Városlista
2024. augusztus 19, hétfő - Huba

Hírek

2011. Április 14. 07:55, csütörtök | Helyi
Forrás: Nyugathír

A bajnoki döntő előszobájában a Győri Audi ETO KC: siker a Vác ellen

A bajnoki döntő előszobájában a Győri Audi ETO KC: siker a Vác ellen

A Győri Audi ETO hazai pályán 24-18-ra győzött a Vác ellen a női kézilabda NB I elődöntőjének első mérkőzésén. A vendégek a találkozó nagy részében egyenrangú ellenfelei voltak a címvédőnek, ám az első félidőben volt egy negy

A váciak lényegében teher nélkül léphettek pályára, ám ez nem igazán mutatkozott meg az eredményen. A mérkőzés elején ugyan tartották a lépést az ETO-val - amely ekkor több lehetőséget is kihasználatlanul hagyott -, az 5. és a 20. perc között viszont csupán egyszer találtak be.

Ebben a periódusban a hazaiak 1-2-ről 10-3-ra fordítottak, a vezetést pedig ezután már nem is engedték ki kezükből. Németh András csapata az első félidő záró tíz percére rendezte sorait, de a szünetben így is ötgólos hátrányban volt (13-8).

A Vác a második játékrészben jól tartotta magát, az egyenlítés azonban igazából egy percig sem volt benne a levegőben. Negyedórával a vége előtt héttel vezetett a Győr, végül pedig hattal, 24-18-ra nyert. Ez volt eddig a bajnokság során a legkisebb különbség a két csapat között (az alapszakaszban otthon 34-25-re, idegenben pedig 32-25-re győztek Görbiczék), a kötelezőt azonban hozta az ETO, és ha április 28-án Vácon is diadalmaskodni tud, akkor készülhet a döntőre.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Augusztus 19. 09:13, hétfő | Helyi

Ingyenesen lesz látogatható 20-án a pannonhalmi főapátság

Szent István ünnepén Pannonhalma nyitott kapukkal várja mindazokat, akik el akarnak zarándokolni hazánk ősi szentélyébe, hogy részesei legyenek az itt élő hagyománynak, lelkiségnek, kultúrának.

2024. Augusztus 19. 08:08, hétfő | Helyi

Egy háziorvos szerint Covid-járvány van, szerencsére nem súlyos

A felső légúti tünetekkel érkező páciensek közül hétfőn háromból kettőnél teszt is igazolta a Covid-fertőzést.

2024. Augusztus 19. 07:10, hétfő | Helyi

Itt a nyár és a vakáció: háromezerrel nőttek a kórházi várólisták

A legfrissebb adatok szerint a kötelező várólistákon júniushoz képest háromezerrel szerepelnek többen.

2024. Augusztus 18. 09:12, vasárnap | Helyi

Háromból három: bekezdett a Gyirmót

Múlt hétvégén a Csákvárt is kipipálta, három győzelemmel kezdte az NB II-es pontvadászatot a Gyirmót labdarúgó csapata. A vezetőedző szerint segíti a közös munkát a jó rajt, de a hibák is előjöttek, ezeken javítani kell.