Városlista
2024. augusztus 20, kedd - István

Hírek

2011. Március 27. 07:55, vasárnap | Helyi
Forrás: Nyugathír

A miniszterhez fordulnak a Szigetköz ügyében: szegényedő monitoring

A miniszterhez fordulnak a Szigetköz ügyében: szegényedő monitoring

Az MTA Szigetközi Munkacsoportja ismertette Győr-Moson-Sopron megyei kutatásai eredményeit, a Jogtudományi Intézet konferenciatermében. A tavaly előtti és a tavalyi év kutatásaira árnyékot vetett a felhasználható források szűkössége. A

A változások nyomonkövetése állami feladat, melynek nemcsak szakmai-tudományos, hanem gyakorlati céljai is vannak. A monitoring szükséges egyrészt a károk mérséklése érdekében tehető lépések megalapozásához, másrészt szerepe van a hágai ítélet végrehajtásában.

A függőben lévő hágai eljárásban - az ítélet szerint - a feleknek meg kell téríteni az egymásnak okozott anyagi természetű károkat. Az elszámolásban a Duna elterelésével okozott környezeti kár jelentős szerepű lesz a magyar számlán. A környezeti kár jogi jellegű elismertetésének alapfeltétele a környezet állapotát méréseken alapuló adatbázis léte.
A Duna elterelése után, még 1992-ben az Országgyűlés határozatában a Magyar Tudományos Akadémiát kérte fel a környezeti monitoring feladatainak koordinálására. A szükséges anyagi fedezetet a környezetvédelmi tárca költségvetésében biztosította. A munkát azóta tudományos intézmények, egyetemi tanszékek, és a környezetvédelmi tárca területileg illetékes szervei végzik.

A tavalyelőtti és a tavalyi év kutatásaira árnyékot vetett a felhasználható források szűkössége. Míg 2008-ban 60 millió forint fedezet volt a terepi munkákra és a környezeti értékelésekre, addig a tavalyi év feladataira a kutatók összesen 11 millió forintot fordíthattak. A vízkészlet állapotát nyomonkövető hidrológiai és hidrogeológiai mérések szüneteltek, a - korábban rendszeres - éves légifelvétel sem készült. A florisztikai és faunisztikai megfigyelőhelyeken a mérések száma jelentősen csökkent. Lényegében csak az ideiglenes vízpótlás magyar-szlovák közös monitoringjához szükséges adatok mérése folyt. Ezeket a - kormányközi megállapodásban rögzített - adatokat a felek évente kicserélik egymással.
Láng István akadémikus, a konferencia levezető elnöke bejelentette, hogy a munkacsoport vezetősége Fazekas László miniszterhez fordul, a monitoring problémáinak megoldását kérve.

Az előadók nemcsak tavalyi kutatásaikról adtak számot, hanem áttekintést is bemutattak a mérések kezdetétől a változásokról.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Augusztus 19. 09:13, hétfő | Helyi

Ingyenesen lesz látogatható 20-án a pannonhalmi főapátság

Szent István ünnepén Pannonhalma nyitott kapukkal várja mindazokat, akik el akarnak zarándokolni hazánk ősi szentélyébe, hogy részesei legyenek az itt élő hagyománynak, lelkiségnek, kultúrának.

2024. Augusztus 19. 08:08, hétfő | Helyi

Egy háziorvos szerint Covid-járvány van, szerencsére nem súlyos

A felső légúti tünetekkel érkező páciensek közül hétfőn háromból kettőnél teszt is igazolta a Covid-fertőzést.

2024. Augusztus 19. 07:10, hétfő | Helyi

Itt a nyár és a vakáció: háromezerrel nőttek a kórházi várólisták

A legfrissebb adatok szerint a kötelező várólistákon júniushoz képest háromezerrel szerepelnek többen.

2024. Augusztus 18. 09:12, vasárnap | Helyi

Háromból három: bekezdett a Gyirmót

Múlt hétvégén a Csákvárt is kipipálta, három győzelemmel kezdte az NB II-es pontvadászatot a Gyirmót labdarúgó csapata. A vezetőedző szerint segíti a közös munkát a jó rajt, de a hibák is előjöttek, ezeken javítani kell.