Hírek | Belföld
2010. Február 21. 14:48, vasárnap |
Otthonaik elhagyására kényszerültek az árvíz miatt
Kilenc házból kellett kitelepíteni az embereket Ipolytarnócon, mivel az Ipoly ismét kilépett medréből - mondta el a hírTV-nek Szentiványi Árpád, a Vízügyi és Környezetvédelmi Központi Igazgatóság főosztályvezetője.
2010. Február 21. 14:46, vasárnap |
Négy hazai régió is az unió legszegényebbjei között van
A hét magyarországi régióból négy van az unió legszegényebbjei között. Az Eurostat adatai szerint továbbra is Belső-London a legtehetősebb, Közép-Európából pedig Prága számít a leggazdagabbnak.
2010. Február 21. 07:03, vasárnap |
Tettes és/vagy áldozat
Egy friss brit kutatás eredményei szerint sokan vélik úgy, hogy bizonyos körülmények fennállása esetében a nemi erőszak áldozatai legalább annyira felelősek a bűncselekmény megvalósulásáért, mint az elkövetők. A kutatás szerint ráa
2010. Február 21. 06:21, vasárnap |
Százmilliókat spórol a MÁV
Több mint 300 millió forintos megtakarítást ért el 2009-ben a MÁV a megújított közbeszerzési gyakorlatával - írja a Népszava. 2009 eleje óta a vasúttársaság az úgynevezett elektronikus árlejtést alkalmazza, ha van rá mód. Lényege, h
2010. Február 21. 06:17, vasárnap |
A munkanélküliségtől való félelem miatt tanul tovább a többség
Egy friss kutatás szerint az érettségi előtt álló fiatalok nagy része tervezi a továbbtanulást, annak fő okaként pedig a munkanélküliségtől való félelmet jelölte meg. Kiderül: leginkább a szüleik véleményére hallgatnak, nincsenek a
2010. Február 20. 15:06, szombat |
Utcára rakják a betegeket?
Pár hónappal a felvételük után utcára kerülhetnek a betegek a kórházak tartós ápolást és krónikus ellátást nyújtó osztályairól, mert ekkor már 25, illetve 20 százalékkal kevesebb teljesítménydíjat utal utánuk az egészségbiztos
2010. Február 20. 15:04, szombat |
Növelni kell a megújuló energiahordozók arányát
Magyarországnak csökkentenie kell a klímaváltozást okozó gázok kibocsátását, amit az energiahatékonyság és a megújuló energiaforrások arányának növelésével lehet elérni - mondta a környezetvédelmi miniszter a II. Magyarországi Kl
2010. Február 20. 14:59, szombat |
Sosem kapják meg fizetésüket a szörpüzem egykori dolgozói?
Továbbra sem kapja meg elmaradt bérét és jogos végkielégítését a tavaly július óta felszámolás alatt álló zalai Pölöskei Szörpüzem 150 egykori dolgozója.
2010. Február 20. 07:34, szombat |
100 csoda - Fűthető ruha és lila kukorica
Papírbili, hibrid autó, robotrepülő, fűthető ruha, lila kukorica és gyümölcskávé. Érzékelhető, tapintható, kipróbálható a jövő a 100 csoda kiállításon. A Párisi udvarnál lévő 1000 négyzetméteres kiállítás bemutatja a magyar
2010. Február 20. 06:25, szombat |
Elhúzódó, nagy kiterjedésű belvízre számítanak
Jelentős árvízre egyelőre nem kell számítani, az elmúlt időszakban lehullott hó egyenletesen olvad. Viszont a szakemberek elhúzódó, kiterjedt belvízre számítanak, elsősorban az Alföld északi és déli részén, valamint a Dunántúlon, a
2010. Február 20. 06:21, szombat |
Még egy hétig lehet pályázni energiatakarékos izzókra
A zöldtárca a nagy érdeklődésre való tekintettel nem csak az izzócsere programjának végső beadási határidejét módosította február 26-ra, de a jogosultak körét is kibővítette. Február végéig már a mozgáskorlátozottakat segítő k
2010. Február 20. 06:17, szombat |
Megadta magát a multi?
Az Auchan örömmel vette tudomásul, hogy a környezetvédelmi miniszter elrendelte a dunakeszi láp ügyének minisztériumi felülvizsgálatát – közölte a vállalat pénteken. Ha a terület védettnek bizonyul, a cég azt ígéri, hogy felfüggesz
2010. Február 19. 14:33, péntek |
Az ételek is okozhatnak depressziót
Ételintolerancia esetén a depresszió kezelésében használt gyógyszerek és a különböző pszichoterápiás módszerek sem nyújtanak megoldást, ha a tüneteket kiváltó okot nem szüntetjük meg. Létezik-e kapcsolat a táplálkozás és az érz