Hírek
2013. Július 18. 07:39, csütörtök |
Külföld
Forrás: MTI
Bíróságon próbálja visszaszerezni a védelmi pénzt egy japán bártulajdonos
![Bíróságon próbálja visszaszerezni a védelmi pénzt egy japán bártulajdonos](/external/image_cache/0/d/4/0d45f52bfefde8d89b42ed89cbbc6ae3.jpg)
Beperelte a legnagyobb japán szervezett bűnözői csoport vezetőjét egy bártulajdonos, aki a maffiának befizetett védelmi pénzt akarja visszaszerezni.
A csütörtöki japán sajtóhírek szerint ez az első eset, hogy valaki jogi úton szállt szembe a Japánban jakuzának nevezett bűnszervezetekkel.
A nagojai bártulajdonos 17 millió jenes (38 millió forint) kártérítést követel a Jamagucsi-gumi nevű jakuza vezetőjétől, Sinoda Kenicsitől, mivel állítása szerint a bűnszervezet tagjai 1998 és 2010 között havi 30-100 ezer jenes védelmi pénz megfizetésére kényszerítették, s azzal fenyegették, hogy ha nem fizet, felgyújtják a helyet.
A nő keresete szerint Sinodát munkáltatói felelősség terheli a Jamagucsi-gumi által elkövetett zsarolásért.
A jogi akciót a szervezett bűnözés elleni törvény 2008-as módosítása tette lehetővé, amelynek értelmében a jakuza vezetői perelhetővé váltak a beosztottjaik által elkövetett cselekményekért. Sajtóhírek szerint egy másik bártulajdonos is azt tervezi, hogy beperli Sinodát, arra hivatkozva, hogy a Jamagucsi-gumi tagjai felgyújtották kocsmáját. A tűzben meghalt egyik férfi családja is jogi úton akar kártérítést szerezni a bűnszervezettől.
Japánban a jakuza gyakorlatilag törvényileg szabályozott keretek között működik: a kormány hivatalosan 22 erőszakszervezetet tart számon, amelyek hivatalos, bejelentett irodákkal is rendelkeznek. A bűnszervezetek a hagyományos alvilági tevékenységek mellett érintettek az építőiparban és az ingatlanpiacon, egyes sajtóhírek szerint a fukusimai sugármentesítésben is tevékeny szerepet vállaltak.
Habár Japánban jóval megengedőbbek a hatóságok a jakuzával szemben, mint más országokban, a bűnszervezetekre vonatkozó törvények, valamint a csoportokkal szembeni hatósági fellépés is egyre szigorodik.
A 27 700 tagot számláló Jamagucsi-gumi legutóbb azzal hívta fel magára a sajtó és a rendőrség figyelmét, hogy magazint adott ki tagjai számára, a hatóságok szerint azzal a céllal, hogy erősítse az összetartást a csökkenő erejű szervezeten belül.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Július 23. 08:14, kedd | Külföld
Josep Borrell: elfogadhatatlan a magyar vád, amely szerint az EU a háborút pártolja
Teljes mértékben elfogadhat Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter azon vádja, hogy az Európai Unió a háborút pártolja - jelentette ki az uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselő Brüsszelben hétfőn.
2024. Július 22. 07:55, hétfő | Külföld
Joe Biden visszalépett az elnökjelöltségtől és Kamala Harrist támogatja új jelöltként
Joe Biden amerikai elnök visszalépett az elnökjelöltségtől, és alelnöke, Kamala Harris elnökjelöltségét támogatja.
2024. Július 21. 08:24, vasárnap | Külföld
Árvizeket és földcsuszamlásokat okozott a heves esőzés Szlovéniában
Árvizeket és földcsuszamlásokat okozott a heves esőzés Észak-Szlovéniában, a tűzoltók kétszáz esetben intézkedtek - írta a helyi sajtó szombaton.
2024. Július 19. 08:15, péntek | Külföld
Az Európai Parlament megválasztotta Ursula von der Leyent az Európai Bizottság elnökévé
Újraválasztotta az Európai Parlament plénuma csütörtökön Strasbourgban Ursula von der Leyent az Európai Bizottság elnöki tisztségébe.