Városlista
2024. szeptember 10, kedd - Nikolett, Hunor

Hírek

2011. Március 09. 10:30, szerda | Helyi
Forrás: Nyugathír

2013 tavaszán kezdődhet a gyártás az Audi új győri üzemcsarnokaiban

2013 tavaszán kezdődhet a gyártás az Audi új győri üzemcsarnokaiban

Az Audi 1,2 millió autó kibocsátására készül ebben az évben, miután történetének legjobb évét zárta 2010-ben - jelentette be a cégcsoport vezérigazgatója Ingolstadtban. Rupert Stadler (képen) elmondta, hogy a legnagyobb növekedést Kí

Az Audi 2010-ben 1 millió 92 ezer autót szállított ki, ami 2009-hez képest 15 százalékos növekedés. Az árbevétel 18,8 százalékkal, 35,4, milliárd euróra nőtt.

Az autógyártó elnöke azt mondta: a 43,4 százalékos eladás-növekedést produkáló Kína mellett számos régióban erősített a cég, így az Egyesült Államokban is a piaci átlagnál nagyobb növekedést ért el. Rupert Stadler úgy fogalmazott: "az Audi márka még sohasem volt ilyen erős".

Az elnök kifejtette: Európában az Audi az első számú prémiumautó, az Egyesült Államokban először kelt el százezernél több autója, Kínában pedig, ahol tavaly 228 ezer Audi talált gazdára, átlépték az egymilliós értékesítési határt.
Rupert Stadler megjegyezte: a tavalyi volt az első esztendő, amelynek végén 60 ezernél több embert foglalkoztatott a konszern, amiben a fejlesztések mellett szerepet játszott több leányvállalat konszolidálása is. Idén mintegy kétezerrel emelkedik még a létszám.

A konszern készülő fejlesztéseiről kiderült: 2011 és 2015 között összesen 11 milliárd eurót fordítanak fejlesztésekre, elsősorban a modellpaletta, a hajtási rendszerek és a járművek hatékonyságának fejlesztésére összpontosítva, többek között hibrid és teljesen elektromos hajtású autók fejlesztésére. Külön figyelmet szentelnek a vállalat győri üzemének fejlesztésére, itt 2013-tól egy a mainál lényegesen nagyobb üzemben az A3-as szedánok gyártása történik majd.
A fejlesztések elsődleges fókusza azonban Ázsia lesz, a kínai kapacitás-bővítésen túl a vállalat Jakartában és Indonéziában kezdi meg Audi modellek összeszerelését.

A rekordévről szóló jelentésben a kilátásokról szólva úgy fogalmaztak: a piaci körülmények pozitívak, de a jövőben a korábbinál nagyobb árfolyam- és alapanyagár-ingadozásokkal kell számolni, ami nehezebbé teszi a tervezést.
Az Audi Hungaria Motor Kft. is sikeres évet zárt, az árbevétel 23 százalékkal, 4,8 milliárd euróra nőtt. A gépjárműgyártás volumene 18 százalékkal emelkedett, közel 39 ezer személyautót gyártottak tavaly Győrben.

A győri leányvállalat bejelentése szerint egy hete megkezdődött a győri Audi-fejlesztés kivitelezési fázisa. A tervek szerint egy év múlva már szerkezet-készek lesznek az üzemcsarnokok. 2013 tavaszán szeretnék elindítani az új üzemrészben a sorozatgyártást.

Eddig már mintegy száz munkatársat vettek fel az új üzembe, többen már szakmai gyakorlaton vannak Németországban. A bővítést egyébként még szeptember elején jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök és Rupert Stadler, az Audi igazgatótanácsának elnöke, hogy 900 millió eurós beruházással bővíti győri kapacitásait 2013-ig, közvetlenül 1800 új munkahelyet teremtve ezzel.

( InfoRádió )

Ezek érdekelhetnek még

2024. Szeptember 10. 09:12, kedd | Helyi

Priskin Tamás válogatott labdarúgó az Üstökös FC Győr szakmai stábjában folytatja

Az Üstökös FC Győr Utánpótlás-nevelő Sport Egyesület sportigazgatójaként folytatja pályafutását Priskin Tamás.

2024. Szeptember 10. 08:17, kedd | Helyi

Tűzhelyen felejtett étel okozott több tüzet

Az elmúlt három hétben a megyében többször riasztották a tűzoltókat tűzhelyen felejtett vagy sütőben hagyott étel miatt, amely füstölni kezdett vagy kigyulladt.

2024. Szeptember 10. 07:13, kedd | Helyi

Kockabajnokság lesz a győri Kockában, eljön Rubik Ernő is

Városi kocka bajnokságot hirdet a győri önkormányzat és a Széchenyi István Egyetem, a döntőt jövő csütörtökön tartják az egyetemi Kocka-épületben.

2024. Szeptember 09. 09:14, hétfő | Helyi

Jövőre már pilótákat is képeznek a Széchenyi-egyetemen

A nagy utasszállító repülőgépek vezetésére készíti fel a hallgatókat az a képzés, amelyet a győri Széchenyi István Egyetem indít 2025 februárjától a Wizz Air légitársasággal partnerségben.