Tisztelt Győriek, Kedves Emlékezők!

Boldogok vagyunk mi is, hiszen ma, 55 évvel az 1956-os forradalom és szabadságharc után velünk lehetnek még többen azok közül, akik átélői voltak egy nemzet újjászületésének. Átélői lehettek azoknak a felemelő napoknak, amikor az elnyomott újra úgy érezhette, hogy van emberi méltósága, az elnyomónak pedig azzal kellett számot vetnie, hogy talán lejárt az ideje.

Október 23-a az 1956-os forradalom és szabadságharc emléknapja, mely nemcsak nekünk, de a 20. század világtörténetében számos népnek közös ünnepe. E nap a terror és az elnyomás elleni hősi küzdelemre, a szabadság szeretetére emlékeztet. 1956 nélkül ma Európa sem lenne az a szellemi, gazdasági és politikai közösség, melyben Magyarországnak ismét helye van!

Ezt a küzdelmet idézik fel a kortársnak, Albert Camus-nek híressé vált sorai: "A legázolt, bilincsbe vert Magyarország többet tett a szabadságért és igazságért, mint bármelyik nép a világon az elmúlt 20 esztendőben. Ahhoz, hogy ezt a leckét megértse a fülét betömő, a szemét eltakaró nyugati társadalom, sok magyar vérnek kellett elhullnia — s ez a vérfolyam most már alvad az emlékezetben. A magára maradt Európában csak úgy maradhatunk hívek Magyarországhoz, ha soha és sehol el nem áruljuk, amiért a magyar harcosok az életüket adták, és soha, sehol nem igazoljuk azokat, akik a forradalmat elfojtották. Nehéz minékünk méltónak lenni ennyi áldozatra."

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

A forradalom bukása után, az 56-os meghurcoltakkal, és üldözöttekkel, magyarok ezrei kerültek börtönbe vagy bitófa alá. Ők sem hősnek születtek, csak reménytelenül szabadnak, akikre a hősi napok múltával lesből csapott le a szabadságtól rettegő hatalom.

A nagy nyugati nemzetek győztes forradalmakra, világtörténelmi győzelmekre emlékeznek. Mi, magyarok októberben két, világra szóló, és a leveretésben is győztes forradalmunkra emlékezünk. Az 1848-as forradalomra, szabadságharcra, és az 1956-os forradalomra. Arad után Budapestre, melyről Örkény István ezt írta: "A kerek világon, minden térképen és glóbuszon ma átírják a nevedet Budapest. Ez a szó már nem egy várost jelöl. Budapest ma annyit tesz, mint hősiesség. Budapest minden nyelvén a világnak azt jelenti: hűség, önfeláldozás, nemzeti becsület. Kívánom én is: légy mindörökké olyan, amilyen ma vagy Budapest. Büszke és bátor emberek tanyája, magyarok jó útra vezérlője, az emberi fajta csillagfénye."

És amikor az 56-os Budapestre és az egész Magyarországra gondolunk, akkor Mosonmagyaróvárra, Győrre és Salgótarjánra éppúgy gondolunk, mint a kincses Kolozsvárra, Temesvárra és Erdélyre, ahol ugyancsak meghajtják a fejüket az áldozatok emléke előtt. Mert a magyar forradalmat Budapest mellett más városokban is ezrek és ezrek éltették, hogy aztán megbüntesse őket is a hatalom megfélemlítő ereje.

Tisztelt Emlékezők!

1956-ban csupán a rádió volt az egyetlen tömegtájékoztatási eszköz, amelyikből közvetlenül értesülhettek az emberek a világ eseményeiről. Így a magyarországiakról is. Érezni lehetett, hogy nyikorog Rákosi rendszere. Amikor Gerő Ernő beszédét hallgatták, sokaknak kiderült: semmi jó nem várható.

A híreket hallgatva aztán egyre világosabb lett, hogy az úgynevezett ellenforradalmi elemek diákok, munkások voltak, és nem külföldi ügynökök. Félelmetes volt hallani a rádióban a budapesti utcákon visszhangzó lövöldözést, a felszólítást, hogy rádióját mindenki tegye az ablakba, majd Nagy Imre felhívását, hogy a népköztársaságra törők tegyék le a fegyvert.

A forradalom sikere, a szovjet hadsereg kivonulása valósággal szárnyat adott az akkori magyaroknak. Öröm volt hallani az immár magát szabadnak mondó Kossuth rádióból, hogy az egypártit többpártrendszer váltja fel, hogy máris alakulnak a pártok, hogy ismét létrejött a cserkészszövetség. A rádióból tudni lehetett, hogy jól halad a forradalom…

Aztán november 3-án este, amikor Mindszenthy bíboros beszédét az erős zavarás miatt már alig lehetett hallani, gyanítani lehetett, hogy valami még sincsen rendben. És másnap reggel a rádió már csak a szovjet haderő bevonulásától volt hangso. Nagy Imrének az ENSZ tagállamaihoz intézett segélykiáltását is sugározták. Azután a rádió elhallgatott…

A történelem ritkán ismétli önmagát. Vannak azonban események, amelyeknek ugyanaz a jelentése történelmi távlatból tekintve. Az 1848-as szabadságharc és az 1956-os forradalom között is sok különbség van, több mindenben mégis hasonlítanak. Abban mindenképpen, hogy azt üzenték a világnak: egy kis európai nép a döntő történelmi pillanatokban méltósággal kezébe vette a sorsát, és „megbűnhődve, múltat és jövendőt”, véráldozat árán kivívta szabadságát.

Azt lehetne mondani, hogy de hát nem vívta ki: mindkettőt, 1848-at is, 1956-ot is leverték! Csakhogy az igazságos forradalmak mindig győznek; olykor levertükben még inkább – mert megváltoztatják a jövőt, megreformálják a társadalom életét, olykor intézményrendszerét, öntudatát, erkölcsét is. Ez történt 1956-ban, 1956-tal is.

Nem véletlen, hogy a ötvenöt évvel ezelőtti október 23-án, Budapesten a lelkes fiatalok egymásba karolva és nemes jelszavakat skandálva a Petőfi-szobor és a Bem-szobor között meneteltek, majd a Kossuth Lajos teret özönlötték el. Tudták, érezték – a karhatalom fegyvereivel farkasszemet nézve is –, hogy 1848 jelképei, örök alakjai között van a helyük, a szabadságharc eszményeiből kell erőt és ihletet, bizonyosságot és igazságtudatot, nem kevésbé bátorságot meríteniük. Bátor történelem bátor jelent, gyáva történelem gyáva jelent gerjeszt.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Az elmúlt évtizedek vezetői azt próbálták belénk sújkolni, hogy nem kell eltúlozni az ünnepi megemlékezést, a magyarkodást, ugyanis az ifjabb nemzedéket meg kell óvni a frusztrációtól. Hogy a múlt helyett a jelenbe és a jövőbe nézzünk, és ha lehet, kezeljük tabuként a történelmünket. Miért van az, hogy nekünk minden ünnepünkért meg kell harcolnunk?

Forradalmi költőnk egyszer azt mondta: itt az idő. A kérdés csak az, hogyha most itt van, talpra, tudunk e állni hosszú gyötrelem után? Hosszú balsorsok, viszályok közepette fenn tudtunk maradni, akkor most meg tudjuk-e teremteni országunk gazdasági függetlenségét, anyanyelvünket, nemzeti kultúránkat?

Mi lehetne ennek a nagyszerű napnak a legmegfelelőbb üzenete, ha nem az, hogy ennek a kicsi országnak minden baja közös baj. Hogy nem mindegy, hogy van-e bennünk közös szeretet és összetartozás, amellyel minden nehézség ellenére is tudunk országot építeni, jövőt teremteni.

Hiszem, hogy 55 évvel a forradalom után van még bennünk elég elszánás és erő. Magyarországot, és közvetlen környezetünket, az otthonunkat, Győrt erősíteni tudjuk, és nincs bennünk megosztottság, hanem együtt érjük el a közös céljainkat. Magyarország újra egységes és erős lesz, melyre tisztelettel néznek szerte a világon.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket!