Városlista
2024. szeptember 10, kedd - Nikolett, Hunor

Hírek

2011. Március 09. 16:30, szerda | Helyi
Forrás: Pannon-Víz Zrt.

A Víz ünnepe

A Víz ünnepe

Az ENSZ 1994-ben nyilvánította március 22-ét a Víz Világnapjává, azóta világszerte ezen a napon ünneplik egyik legféltettebb kincsünket, a vizet. Magyarország is csatlakozott a nemzetközi kezdeményezéshez, amelynek egyik fontos célja, ho

A Víz Világnap győri rendezvényére március 21-én kerül sor. Hagyományosan az árvízi emlékmű koszorúzásával kezdődik a nap, a résztvevők megemlékeznek az 1954-es szigetközi árvíz áldozatarairól. A Rónay Jácint út – Hédervári út találkozásánál lévő emlékműnél délelőtt fél tízkor Simon Róbert Balázs Győr Megyei Jogú Város alpolgármestere mond ünnepi beszédet.

Tíz órakor az ÉDUKÖVIZIG Kálóczy téri árvízvédelmi központjában (Győr, Kálóczy tér 8. - gátőrház) sokszínű programsorozat kezdődik iskolásoknak. A nyílt rendezvényen bárkit szívesen látnak. Az önkormányzat, vízügyi igazgatóság és a Pannon-Víz Zrt. szakemberei várják az iskolás csoportokat. A gyerekek megismerkedhetnek a vízi élővilággal, vízvédelemmel, vízkémiai mérésekkel. Mikroszkópon keresztül nézhetik a vízben mozgó apró élőlényeket. Feleleveníthetik Győr vízellátásának történetét és láthatják, milyen gépeket használnak a vízszennyezés elhárítására.

Az emeleti előadó teremben folyamatosan vetítik a VÍZKINCS című négyrészes filmsorozatot, melyet nemrég az mtv1 is bemutatott. Ugyanitt kiállítják a víz világnapi rajzpályázatok díjazott gyerekrajzait. A pályázatokra egyébként a rendezők még várják a rajzokat, a kiírás feltételei megtekinthetők a www.pannon-viz.hu és www.edukovizig.hu weblapokon.

Az előző víz világnapi rendezvényen több mint háromszáz általános és középiskolás diák vett részt, most is hasonló érdeklődésre számítanak a rendezők. Eddig a Tulipános, Kossuth, Bartók, Jókai és Péterfy iskolákból jelezték vissza részvételüket. Természetesen további csoportok jelentkezésére is van lehetőség. A rendezvény délután két óráig tart. A torlódások elkerülése érdekében a csoportoknak célszerű előre telefonon időpontot egyeztetni a 96/522 601-es telefonszámon Tóth Lászlónál.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Szeptember 10. 09:12, kedd | Helyi

Priskin Tamás válogatott labdarúgó az Üstökös FC Győr szakmai stábjában folytatja

Az Üstökös FC Győr Utánpótlás-nevelő Sport Egyesület sportigazgatójaként folytatja pályafutását Priskin Tamás.

2024. Szeptember 10. 08:17, kedd | Helyi

Tűzhelyen felejtett étel okozott több tüzet

Az elmúlt három hétben a megyében többször riasztották a tűzoltókat tűzhelyen felejtett vagy sütőben hagyott étel miatt, amely füstölni kezdett vagy kigyulladt.

2024. Szeptember 10. 07:13, kedd | Helyi

Kockabajnokság lesz a győri Kockában, eljön Rubik Ernő is

Városi kocka bajnokságot hirdet a győri önkormányzat és a Széchenyi István Egyetem, a döntőt jövő csütörtökön tartják az egyetemi Kocka-épületben.

2024. Szeptember 09. 09:14, hétfő | Helyi

Jövőre már pilótákat is képeznek a Széchenyi-egyetemen

A nagy utasszállító repülőgépek vezetésére készíti fel a hallgatókat az a képzés, amelyet a győri Széchenyi István Egyetem indít 2025 februárjától a Wizz Air légitársasággal partnerségben.