Városlista
2024. augusztus 19, hétfő - Huba

Hírek

2011. Május 04. 07:55, szerda | Helyi
Forrás: Nyugathír

Ahjuperát nyáron elengedi a Győri ETO FC, ha jobban kell az Újpestnek

Ahjuperát nyáron elengedi a Győri ETO FC, ha jobban kell az Újpestnek

Az Újpestnél jelenleg kölcsönben szereplő Jarmo Ahjuperát a nyáron végleg megszereznék a lilák. Erről Klement Tibor, a győriek ügyvezetője számolt be az eto.hu-nak. Klement azonban leszögezte, az átigazolásról csak abban az esetben lehe

Az észt játékost még 2009 telén igazolták a győriek, azonban néhány hónapra rá egy Ligakupa-mérkőzésen súlyos sérülést szenvedett.

Hónapokba telt, mire a csatár felépült a kettős lábtörésből, azonban ezt követően kevés játéklehetőséghez jutott, így a győri szakmai stáb úgy döntött, hogy 2011 tavaszára kölcsönadja őt az Újpestnek.

Ahjupera a lila-fehéreknél remek formába lendült és eddig 10 mérkőzésen 6 alkalommal sikerült bevennie az ellenfelek hálóját.

„Ahjuperát idén június 30-ig adtuk kölcsön az Újpestnek azzal, hogy amennyiben 2011 nyarán értékesíteni akarjuk a játékjogát, akkor a liláknak elővásárlási joguk lesz. Árat nem határoztunk meg. Kovács Zoltán, az Újpest klubigazgatója már jelezte is a vételi szándékukat. Ahjuperát 2013. június 30-ig érvényes szerződés köti hozzánk, és ha az ETO szakmai stábja úgy ítéli meg, akkor nyártól számítunk a játékára" - mondta Klement Tibor az eto.hu-nak.

(etofc.hu)

Ezek érdekelhetnek még

2024. Augusztus 19. 08:08, hétfő | Helyi

Egy háziorvos szerint Covid-járvány van, szerencsére nem súlyos

A felső légúti tünetekkel érkező páciensek közül hétfőn háromból kettőnél teszt is igazolta a Covid-fertőzést.

2024. Augusztus 19. 07:10, hétfő | Helyi

Itt a nyár és a vakáció: háromezerrel nőttek a kórházi várólisták

A legfrissebb adatok szerint a kötelező várólistákon júniushoz képest háromezerrel szerepelnek többen.

2024. Augusztus 18. 09:12, vasárnap | Helyi

Háromból három: bekezdett a Gyirmót

Múlt hétvégén a Csákvárt is kipipálta, három győzelemmel kezdte az NB II-es pontvadászatot a Gyirmót labdarúgó csapata. A vezetőedző szerint segíti a közös munkát a jó rajt, de a hibák is előjöttek, ezeken javítani kell.

2024. Augusztus 18. 08:12, vasárnap | Helyi

Az állatkertben mutatkozik be a Győri Értéktár

A Xantus János Állatkertben is bemutatkoznak a győri értékek.