Hírek
2017. Június 29. 08:09, csütörtök |
Helyi
Forrás: Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság
Balesetet okozott, majd elhajtott
![Balesetet okozott, majd elhajtott](/external/image_cache/a/d/a/ada28d8842e7c5320cc5b78a39e60b35.jpg)
Közlekedési baleset okozójának azonosításához kérik a lakosság segítségét a győri rendőrök.
A Győri Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya segítségnyújtás elmulasztása bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított büntetőeljárást ismeretlen tettes ellen.
A nyomozás adatai alapján ismeretlen személy az általa vezetett ismeretlen forgalmi rendszámú, ezüst színű, Suzuki Swift típusú személyautóval közlekedett 2017. június 25-én 8 óra 40 perckor a 82-es számú főúton Győr felől Zirc irányába. A főút 37-es kilométerszelvényénél úgy kezdte meg az előtte haladó jármű előzését, hogy nem vette észre a mögüle érkező, előzését már megkezdő másik gépkocsit. Az Opel Astra vezetője - az ütközés elkerülése érdekében – balra rántotta a kormányt és az út menti árokba hajtott. A balesetben négyen könnyű sérüléseket szenvedtek.
Az ismeretlen sofőr megállás és segítségnyújtás nélkül Zirc irányába elhajtott.
A rendőrség kéri, hogy aki látta a közlekedési balesetet, vagy a balesetet okozó gépjármű vezetőjével kapcsolatban információval rendelkezik, jelentkezzen a Győri Rendőrkapitányságon, illetve névtelensége megőrzése mellett hívja a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-96-417-329-es hívószámon vagy az ingyenesen hívható 06-80-555-111-es „Telefontanú” zöld számát, illetve a 107 vagy a 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikét.
Fotó: rendőrség
Ezek érdekelhetnek még
2024. Július 28. 09:14, vasárnap | Helyi
Nagycenki iskola: „Ilyen mértékű gyűlölet hogyan alakulhatott ki”?
Munkáltatói egyeztető megbeszélést tartottak a nagycenki iskolában kialakult helyzet rendezése érdekében.
2024. Július 28. 08:13, vasárnap | Helyi
A Győri Vízisport Egyesület kajak-kenu táborában jártunk
Idén nyáron is szervez napközis kajak-kenu táborokat a Győri Vízisport Egyesület.
2024. Július 28. 07:12, vasárnap | Helyi
Szamárköhögés: javasolják a betegség elleni emlékeztető oltás a várandósoknak
A magyar védőoltási rendszernek köszönhetően nincs szamárköhögés-járvány
2024. Július 27. 09:11, szombat | Helyi
Hamarosan indul a mennyei megyei is
Elkészült a sorsolás a labdarúgó vármegyei első osztályban. A bajnok, de a feljutást nem vállaló Koroncó Kapuváron kezd. A bajnokság 16 csapatosra bővült.