Hírek
2010. Február 21. 15:35, vasárnap |
Helyi
Forrás: Nyugathír
A gazdasági válság ellenére is meg tudta őrizni szakembereit a győri Rába
A járműipar általános visszaesése nem kerülte el a győri Rábát sem. A társaságnak tavaly közel 34 milliárd forint bevétele volt, ami 40 százalékos csökkenést jelent
Tavaly a társaság dolgozói végig rövidített munkaidőben dolgoztak, közben pedig egy új termékcsaláddal és a futómű üzletág modernizációs és beruházási programjának befejezésével felkészültek a piac már észlelhető élénkülésére is.
Ennek hatására a kedvezőtlen környezetben is sikerült minimalizálni, a tavalyi érték 13 százalékára, -670 millió forintra csökkenteni a nettó veszteséget, aminek 45 százaléka ráadásul a közelmúltban alakult leányvállalatoktól származik.
A Rába a piaci nehézségek ellenére is jelentős beruházásokkal készült a recessziót követő fellendülésre. A kovácsüzemben önállóan, az öntödében vegyesvállalati partnerével közösen modernizációs programot hajtott végre, MAXS néven komplett futóműcsaládot fejlesztett ki, az év végére pedig a Fehrer Automotive GmbH-val üléshab-gyártással foglalkozó vegyes vállalatot is létrehozott a Rába móri telephelyén.
"A tavalyi évben a megújult Rába számos bizonyítékát adta stabilitásának és rugalmasságának - jelentette ki Pintér István, a Rába elnök-vezérigazgatója. - A rövidített munkaidő alkalmazásával képesek voltunk megőrizni jól képzett szakemberállományunkat. A több mint 40 százalékos visszaesés ellenére működési profitot termelt mindhárom üzletágunk, miközben egyetlen stratégiai partnerünket sem veszítettük el. Az év második felére teljes mértékben megszüntettük a visszaeső kereslet miatt túlzott mértékűvé nőtt devizafedezeti ügyletek kockázatát. Célzott beruházásainkkal pedig biztosítottuk, hogy a piaci kereslet újbóli, várakozásaink szerint már az idén megmutatkozó emelkedéséből hatékonyan profitáljunk."
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 16. 08:24, péntek | Helyi
MOL Magyar Kupa – Elkészült a nyolcaddöntő pontos programja
Elkészült a labdarúgó MOL Magyar Kupa nyolcaddöntőjének órára lebontott programja: a nyolc mérkőzés közül hetet február 11-én, egyet pedig a győri mérkőzést másnap rendeznek.
2026. Január 16. 07:08, péntek | Helyi
A kukásautók most is érkeznek a kukák ürítésére
A havas, jeges utak ellenére zavartalanul működik a hulladékszállítás.
2026. Január 16. 07:08, péntek | Helyi
Vámosszabadin is elfogyott a só
Ambrus Gellért polgármester a Facebookon jelentette be, hogy már „5 kg-os konyhasóval sózzuk a buszmegállókat”.
2026. Január 15. 08:18, csütörtök | Helyi
Térdsérülés miatt véget ért a Győr svéd beállójának idénye
Súlyos térdsérülés miatt hosszú kihagyás vár Linn Blohmra, a bajnoki és Bajnokok Ligája-címvédő Győri Audi ETO KC női kézilabdacsapatának svéd beállójára.
