Városlista
2024. augusztus 19, hétfő - Huba

Hírek

2011. Április 28. 14:00, csütörtök | Helyi
Forrás: InfoGyőr

A cseh nagykövet Győrben

A cseh nagykövet Győrben

Első hivatalos regionális látogatásán Győrben járt a Cseh Köztársaság magyarországi nagykövete. Helena Bambasová nem pusztán protokolláris látogatásra érkezett megyénkbe, hiszen Csehország kulturális bemutatóján kívül, üzletember

Bambasová asszonyt dr. Szakács Imre, a megyei közgyűlés elnöke is fogadta a Megyeházán. Találkozójukon a nagykövetasszony elmondta, hogy nem véletlenül választotta első hivatalos útjának célpontjaként Győr- Moson- Sopron megyét. Előzetes információkból már tudta, hogy ez a régió az ország gazdaságilag legfejlettebb térsége. Mind infrastrukturálisan, mind a szellemi tőke terén vezető régiónak számít Magyarországon.

Portálunknak elmondta: „Nem csak azért jöttünk ide, hogy beszélgessünk egy kicsit a két ország kapcsolatairól, hanem hoztunk is valamit. Elhoztunk egy darabot a cseh kultúrából, valamit rendeztünk egy üzleti fórumot is, amelynek keretében lehetőséget kapnak a két ország vállalkozásai a kapcsolatfelvételre.”

A hivatalos megbeszélés után Helena Bambusová megnyitotta a Cseh kulturális és gasztronómiai fesztivált a Széchenyi téren. A rendezvényt május elsejéig tekinthetik meg az érdeklődők.


Ezek érdekelhetnek még

2024. Augusztus 19. 09:13, hétfő | Helyi

Ingyenesen lesz látogatható 20-án a pannonhalmi főapátság

Szent István ünnepén Pannonhalma nyitott kapukkal várja mindazokat, akik el akarnak zarándokolni hazánk ősi szentélyébe, hogy részesei legyenek az itt élő hagyománynak, lelkiségnek, kultúrának.

2024. Augusztus 19. 08:08, hétfő | Helyi

Egy háziorvos szerint Covid-járvány van, szerencsére nem súlyos

A felső légúti tünetekkel érkező páciensek közül hétfőn háromból kettőnél teszt is igazolta a Covid-fertőzést.

2024. Augusztus 19. 07:10, hétfő | Helyi

Itt a nyár és a vakáció: háromezerrel nőttek a kórházi várólisták

A legfrissebb adatok szerint a kötelező várólistákon júniushoz képest háromezerrel szerepelnek többen.

2024. Augusztus 18. 09:12, vasárnap | Helyi

Háromból három: bekezdett a Gyirmót

Múlt hétvégén a Csákvárt is kipipálta, három győzelemmel kezdte az NB II-es pontvadászatot a Gyirmót labdarúgó csapata. A vezetőedző szerint segíti a közös munkát a jó rajt, de a hibák is előjöttek, ezeken javítani kell.