Hírek
2016. Június 15. 12:01, szerda |
Helyi
Forrás: MTI-V
Egymilliárd forint kárt okozott a költségvetésnek egy győri bűnszervezet
Üzletszerűen és bűnszervezet tagjaiként elkövetett költségvetési csalás miatt előzetes letartóztatásba került nyolc ember, akik egymilliárd forint kárt okoztak!
Sem adót, sem járulékokat nem fizettek biztonsági őrzéssel és munkaerő-közvetítéssel foglalkozó szervezetük után - tájékoztatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Nyugat-Dunántúli Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferense szerdán az MTI-t.
Fenyvesi Lili közölte: a győri házaspár irányításával működő bűnszervezet a csaláshoz egy piramis jellegű céghálózatot épített ki. Az alkalmazottakat papíron alvállalkozóként feltüntetett, főként szlovák ügyvezetők nevén lévő stróman cégekhez jelentették be. A cégeket eltüntették, mielőtt adó-és járulék-, valamint áfafizetési kötelezettségüknek eleget tettek volna.
A NAV győri pénzügyi nyomozói Győrben és további négy megyében, több mint ötven helyszínen tartottak házkutatásokat. Tíz embert előállítottak, közülük hat férfit és egy nőt a Győri Járásbíróság előzetes letartóztatásba helyezett. A bűnszervezet irányítóját az akció után a hegyeshalmi határnál vették őrizetbe. A járásbíróság őt is előzetes letartóztatásba helyezte.
A kár megtérülése érdekében a NAV zárolta a bűnszervezet tagjainak bankszámláit, nagy értékű autókat és ingatlanokat foglalt le.
Az egyik gyanúsított lakcíménetengedély nélkül tartott éles lőfegyvereketés hozzá tartozó lőszereket is találtak a pénzügyi nyomozók, ezért vele szemben a rendőrség is eljárást indított
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 06. 08:24, hétfő | Helyi
Az idény végén befejezi pályafutását Nathalie Hagman, a Győri ETO kézilabdázója
Az évad befejeztével távozik a Bajnokok Ligájában és a magyar bajnokságban is címvédő Győri Audi ETO KC kézilabdacsapatától a svéd válogatott Nathalie Hagman, aki egyúttal felhagy aktív sportolói pályafutásával is.
2026. Április 06. 08:21, hétfő | Helyi
A Magyar Kétfarkú Kutya Párt is a szavazásra buzdít
Legyen minden jobb – ezzel a szlogennel készíti a programjait a Magyar kétfarkú Kutya Párt, amely azt ígéri az idei választáson, hogy embert juttat a parlamentbe.
2026. Április 06. 07:08, hétfő | Helyi
MÁV: április 7-étől jelentős változások a győri fővonalon!
Újabb üteméhez érkezik a Déli-Körvasút építése, így április 7-étől várhatóan 2027-ig Budapest-Kelenföld és Ferencváros között jellemzően csak egy vágányon közlekednek majd a vonatok.
2026. Április 05. 08:24, vasárnap | Helyi
Győri fiatalok a válogatottban
A rangos Multi Nations Youth Swim Meet válogatott versenyen öt győri fiatal képviselte Magyarországot, ami önmagában is komoly elismerés. 2 arany, 1 ezüst, 4 bronzérem a mérleg.
