Hírek
2017. Május 22. 08:22, hétfő | Helyi
Bemutatták az EYOF dalt és a fáklyát
![Bemutatták az EYOF dalt és a fáklyát](/external/image_cache/9/1/9/91941b6c9acb6a0a20c5216588f99838.jpg)
A VolunTeam Building Day elnevezésű eseményen több mint ezer önkéntes ismerkedett feladataival és egymással, hogy felkészülten várhassák a júliusi
Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivált.
Az esemény keretei között felcsendült a The Biebers EYOF dala, és bemutatkozott az EYOF-fáklya is...
Az önkéntes nap legfőbb célja az EYOF lebonyolítását segítő önkéntesek általános, az önkéntesség alapelveit átadó elméleti és gyakorlati képzése volt, de emellett jutott idő a szórakozásra is. A program pénteken kora délután kezdődött az Egyetemi Csarnok területén, ahol az önkéntesek aktívan részt vettek már a rendezvényhelyszín kialakításában, az esemény előkészítésében is. Feladataik közé tartozott többek között a regisztráció, a ruhatár működtetése, a kiállító- és pihenő tér kialakítása, valamint a VIP vendégek, a kiemelt sportolók, a sajtó fogadása, kísérése is. Ezzel párhuzamosan a Mobilisban, vagyis a leendő Önkéntes Központban rövid elméleti képzésen is részt vett több mint ezer önkéntes.
Az esti programot Borkai Zsolt polgármester nyitotta meg, aki köszönetet mondott az önkénteseknek, hogy regisztrálták magukat, eljöttek a felkészítésre, és segíteni szeretnék hazánk első olimpiai multi-sporteseményének lebonyolítását. „Azt kérem Önöktől, hogy ez a lelkesedés tartson ki a rendezvény végéig, hiszen nagy feladatok várnak ránk. Egy felejthetetlen sporteseményt rendezünk ötven ország fiataljainak részvételével, miközben megmutathatjuk Győrt és a magyar kultúrát Európának.” A polgármester hangsúlyozta, lassan a hajrára fordulunk, elkészülnek a létesítmények, minden a helyére kerül, és július 23-án megkezdődik a győri EYOF, amelynek sikerességéhez nagyon számítunk az önkéntesekre.
A fáklyát a készítők részéről Bogisich Ferenc a QP Zrt. vezérigazgatója és
Pató Ferenc, a cég műszaki vezetője mutatta be. Mint elmondták, alumínium
ötvözetből készült, 650 milliméter magas, a teteje egy 160 milliméteres körbe
helyezhető bele. A 2,3 kilogrammos tárgyat öt-hat látványterv közül
választották ki, több hónapon keresztül készült, működését február óta
folyamatosan tesztelték.
Fekete Dávid alpolgármester, az EYOF önkéntes-igazgatója kifejtette, minden
várakozást felülmúlt az érdeklődés, hiszen több mint kétezren regisztráltak
önkéntesnek, és a kiválasztás után is több mint 1700-an segítenek majd
ténylegesen a rendezvényen. Közülük 1200-an itt voltak, ismerkedtek
egymással és a feladatokkal. „Az egész napos munka után jöhet a szórakozás,
hiszen Soulwave koncerttel kedveskedünk az önkénteseknek!”
A fáklyának egyébként hamarosan komoly szerepe lesz, hiszen május 24-én
(18:00 óra) megérkezik az EYOF lángja Győrbe, a városháza elé. A láng
Borkai Zsolt polgármester és az EYOF sportági nagykövetei, köztük Berki
Krisztián, Görbicz Anita, Jakabos Zsuzsanna, Karakas Hedvig és Pars
Krisztián kíséretében érkezik a győri Városháza elé, ahol ünnepélyes keretek
között helyezzük el az őrlángot. Erről a lángról gyújtjuk majd meg a fáklyát,
amely május 27-én indul országjáró körútjára. A szerdai ünnepségen fellép a
Győri Balett és Szalóki Ági is, illetve felcsendül a hivatalos EYOF-dal is,
amelyet először éppen a pénteki önkéntes napon hallhatott a közönség, és
amelynek videoklipjét a hét elején forgatták Győrben. A The Biebers nem
csak az esemény dalát játssza el május 24-én, de ingyenes 60 perces élő
koncertet is ad.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Július 28. 09:14, vasárnap | Helyi
Nagycenki iskola: „Ilyen mértékű gyűlölet hogyan alakulhatott ki”?
Munkáltatói egyeztető megbeszélést tartottak a nagycenki iskolában kialakult helyzet rendezése érdekében.
2024. Július 28. 08:13, vasárnap | Helyi
A Győri Vízisport Egyesület kajak-kenu táborában jártunk
Idén nyáron is szervez napközis kajak-kenu táborokat a Győri Vízisport Egyesület.
2024. Július 28. 07:12, vasárnap | Helyi
Szamárköhögés: javasolják a betegség elleni emlékeztető oltás a várandósoknak
A magyar védőoltási rendszernek köszönhetően nincs szamárköhögés-járvány
2024. Július 27. 09:11, szombat | Helyi
Hamarosan indul a mennyei megyei is
Elkészült a sorsolás a labdarúgó vármegyei első osztályban. A bajnok, de a feljutást nem vállaló Koroncó Kapuváron kezd. A bajnokság 16 csapatosra bővült.