Városlista
2024. augusztus 19, hétfő - Huba

Hírek

2011. Április 27. 11:00, szerda | Helyi
Forrás: Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata

A győri sportot támogatják

A győri sportot támogatják

Az idén huszadik születésnapját ünneplő cég összesen 13 millió forintos támogatást nyújt öt győri egyesületnek. Az erről szóló megállapodást 2011. április 22-én, pénteken írták alá a Városházán. Kocsis Róbert a Patent Securit

A cég úgy döntött, a kerek évforduló alkalmából az idén még nagyobb hangsúlyt fektet a szponzorációra, ezért öt győri sportegyesületnek nyújt támogatást, ami éves szinten meghaladja a 13 millió forintot, ennek jelentős részét az utánpótlásra fordítják.

Borkai Zsolt polgármester, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke kifejtette, nagy öröm számára, hogy vannak olyan győri vállalkozások, amelyek hajlandóak áldozni a sportra. Hozzátette, a fiatalok mozgáslehetőségeinek szélesítése nemes ügy, ezért köszönetet mondott a cégnek a támogatásért.

A sportolók nevében Kadler Viktor Európa- és Világbajnok győri kajakozó köszönte meg a felajánlást. Mint mondta, az edzőtáborok megszervezéséhez, a felkészülés zavartalan menetéhez, így a jó eredményekhez elengedhetetlen a szponzorok jelenléte.

A Patent Security az éves megállapodást a Graboplast Győri Vizisport SE-vel, a Patent Győri Lövészklubbal, a Rába ETO Futsal Klubbal, az Audi ETO KC női kézilabdacsapatával és a Patent Gladiátor Boksz Klubbal kötötte meg.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Augusztus 19. 09:13, hétfő | Helyi

Ingyenesen lesz látogatható 20-án a pannonhalmi főapátság

Szent István ünnepén Pannonhalma nyitott kapukkal várja mindazokat, akik el akarnak zarándokolni hazánk ősi szentélyébe, hogy részesei legyenek az itt élő hagyománynak, lelkiségnek, kultúrának.

2024. Augusztus 19. 08:08, hétfő | Helyi

Egy háziorvos szerint Covid-járvány van, szerencsére nem súlyos

A felső légúti tünetekkel érkező páciensek közül hétfőn háromból kettőnél teszt is igazolta a Covid-fertőzést.

2024. Augusztus 19. 07:10, hétfő | Helyi

Itt a nyár és a vakáció: háromezerrel nőttek a kórházi várólisták

A legfrissebb adatok szerint a kötelező várólistákon júniushoz képest háromezerrel szerepelnek többen.

2024. Augusztus 18. 09:12, vasárnap | Helyi

Háromból három: bekezdett a Gyirmót

Múlt hétvégén a Csákvárt is kipipálta, három győzelemmel kezdte az NB II-es pontvadászatot a Gyirmót labdarúgó csapata. A vezetőedző szerint segíti a közös munkát a jó rajt, de a hibák is előjöttek, ezeken javítani kell.