Hírek
2017. Augusztus 20. 07:00, vasárnap |
Helyi
Forrás: hirado.hu
Boldog születésnapot, Magyarország!
![Boldog születésnapot, Magyarország!](/external/image_cache/5/f/8/5f84703128564e51856bdd7baba47ec7.jpg)
Augusztus 20-án az államalapításra és az államalapító Szent István királyra emlékezünk.
Az egykori aratóünnepeket, arató bálokat 1945 után már az új kenyér ünnepének nevezték, amelyet ugyancsak ezen a napon ünneplünk. Számtalan programon vehetünk részt egész nap, amelynek fénypontja az elmaradhatatlan esti tűzijáték.
Augusztus 20-ának ünnepe az államalapítás és az államalapító Szent István király emlékére rendezett hivatalos állami ünnepünk.
De hogyan is jutottunk el addig, hogy István névünnepe bekerüljön a kalendáriumba, s hogy évszázadokkal később az új kenyér ünnepét is ekkor tartsuk?
A történetírók szerint, 1083-ban, államalapító királyunk szentté avatása után, Nagyboldogasszony utáni első vasárnapon, augusztus 20-án nyitották meg István király sírját. A magyar egyház ezt a napot iktatta kalendáriumba István névünnepeként.
Az ünnep állami és egyházi jellegének egyensúlya különböző korokban eltérően alakult. Míg a török hódoltság idejére Szent István ünnepe elveszítette dinasztikus erejét, addig XI. Ince pápa 1686-ban a török fölött aratott győzelem emlékére megváltoztatta Szent István ünnepének dátumát. Annak örömére, hogy szeptember 2-án Buda váráról lekerült a félholdas zászló, elrendelte, hogy a katolikus világ minden év szeptember 16-án emlékezzék meg Szent István ünnepéről. A következő száz esztendőben sok más egyházi ünneppel együtt Szent István napja is kiszorult az egyházi kalendáriumból. Hogy ismét augusztus 20-án ünnepelhetjük Szent István napját, az Mária Teréziának köszönhető. Ő volt az, aki a magyar rendek kedvéért 1774-ben országos ünneppé nyilvánította Szent István napját
A Szent Jobb Raguzából Magyarországra került
Ugyancsak a királynőnek köszönhető, hogy legfontosabb ereklyénk, a titokzatos körülmények között eltűnt Szent Jobb visszakerült Raguzából (Dubrovnikból). Az óriási lelkesedéssel várt ereklyét előbb Bécsbe szállították, majd Győrön és Pannonhalmán keresztül 1771. július 20-án megérkezett Budára.
1818-tól vált szokássá, hogy díszes körmenettel tiszteleg Magyarország a Szent Jobb előtt.
Az 1848-49-es szabadságharc leverése után a megtorló Habsburg hatalom 1860-ig nem engedélyezte a magyar nemzeti ünnepeket. A Kiegyezés után viszont a dualista monarchia egyik államának alapító királya kitüntetett helyet kapott. Ferenc József Szent István napját 1891-ben munkaszüneti nappá nyilvánította.
Az Osztrák-Magyar Monarchia széthullása után újabb jelentéstartalommal bővült ez a nap. A területében és népességében is jelentősen megfogyatkozott Magyarországon Szent István az erős államiság, a magyar királyság, valamint a nemzeti egység jelképe lett.
Az új kenyér ünnepe
A második világháború után újjászerveződő politikai erők többsége számára Szent István ünnepe a feudális maradványokat konzerváló társadalmi szerkezetet és a klerikalizmust jelentette. 1945-ben az országgyűlés megváltoztatta az ünnepnap jelentését, augusztus 20-a ekkor vált az egykori aratóünnepeket, aratóbálokat idéző új kenyér ünnepévé. Az aratást befejező ünnepségek egy 1901-es „szociális hangvételű” miniszteri felhívásnak köszönhetően terjedtek el, elsősorban azokon a nagybirtokokon, ahol nagyszámú cselédséget foglalkoztattak.
1945-ben még nem törölték Szent István ünnepét a kalendáriumból. Erre 1947-ben került sor, amikor a kommunista párt nyílt támadásba lendült. Úgy gondolták, ha május elsején ünnepelnek a munkások, ünnepelhessenek augusztus huszadikán a földmunkások is. Így augusztus 20-án az új kenyérre és az aratásra helyeződött a hangsúly.
Néhány év múlva megint változott az ünnep tartalma. 1949-től 40 éven keresztül augusztus huszadikán a Magyar Népköztársaság Alkotmányát ünnepeltük, természetesen az elmaradhatatlan nemzeti színű szalaggal átkötött kenyérrel.
Újjáéledtek a hagyományok
Szent Istvánról évtizedeken keresztül nem lehetett nyilvánosan hallani, 1989-ben mégis szinte varázsütésre újjáéledtek a régi hagyományok: katolikusok és más érdeklődők ezrei vesznek részt a Szent Jobb-körmeneten. 1991-ben a demokratikusan választott Magyar Országgyűlés augusztus huszadikát Szent István napjaként hivatalos állami ünnepnek nyilvánította.
Ma már nem kötelező valamit vagy valakit ünnepelni ezen a napon. Lelkiismeretünk, hitünk és szubjektív meggyőződésünk alapján választhatunk: az államalapító királyra vagy/és a katolikus szentre emlékezünk. Augusztus 20. munkaszüneti nap, elzarándokolhatunk a Szent Jobbhoz, egy vidéki aratóünnepre, este pedig megnézhetjük fővárosi tűzijátékot.
Fotó:MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
Ezek érdekelhetnek még
2024. Július 27. 09:11, szombat | Helyi
Hamarosan indul a mennyei megyei is
Elkészült a sorsolás a labdarúgó vármegyei első osztályban. A bajnok, de a feljutást nem vállaló Koroncó Kapuváron kezd. A bajnokság 16 csapatosra bővült.
2024. Július 27. 08:15, szombat | Helyi
Életet is menthetnek a zsetonok
Zsetonokat gyűjt a Győrszentiváni Önkéntes Tűzoltó Egyesület.
2024. Július 27. 07:15, szombat | Helyi
Győrzámoly: Kinőtték az iskolát, konténerrel bővülnek
A sok fiatal kiköltöző miatt egyre nagyobb az igény az oktatási intézményre Győrzámolyon.
2024. Július 26. 09:12, péntek | Helyi
Belga sportigazgatója lett az ETO-nak
A bajnokság megkezdése előtt néhány nappal új sportigazgatója lett az ETO NB I-es labdarúgó csapatának. A belga Steven Vanharen korábban az MTK másodedzője is volt.