Városlista
2024. augusztus 19, hétfő - Huba

Hírek

2011. Április 18. 17:00, hétfő | Helyi
Forrás: Revita TV

A korábbi ígéretekkel ellentétben mégsem akadálymentesítik a győri vasútállomást

A korábbi ígéretekkel ellentétben mégsem akadálymentesítik a győri vasútállomást

A régóta siralmas állapotban lévő épületben személyfelvonók és bejárati rámpák készültek volna, mindebből azonban semmi sem lesz. A munkára kiírt közbeszerzési eljárást ugyanis lefújták, a MÁV szerint az egész épületet fel kell

A kerekesszékesek nem értik miért marad el az akadálymentesítés, szerintük néhány százezer forintból is komoly eredményeket lehetne elérni.

A MÁV hivatalos álláspontja szerint az akadálymentesítésre valószínűleg majd csak akkor kerülhet sor, amikor az egész állomásépületet felújítják. Ezt már négy éve is megígérték, ám a vágányok és a biztosító berendezések cseréjénél elfogyott a pénz, így pedig a lehangoló látványt nyújtó épület kimaradt a felújításból. Most egészségesek és fogyatékkal élők is megint csak reménykedhetnek, hogy végre történik majd valami az állomáson. Ott ahol naponta 3 - 4000 - en fordulnak meg, és legalább még egyszer ennyien utaznak át. Győr ugyanis továbbra is nemzetközi vasúti csomópont, mégha ez az állomás épületén nem is látszik.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Augusztus 19. 09:13, hétfő | Helyi

Ingyenesen lesz látogatható 20-án a pannonhalmi főapátság

Szent István ünnepén Pannonhalma nyitott kapukkal várja mindazokat, akik el akarnak zarándokolni hazánk ősi szentélyébe, hogy részesei legyenek az itt élő hagyománynak, lelkiségnek, kultúrának.

2024. Augusztus 19. 08:08, hétfő | Helyi

Egy háziorvos szerint Covid-járvány van, szerencsére nem súlyos

A felső légúti tünetekkel érkező páciensek közül hétfőn háromból kettőnél teszt is igazolta a Covid-fertőzést.

2024. Augusztus 19. 07:10, hétfő | Helyi

Itt a nyár és a vakáció: háromezerrel nőttek a kórházi várólisták

A legfrissebb adatok szerint a kötelező várólistákon júniushoz képest háromezerrel szerepelnek többen.

2024. Augusztus 18. 09:12, vasárnap | Helyi

Háromból három: bekezdett a Gyirmót

Múlt hétvégén a Csákvárt is kipipálta, három győzelemmel kezdte az NB II-es pontvadászatot a Gyirmót labdarúgó csapata. A vezetőedző szerint segíti a közös munkát a jó rajt, de a hibák is előjöttek, ezeken javítani kell.