ami feltette arra a bizonyos „i”-re a pontot. Talán mondhatom, hogy a szinkronúszás volt az egyetlen olyan dolog korábban, ami önbizalmat adott, az edzések alatt voltam igazán önmagam, a határaim feszegetve voltak, és félre tudtam tenni mindent, ami belül nehézséget okozott. Ott megélhettem a saját nőiességem is, hiszen egy nagyon látványos sportról van szó. Amint ez megszűnt, rettenetes volt, hiszen bevallom őszintén soha nem voltam kibékülve magammal igazán. Bár leginkább ennek lelki okai voltak. Azóta megtanultam a saját bőrömön tapasztalva, hogy aki önbizalomhiánnyal küzd, az valójában saját magát képtelen elfogadni valami lelki blokk miatt. Ilyenkor a testet és a lelket érdemes együtt gyógyítani. Megekeresni a miérteket, és sok sok önismeretet végezni. Mikor 2012-ben a fejemben történt egy „kattanás”, onnantól kezdve nem volt visszaút. Megelégeltem, hogy nem érzem jól magam a bőrömben, felszaladtak a kilók. Ekkoriban egyébként olyan 60 kg körül voltam, egyedül érettségi évében, 2009-ben voltam 57 kg, de nálam az nagyon kevés ugyanis 174 cm vagyok. Jelenleg 63+/- 2 kg kg a súlyom, és a mérleg helyett a tükör az amit nézni szoktam, ugyanis az izom nehezebb mint a zsír. A testfelépítésem, testösszetételem változtatásán volt a hangsúly, nem akartam én csont sovány lenni, csak szerettem volna ha izmosabb, formásabb testet tudhatok magaménak. Rendkívül irritált, hogy formátlan, erőtlen, lusta voltam. Megelégeltem, hogy nem érzem már magam olyan feszesnek, izmosnak, erősnek, mint előtte, amikor versenyszerűen sportoltam. Megelégeltem, hogy nem fogadom el magam, hogy folyton belekezdek valamibe, és a kitartásom alább hagy. Úgy döntöttem ELÉG! Változtatok. Elhatároztam, hogy magam mögött hagyom az addigi életem, és újra kezdem a sportot, vagy folytatom ott ahol abbahagytam. Nézőpont kérdése. Tudtam, hogy nekem a sportra bizony szükségem van, és igenis meg fogom találni azt, amiben újra önmagam, lehetek. A szinkronúszás nagyon nagyon hiányzott, de nem voltam kész visszatérni, ugyanis ez a seb nem gyógyult be nagyon sokáig. Úgy döntöttem, hogy futni fogok. Mikor szinkronúsztam is futottunk edzéseken, 3-4-5-6 km-eket. Szóval felhúztam a futócipőm a sportruhám és nekivágtam 2012 tavaszán az új önmagam felépítésének. 5 km-rel kezdtem aztán 8-10 és így tovább. 2012 nyarán pedig a maximum már 15 km volt.

Elkezdtem hát kinöveszteni azokat a szárnyakat, amikről addig fogalmam nem volt, hogy léteznek…

A kezdet persze nem volt könnyű, hiszen több év rendszeres sport kimaradt. Szerencsére volt mellettem olyan ember, akinek a segítségével talpra tudtam állni. Ő egy nagyon kedves személyi edző barátom, akinek a mai napig nagyon hálás vagyok a sok-sok támogatásért, segítségért. Mikor elindultam az utamon, sokat beszélgettünk arról mit és hogyan kellene. Mivel már évek óta ismertük egymást, tudta, hogy milyen vagyok, mik a szokásaim. Nyilván tiszta volt számomra az is hogy a táplálkozásomon is változtatni szeretnék, és fogok is, ehhez pedig minden segítséget megkaptam. Hirtelen jött az egész, mintha egyik pillanatról a másikra azt éreznéd, hogy vége, már nem akarsz az lenni, aki voltál. Ez a kedves barátom megismertette velem az egészséges táplálkozás alapjait. Elmondta mire kell figyelni, és FOKOZATOSAN álltam át az új életmódra. A futás mellett Rubint Réka tornáira tornáztam, 20 perces blokkoktól a hosszabb akár 40-90 perces edzésekig, mikor milyen izomcsoport volt a soron következő. Igaz kissé elvetemült edzésmódszert alakítottam ki magamnak, ugyanis a sportba beleadtam mindent! Fájdalmat, örömöt, kudarcot, sikert, minden benne volt, ami az évek során felhalmozódott a lelkemben. Csak a cél lebegett a szemem előtt, hogy jobb legyek annál, aki előző nap voltam, napról napra érezni akartam a fejlődést minden porcikámban. Sok könyvet is olvastam, amelyek a sporttáplálkozással kapcsolatosak. Többen figyelmeztettek, hogy ne essek át a ló túloldalára, de nem érdekelt, mert nagyon jól esett a mozgás. Végre azt éreztem élek, van bennem erő, és jól is esett mozogni. A családom, környezetem fel sem fogta igazán, ami velem történik, nem is tudták megérteni, hogy miért nem eszem meg többé azokat az ételeket, amiket addig gond nélkül megettem, és miért főzök magamra külön. Voltak harcok, de már rájöttem, hogy kár harcolni, vagy nem értik meg vagy nem akarják, vagy majd idővel elfogadják. Én tudtam és tudom, hogy így vagyok boldog, mások véleménye, az már nem az én dolgom. Persze azóta az évek során enyhült a környezetem ellenállása, és talán kezdik megérteni, hogy márpedig nekem ez fontos, és fontos is lesz, függetlenül attól, hogy ki mit gondol. Amit pedig meg kell hogy tapasztaljak, azt senki ne akarja elvenni tőlem, hiszen mindenki leginkább a saját hibáiból tanul.
Teljesen a lételememmé vált a sport. Ez az igazán lelkeseknek olyan, mint a drogosnak a drog, ha nincs elvonási tüneteket tapasztalsz magadon, és van, hogy bizony bekattansz, és nem tudod mitől. Hát attól, hogy nem mozogsz, és a tested igényli, mert neki szüksége van a fejlődésre, ha már egy életen át téged szolgál. Ennyit megérdemel én úgy vélem. Sőt még sokkal több törődést is.

Azért arra felhívnám a figyelmet, hogy ez az én történetem, a követendő példa nyilván nem ez, hanem mindenkinek csakis a SAJÁTJA, mivel kihangsúlyozom mindenki teste más és más impulzusok által fejlődik.

Szépen egyébként engem le is faragott ez a rengeteg mozgás, az első 1-másfél évben, majd fokozatosan formásodtam, hiszen a táplálkozásomra is egyre jobban figyeltem, mivel folyamatosan tanultam az új dolgokat. Egy idő után már teljesen természetessé vált ez a fajta életmód, akárcsak előtte éveken át a „hagyományos” étkezés. Előfordul, hogy kérdezik tőlem az emberek: "Te is fogyókúrázol, diétázol?" stb. A válaszom NEM!!!! Soha nem fogyókúráztam, ez egy életmód, egy olyan személyre szabott életforma, amit egy ÉLETEN ÁT óhajtok fenntartani! Eszembe nem jut már olyan táplálékot megennei, ami nem jó a szervezetemnek. Miért tenném? Nem arra van szüksége, hogy szemetet adjak neki.Később majd a családomat is a lehető legegészségesebben szeretném kialakítani. Ez nagyon nagyon fontos! Eszembe nem jutna megvonni magamtól semmit! És senki ne is tegye! Mindenre keresek alternatívát, kitalálok, alkotok, olvasok, kutatok ha valamit nem tudok, vagy új dolgot szeretnék kipróbálni. Én úgy tapasztaltam, hogy 70%- ot a bevitt táplálék minősége, mennyisége, 30% -ot pedig sport teszi ki (ez szakértők szerint is így van). A kezdettekkor természetesen közel sem így láttam a dolgokat, mint most. Lassacskán teljesen kiiktattam a cukrot, cukor tartalmú ételeket az étrendemből, helyette édesítőt (ami tudom nem a legjobb megoldás, de valahol el kell kezdeni, és váltani fogok nemsokára), nyírfacukrot iktattam be az életembe, zabpelyhet, zabkorpát, magliszteket, rozslisztet, kókuszlisztet kezdtem el használni a búzaliszt helyett, sok házi tojást, sovány húst, zöldséget, gyümölcsöt, és túrót is fogyasztok. Pénzszűke miatt az itthoni lehetőségekhez mérten a maximumot próbáltam, és próbálom kihozni az étkezéseimből mind a mai napig. Ami az egyéb edzésmódszereket illeti, 2012 Decemberében kaptam ingyen bérletet egy győri konditerembe, így akkor kezdtem el a súlyzós edzéseket is. Azonnal megszerettem. Vettem is éves bérletet, hiszen úgy éreztem ez az én helyem, hiszen erőt adtak a súlyok. Volt néha segítségem a teremben, de az esetek többségében egyedül jártam. Nagyon szerettem magamban edzeni, nem érdekelt senki, kizártam az embereket, igyekeztem csak magamra figyelni. Több hozzáértő ember küldött nekem videókat, anyagokat, táplálkozásról, mindenről, ami fontosnak bizonyult ahhoz, hogy megtanuljak dolgokat. Egészen addig konditeremben edzettem, amíg úgy nem hozta az élet (egészen pontosan én alakítottam úgy), hogy kiköltöztem Cannes-ba, Franciaországba 2013 nyarán. Nem hagytam volna abba semmi pénzért a sportot. 2013 június havában volt az első futóversenyem, a Dechatlon Győr-Büch Ipari park félmaraton, 1 évvel azután hogy visszatértem a sportoláshoz. A cél nem volt más, mint végigcsinálni, lefutni a 21km-t, és önmagamat legyőzni. 2013 július 21-én, a 23. szülinapom után, és a cannes-i kiutazásom előtt pedig lefutottam a Győr-Lipót 26km-es távot is. Nem volt megállás. Rengeteget edzettem, bármikor rosszkedvem vagy jókedvem volt, a sport és a megfelelő zene megoldást jelentett. A sport mindenre gyógyír, nálam legalábbis biztosan. Persze nem volt könnyű, voltak mélypontok, mint az élet minden területén általában vannak, mindenkinek. Párszor egyébként már az is megesett, hogy zokogtam edzés alatt, szinte őrjöngtem belül futás közben, vagy éreztem azt, hogy inkább visszafordulok 5 km után, és hagyom a fenébe az egészet, mert nem bírtam tovább azt éreztem feladom, aztán csak legyőztem magam, századjára is, és soha nem adtam fel, mindig átlendültem. Mert nem tehettem mást, úgy éreztem ez az én utam, nem adhatom fel, hiszen az élet sem erről szól. Amikor kiköltöztem Cannes-ba, sokan mondták, hogy "Úgyse fogod bírni munka mellett, ezt az életmódot." ,vagy "Úgyse tudsz majd figyelni az étkezésedre." Ó hát hány, de hány ember szájából hangzott ez el. De nem érdekelt senki, hiszen úgy gondolom, hogy mindenki csak és kizárólag saját maga tudja, hogy neki mi a jó, hiszen senki nem lát bele a másik fejébe, és nem tudunk testet se cserélni egyelőre másokkal, úgyhogy az a biztos, amit te megtapasztalsz, arra tudsz hagyatkozni, az a „szentírás”. Eldöntöttem, hogy kinn az adott helyzetből hozom ki a maximumot. Elárulom, hogy másfél literes vizes flakonokkal súlyzóztam (úgyhogy nekem ne mondja senki, hogy nincs lehetősége sportolni, mert igenis van mindenre megoldás, ahol akarat van ott út is, nincs top secret). Emellett saját testsúlyos gyakorlatokat, Rubint Réka tornákat, és futást végeztem külföldi tartózkodásom során. Volt, hogy munka előtt, volt, hogy munka után, de heti 3x biztosan futottam, félmaraton távokat is. Előfordult azonban, hogy a szervezetem jelzett, hogy álljak meg egy kicsit, na akkor volt, hogy jött a betegség, torokfájás, nátha "úgynevezett torkig vagyok szindróma" aminek én hívom, vagy túledzettségnek, mert bizony volt ilyen is. De ezeket is meg kell tanulni észrevenni, és akkor megpihenni. Ez félévente, amikor lemerült az elemem sajnos kijött rajtam, úgyhogy mára már ezt a leckét is megtanultam, hogy türelem kell mindenkinek saját magához, nem szabad leterhelni a testet, se a szellemet főleg nem egyszerre. Ismerd meg önmagad, nagyon fontos, hiszen a kulcs mindenhez nem máshol, mint a Te szívedben van. Az a kulcs pedig minden ajtót kinyit, azok közül, amit Neked szántak odafenn.Higgyétek el nagyon is okos a testünk és mindig jelez, csak meg kell tanulni figyelni, befelé.

Mikor hazatértem Cannes-ból, 2013 decemberében, mivel enyhe tél volt folytattam a futást. Azóta túl vagyok a második félmaratonomon, ami 2014 júniusban volt, azt a korosztályomban sikerült megnyernem és erre nagyon büszke vagyok.

Igazából nem készültem nagyon a versenyekre, futottam, ahogy jól esett mindig. Azt viszont éreztem, hogy a tavaly előtti eredményemen csiszolni szeretnék, és ott akkor verseny közben tudatosult bennem a verseny stratégiám is. Nekem tényleg sokat jelent a sport, nagy mankó az élethez, de mindenkinek más és más az, ami erőt, motivációt tud adni a minden napok nehézségeihez. Nekem ez főként a futás, valamint jelenleg az Insanity edzésprogram, és a főzés, ami nekem egyet jelent az alkotással. Mindegyik magas szinten szabadít fel. Ha futok, olyankor szebb a világ, és erősnek érzem magam, kikapcsol az elmém, csak én létezem és az út. Érzem az erőt az élethez. Az Insanity alatt pedig csak szimplán megőrülök, és az edzések végén mindig elgondolkodom azon, hogy most erre tényleg képes voltam, már megint legyőztem magam? Mert sokszor hisszük azt, hogy valamire nem vagyunk képesek, holott igenis képesek vagyunk, a testünk sokkal többet tud, mint hinnénk, egyedül az egónk az, ami korlátol bennünket.

Ne higgye azonban senki azt, hogy nekem könnyű, vagy könnyebb, mint bárki másnak. Bizony sokszor lett elegem, hagytam már abba én is edzést, voltak heteim, sőt hónapok, amikor kevésbé ment a sport. Ezek az időszakok borzalmasak voltak, előfordult, hogy kudarcnak éltem meg, de mára már erre is rájöttem, hogy semmi sem véletlen. Ami nem megy, azt el kell engedni. Volt, hogy szinte tomboltam magamban, hogy végem és elég, nem csinálom. Aztán másnap mosolyogva folytattam. Jobban is ment miután hagytam áramolni az energiákat. Soha nem adtam fel, és nem is fogom. Magam miatt nem, mert megnevel a sport, az edzés, és szeretem is, mindennél jobban. Itt jön képbe egy számomra nagyon fontos dolog, az elfogadás, ami valójában az élet egy elengedhetetlen alappillére. Szerintem. Hiszen nem mehet mindig minden könnyen és mindig minden úgy, ahogy eltervezzük. Sőt, ember tervez, Isten végez, szokták mondani. Mivel lelkiállapotunk gyakran változik, és mi magunk sem érezzük mindig ugyan úgy magunkat, ezért el kell fogadni, ha az adott nap valamiért megakadunk (noha ez nekem sem megy mindig könnyen, képesnek kell lenni fejlődni tanulni, menni tovább az úton, „ébren lenni”, beismerni, ha hibáztunk, és később tudatosabban, okosabban cselekedni). Tudjátok: minden nap új nap és új lehetőség.

Igyekeztem az évek során ezeket az elveket magamévá tenni, szép lassan megtanultam az alapokat, majd kaptam pofonokat, amivel tesztelt az élet, majd újra tanultam és így tovább. Beismerem, volt olyan időszakom a sportban nekem is (mint talán sok más embernek is volt, vagy van is), amikor megfelelési kényszer hajtott, magamnak is meg akartam felelni, és még az egész világmindenségnek, de nem szabad. Bár az úthoz egyértelműen ez is hozzátartozik, hogy megtapasztaljuk a negatív dolgokat is önmagunkkal kapcsolatosan. Nagyon fontos azonban, hogy olyan dolgokat tegyük, amit legbelül örömmel teszünk. Persze a komfortzónádból ki kell lépni, különben nem jön úgy a fejlődés, és hamar megunod. Nekem ez az egész életformává alakult, hozzám nőtt, ma már nem megfelelési kényszer, mint régen, már csakis saját örömszerzés, boldogságforrás mind a táplálkozás mind a mozgás része. Ez az életem, a szenvedélyem, és ebből szeretnék egy kicsit átadni azoknak, akiket érdekel az egészséges életmód és a sport. Szeretnék segíteni a minőségi, tudatos életmód iránt érdeklődőknek, motiválni az embereket, és szép, egészséges, vitamindús ételeket készíteni, mosolyt csalni mások arcára, aztán később majd a saját családomat kényeztetni. Itt jön képbe a mozgás mellett a másik szenvedélyem, amely a főzés, alkotás: a konyhában. Számomra olyan a főzés, mint egy festőnek a festés, vagy egy énekesnek az éneklés. Szenvedély.Szívből jön, belülről, valami megmagyarázhatatlan erő segítségével.

Úgy érzem igazából leírtam, hogy mit jelent nekem ez az egész, az út, amelyet bejártam hosszú út volt, de megérte, minden egyes lecke, amit az élettől kaptam erősebbé tett, és ez ezután is így lesz. Ha elestem, na és? Fel kell állni, ha századszor estem el, akkor 101edszer is felálltam és mentem tovább levonva a következtetéseket. Állj fel hát Te is! Én az önbizalmat, így nyertem el, hogy visszahoztam magamba az életet a sport által, a sportnak köszönhetően tanultam meg szeretni magam, és ráeszméltem a saját belső lelki erőmre, értékeimre, emellett ráleltem a test és lélek közötti kapcsolatra, harmóniára, és meg tanultam más szemmel nézni a világra és önmagamra is. Mert higgyétek el sokkal összetettebb lények vagyunk mi emberek annál, mint amit sokan hisznek.. Persze azért, hogy ezeket a dolgokat így lássam, nap, mint nap keményen dolgozom. Tanulok meditálni, tudatosan ébren lenni, észrevenni, ha hibázom, észrevenni, ha valamit nem jól csinálok, vagy másképp kellene csinálnom, listákat írok azokról a dogokról, amikért hálás vagyok, határidő naplót vezetek, emellett étkezési és edzés naplót is, valamint van egy céldobozom is, amibe bele kerülnek azok a dogok, amikre nagyon vágyom, és amik az álmaim. Tudatosan irányítani magunkat nagyon komplex és nagyon nehéz dolog. Ám ugyanakkor rendkívül izgalmas is, mert mindig tanulhatunk valami egészen rendkívülit magunkról. Sokat olvasok egyébként önismereti könyveket, cikkeket, sok sok motivációval veszem magam körbe, amik segítenek a hétköznapok során. Amit a sport adott és ad az számomra felér egy igazi önismereti utazással, és mindennel együtt érzem magam kerek egésznek, érzem azt, hogy élek, a lelkem él. Ezért is kapta az oldalam „Le Grand Voyage” vagyis „A Nagy Utazás” nevet. Mindezektől függetlenül, akarva akaratlanul bizony nekem is éppúgy hullámvasút az életem, mint bárki másnak. De ahhoz, hogy mindig legyen elég erőm felállni, és felhúzni magam a gödör fenekéről, ha éppen ott kell is megélnem dolgokat, szükség van a sportra, és a konyhai bűvészkedésre, alkotásra. Szerintem ez mindig is így lesz. Legalábbis teszek róla, hogy a tűz ez iránt fennmaradjon.

Úgy vélem, a jelenlegi életemhez mindent meg kellett tapasztalnom. A mélységeket, a magasságokat, a sikereket, a harcokat egyaránt mindent, hiszen az ember így lát tisztán, így jön rá, hogy valójában miért csinálja, valójában mindenki saját magának él, saját magának sportol! Soha ne másoknak akarjatok megfelelni, hanem mindig saját magadnak, ez egy olyan alap dolog, hiszen senki más nem tud belelépni a te cipellődbe (Maximum Adam Sandler a Cipőbűvölő című filmben, de ez extrém eset persze). Én azt kívánom Nektek, hogy ismerjétek fel, hogy igenis Tiétek a felelősség, hogy szükség van a változásra, hiszen eszméletlen sok olyan kaját esznek az emberek, amik aztán semennyire nincsenek pozitív hatással az egészségre. Ne keress kifogásokat, mert azt mindenki tudna gyártani, sorozatban, cselekedj! Szedd össze magad és változtasd meg az életed! Sokat kutattam, olvastam e témában és nagyon durva statisztikák vannak, meg a két szép szemünkkel is látjuk, akár abból, hogy mennyi beteg ember van, vagy csak nézd végig magad, az életed, nézz tükörbe nézz bele a szemedbe, mindenre választ kapsz saját magadtól!

Ismerjétek fel, hogy a szem a lélek tükre, és a legnagyobb kincsetek az egészségetek! Nagyon nagyon fontos a megfelelő táplálékbevitel, a megelőzés szempontjából is, és igenis fontos, hogy mit visztek be a szervezetedbe. Nagy a felelősség, főleg ha saját magatokon kívül még 1 vagy akár több gyerekről is gondoskodni kell, nem beszélve a párotokról, családotokról. Legyen annyi bennetek, hogy ha már azt a testet kaptátok amit, akkor törődtök vele és nem saját magatok ellenségeként éltek le egy életet, aztán ki tudja hány év múlva mentek a vizsgálatokra, mert olyan szinten leromlik az egészségi állapototok, hogy már azt sem tudjátok, mitek fáj igazán... Legyen elszántságotok, erőtök, kitartásotok, hogy megtaláljátok Ti is azt, ami NEKTEK a legjobb, amit a saját életviteletekbe be tudtok illeszteni, találjátok meg azt a mozgást, és azokat az ételeket, amiktől jól érzitek magatokat. SOHA ne másokhoz hasonlítsátok az életeteket, hanem vegyétek észre a hibáitokat és tanuljatok azokból, és legyetek jobbak ma a tegnapi önmagatoknál! Ez az, ami igazán számít. Én is erre törekszem, nyilván én is hibázok, de ki nem? Ezért vagyunk emberek és ezért vagyunk ezen a bolygón, hogy itt tanuljunk, és itt fejődjünk, itt hozzuk ki a maximumot az életünkből.

Úgy vélem az egészséges, tudatos életmód hosszú, kalandos út, egy olyan út, amit akkor jár be a lélek, amikor szeretni tanul, az igaz szeretet érzésének megtapasztalása felé tart, hiszen ahhoz is, hogy igazan szerethessünk valakit, meg kell minden féle életérzést tapasztalnunk, a mélységektől a magasságokig egyaránt. Ahogy fejlődik a személyiség, akképp fejlődik a test is. Szépen fokozatosan magad mögött hagyod azt, ami már cseppet sem szolgál téged, ami nem jó a testednek, amitől nem hogy nem fejlődsz, még le is épülsz, vagy ami szimplán csak nem visz előbbre az utazásod során.

Ez az út, mint minden más út is felelősséggel jár, és ha vállalod minden akadállyal együtt a felelősséget, akkor higgy nekem fantasztikus élményekben lesz részed, olyan élményekben, olyan csodákban, amelyekről eddig még csak álmodni sem mertél. Tegyél hát magadért, tegyél a saját testedért, a családod testi-lelki egészségéért, azért, hogy később büszke lehessen rád a gyermeked, hogy bizony Te jó példamutatással, szeretettel megalapoztad a boldogabb, szebb jövőt számára, egy minőségi életet, az új nemzedék számára.
Úgy vélem elengedhetetlen, hogy a hiányzó láncszemeket pótoljuk, saját magunk és a jövő generációi érdekében. Ezek a láncszemek olyan tudást hordoznak, mely segítségével példát és utat lehet mutatni, hiszen MI mint összekötő híd a jelen és a múlt között lépéseket tehetünk annak érdekében, hogy együtt, összefogva kialakíthassunk egy szebb és jobb jövőt.