Városlista
2024. július 29, hétfő - Márta

Hírek

2017. Március 22. 13:47, szerda | Helyi
Forrás: mti

Az idén 81 kiemelt eseményt támogat a sportállamtitkárság

Az idén 81 kiemelt eseményt támogat a sportállamtitkárság

A sportért felelős államtitkárság támogatásával idén 81 kiemelt eseményre kerülhet sor Magyarországon.

Szabó Tünde államtitkár erről a keddi, budapesti nemzetközi sportmenedzsment-konferencián beszélt előadásában, amelyben részletesen szólt az idehaza megvalósuló kiemelt sporteseményekben való állami szerepvállalásra. Leszögezte, hogy a kormány a sportra nemzetstratégiai ágazatként tekint, "ezáltal a sportversenyek rendezésének támogatása kiemelt fontosságú cél, hiszen a sportirányítás hazai rendszerének átalakításával kitűzött hármas célrendszernek ez az egyik fontos eleme" - olvasható az államtitkárság tájékoztatásában.
A 2017. évi támogatott események közül kiemelte a júliusi vizes világbajnokságot, az augusztusi cselgáncs-vb-t, a kick-box világbajnokságot, a ritmikus gimnasztika Európa-bajnokságot és a győri Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivált. Hozzátette, hogy a tendencia a jövőben is folytatódik, s a sportszövetségek és egyéb szervezetek jelenleg már 51 hazai rendezésű nemzetközi eseményt regisztráltak, amelyek 2018-ban fognak megvalósulni.
A jövő évi támogatott események között szerepel többek között a birkózó-világbajnokság, a karatésok egyetemi világbajnoksága, az U20-as női kézilabda-vb, az erőemelő világbajnokság és a tájékozódási futók junior világbajnoksága.
Szabó Tünde megemlítette, hogy a hazai rendezésű kiemelt események nyomon követésére is alkalmas lesz a Nemzeti Sportinformációs Rendszer, amely 2017-ben "még tesztüzemben, jövő évtől azonban már élesben áll rendelkezésre".

Ezek érdekelhetnek még

2024. Július 28. 09:14, vasárnap | Helyi

Nagycenki iskola: „Ilyen mértékű gyűlölet hogyan alakulhatott ki”?

Munkáltatói egyeztető megbeszélést tartottak a nagycenki iskolában kialakult helyzet rendezése érdekében.

2024. Július 28. 08:13, vasárnap | Helyi

A Győri Vízisport Egyesület kajak-kenu táborában jártunk

Idén nyáron is szervez napközis kajak-kenu táborokat a Győri Vízisport Egyesület.

2024. Július 28. 07:12, vasárnap | Helyi

Szamárköhögés: javasolják a betegség elleni emlékeztető oltás a várandósoknak

A magyar védőoltási rendszernek köszönhetően nincs szamárköhögés-járvány

2024. Július 27. 09:11, szombat | Helyi

Hamarosan indul a mennyei megyei is

Elkészült a sorsolás a labdarúgó vármegyei első osztályban. A bajnok, de a feljutást nem vállaló Koroncó Kapuváron kezd. A bajnokság 16 csapatosra bővült.