Az ünnepi gondolatok után Stúdió Társulat műsorát tekinthették meg az érdeklődők. A Szent István úton a díszalegységek felvonulásával folytatódott a megemlékezéssorozat. A 12. Arrabona Légvédelmi Rakétaezred katonái, a Győri Lovas Nemzetőr Díszszakasz, és a IX. gróf Nádasdy Ferenc Hagyományőrző Huszár Bandérium felvonulását követhette figyelemmel a nézősereg.

Délben ünnepi díszközgyűlés kezdődött a Richter János Hangversenyteremben, ahol Borkai Zsolt posztumusz Győr Város Díszpolgára címet adományozott dr. Ottófi Rudolfnak, a város közelmúltban elhunyt alpolgármesterének, valamint Michael Leier vállalkozónak, a város fejlesztése érdekében végzett tevékenységéért. Pro Urbe Győr Díjat vehetett át Prof. dr. Oláh Attila sebész, Szük Ödön fotóriporter és az 1986-ban magyar bajnoki címet nyert Rába ETO kézilabdacsapat tagjai.

Átadták a város idei sajtódíjat is, amelyeket Gárdonyi Eszter, a Magyar Rádió győri szerkesztő-riportere, és Werner Krisztina, a Kisalföld szerkesztője vehetett át.

- - -

Borkai Zsolt polgármester ünnepi beszéde:

Van-e nagyobb tisztesség a világon, mint a szabadságért szolgálni? Van-e nagyobb tisztesség, mint hazát teremteni a romokon? Van-e nagyobb tisztesség, mint hősként küzdeni, újra meg újra csatába indulni, csakhogy szabadon éljen ez a nemzet?

Tisztelt Hölgyeim és Uraim, Kedves Győriek!

Kossuth Lajos országgyűlési beszédében a lényegre tapintott. Hiszen a tisztesség egyetlen korban sem volt egyenlő a tétlenséggel, a szerény háttérbe húzódással, a hallgatással. A tisztesség egyet jelentett az áldozatvállalással, az önzetlen odaadással, a nemzet érdekeiért vívott küzdelemmel, a bátor kiállással és az összefogással.

Különös, mondhatni szeszélyes természete van az időnek. Van, amikor villámsebesen tovaszáll, és van olyan is, amikor csak lassan csordogál. Van, amikor úgy érezzük, mintha kizökkent volna a helyéről, és van, amikor úgy látjuk, mintha tétován cammogva megállna, akárcsak egy rossz óra mutatója. És olyan is van, amikor akár a kótyagos embernek, egészen botladozóvá, bizonytalanná válik az időnek a járása.

Vajon milyen lehetett az a 163 évvel ezelőtti márciusi nap, és vajon mit gondolhattak, hogyan érezhettek akkoriban az emberek? Az ország nehéz helyzete, a kilátástalannak tűnő évtizedes viták, az igazságtalanságok és az égbekiáltó társadalmi különbségek, a kincstár eladósítása, a hatalom packázása, és az érzéketlenség az emberek gondjai iránt mind-mind nyomasztotta az akkori magyarok lelkét. A várakozás feszültsége milliók lelkében érlelte meg a változás igényét, és hosszú ideje már csak az hiányzott, hogy valakik végre hangot és irányt adjanak a változásnak, tartalmat a társadalmi elvárásoknak.

És a változás bekövetkezett. Petőfi, a márciusi ifjak, a pest-budai polgárság, a liberális nemesség, de még a vidéki kisnemesség és a jobbágyság is, Magyarország minden lakója egyszerre érezte ugyanazt a pátoszt, ugyanazt a szívet melengető érzést, amelyet egy szóval lehet csak igazán leírni: szabadság!

Ezt az érzést, és vele együtt 1848 szellemiségét azóta is oly sokszor akarták elvenni tőlünk, szabadságszerető magyar emberektől. A császári idők megtorlása, közvetlenül a szabadságharc leverése után, gyökerestől próbálta meg kiirtani a magyarságból '48 és '49 emlékezetét.

Akkoriban ezrek és ezrek őrizgették titokban azt a kedves tárgyat, ami még megmaradt nekik, a dicsőséges másfél év emlékére. Egy elrejtett szuronyt, egy véres zászlót, egy csorba kardot, melyet csak ünnepekkor vettek elő a padlás rejtett zugaiból, hogy elmeséljék gyermekeiknek azt a győztes csatát, amikor futott a gyáva, s szabad lett ez a város, az a falu a bátor honvédsereg győzelmei után.

Kérges kezű parasztemberek - csak halkan, inkább csak magukban - Kossuth-nótát dúdoltak, míg megpuhult a föld a fárasztó munkájuk nyomán. És lelkes fiatalok, egyetemisták, kik őrizni akarván a hősök emlékét rendre összegyűltek március 15-én, hogy megkoszorúzzák a vértanúk sírját.

Tisztelt ünneplő győriek!

Március 15-e később is a szabadságvágy szimbóluma maradt. A diktatúra idején ugyanúgy, mint 1989-ben, amikor a frissen alakult demokratikus ellenzék hívó szavára óriási tömeg vonult az utcára, hogy hitet tegyen a 48-as forradalom eszméi mellett.

Bárhogyan is próbálták elvenni tőlünk, 1848 megmaradt nekünk annak, ami valóban volt. A szabadság szimbólumának. Volt olyan kor, amikor ez az egy szó azt jelentette, hogy a magyarság az idegen monarchia dőzsölésétől akart megszabadulni. És volt, amikor az elnyomás testet, lelket, erkölcsöket, nemzettudatot összeroppantó mételyétől.

1848 sok tekintetben példát mutat nekünk a mai napig is. Amikor könnyelműen azt mondjuk, „nem engedünk a '48-ból" - vajon átérezzük-e ennek a jelentőségét? Vajon tudunk-e, vagy egyáltalán próbálunk-e méltóak maradni hozzá?

1848-ban minden magyar büszke volt a hazájára, mert az egész világ ámult e kis nép bátorságán. 1848 legfontosabb vívmánya az volt, hogy utat nyitott a polgári társadalom létrejöttének, megteremtette a jogállamiságot és a törvény előtti egyenlőséget. Utat nyitott annak az igénynek, ami végül a kiegyezéshez vezetett, s amelynek köszönhetően minden tekintetben erősödött az ország. 1848 öröksége ma éppen azért viszonyítási alap, mert ugyanazt a harcot vívjuk, amit '48 hősei.

Ma sem engedünk a 48-ból! Magyarország újjáépítésén dolgozunk, és ehhez a nagy munkához mindenkire szükségünk van! Mindenkire, mert „a nemzet nagysága, boldogsága mindig csak magában a nemzetben rejtezik." És nincs több elvesztegetni való időnk, cselekedni kell azonnal! Ahogy Kossuth mondta a forradalom előestéjén: „Semmi sem fáj a becsületes ember szívének annyira, mint az, hogy a drága idő elpazaroltatik a veszély elhárítására, melynek percét arra kellene fordítanunk, hogy hazánkat paradicsommá tegyük."

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Nem gyűlölhetik tovább egymást azok, akik szeretik a hazájukat. Gyűlölködni azok szoktak, akik nem szeretik a hazát. Wass Albert szavaival: „A hazaszeretet ott kezdődik, amikor egymást szeretik azok, akik egy hazában élnek." Gyűlölködésből még soha nem jutott előbbre az ország.

1848, 1956 vagy épp 1989 ifjai sem gyűlölködéssel harcolták ki a szabadságot, hanem szeretettel. Azt a szabadságot, amit ők harcoltak ki nekünk, a mi felelősségünk megvédeni. És úgy tudjuk legjobban védelmezni, ha folytatjuk az ő munkájukat a polgári Magyarország újra építésével. Szükségünk van ehhez az ő örökségükre: a reformkori haladó gondolkodásra, a márciusi ifjakban buzgó lendületre ugyanúgy, mint a kiegyezés bölcsességére.

És persze szükségünk van még valamire: a hitünkre. Mert hit nélkül még nem győzött a történelemben semmilyen cél. A '48-as ifjakat is hitük hajtotta, pedig ki lehetett volna biztos abban, hogy győzni fog a forradalom? És a forradalom mégis győzött. Vagy ki ne gondolta volna esztelen vakmerőségnek 1989-ben a demokratikus átalakulásban hívő fiatalok azon felvetését, hogy a szovjet csapatoknak semmi keresnivalójuk Magyarországon. És a szovjet csapatok hamarosan kivonultak.

Higgyünk hát mi is a sikerben! Higgyünk abban, hogy becsületes munkával, egymás meghallgatásával és megértésével fel lehet építeni az új, gyarapodó és tisztességes Magyarországot! Azért, hogy jusson munka mindazoknak, akik becsülettel dolgozni akarnak. Azért, hogy gyermekeink ne hagyják el a szülőföldet, és az ország ne felélje, hanem megalapozza a jövőjét! Azért, hogy büszkék lehessünk Magyarországra és újra jó legyen magyarnak lenni.

Tisztelt Győriek!

Magyarország percei drágák - fogalmazták meg elődeink. Tisztában vagyunk ezzel mindannyian. Itt Győrben egy percet sem szeretnénk elvesztegetni, továbbra is együtt, közösen kell építkeznünk. Ez a város az otthonunk, ahol gyerekeinket neveljük, ahol diákként, nyugdíjasként keressük az utunkat. Erősek vagyunk, mert van valamink, amivel nagyon kevés település rendelkezik: lokálpatriotizmusunk, szeretetünk, amellyel a város és embertársaink felé fordulunk.

Az az összefogás, melyről a győriek - politikai hovatartozástól függetlenül - tanúbizonyságot tesznek, előrevetíti, hogy bátran merjem kijelenteni: A jövő Győrben épül! De épülnie kell ebben a megyében, ebben a régióban, ebben az országban, nekünk magyaroknak kell építenünk. Dolgozzunk közösen, higgyünk magunkban, azért, hogy gyermekeink is büszkék lehessenek arra, hogy magyarnak születtek, hiszen Magyarország a legnagyobb kincsünk. Erre kötelez bennünket 1848 ifjú hőseinek szellemisége.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket!