Városlista
2024. július 29, hétfő - Márta

Hírek

2017. Március 09. 09:54, csütörtök | Helyi
Forrás: Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság

Elfogták a rablás gyanúsítottját - Őrizetben a győri férfi

Elfogták a rablás gyanúsítottját - Őrizetben a győri férfi

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói őrizetbe vettek egy győri férfit, aki megkötözött és kirabolt egy 65 éves helyi nőt.

A rendőrségre 2016. december 21-én 20 óra 30 perckor érkezett bejelentés arról, hogy ismeretlen elkövető megkötözött és kirabolt egy 65 éves győri nőt. A kiérkező rendőröknek a sértett elmondta, hogy lakása emeletén dolgozott, amikor a szobában hirtelen megjelent egy maszkot viselő férfi. Az ismeretlen, kezében egy fegyverrel vagy annak utánzatával arra kényszerítette a sértettet, hogy feküdjön le az ágyra, majd megkötözte a kezeit. Ezután ráparancsolt a nőre, hogy a házban található páncélszekrényt nyissa ki. Miután a sértett a felszólításnak nem tett eleget, a tettes a széfet elvitte a lakásból, amelyet a rendőrök a ház kertjében később megtaláltak.
A megyei rendőr-főkapitányság nyomozói széleskörű adatgyűjtés és tanúkutatást követően beazonosították a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 52 éves győri lakost. A férfit - a Terrorelhárítási Központ műveleti egységének bevonásával - 2017. március 8-án a reggeli órákban elfogták, és a megyei rendőr-főkapitányságra előállították. A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányságon a férfit rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt - őrizetbe vétele mellett - gyanúsítottként kihallgatták.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Július 29. 09:13, hétfő | Helyi

Ilyen meglepetésre nem számítottunk

A Hanyi nyár bevételét a farádi Vöröskeresztes Alapszervezet kapta.

2024. Július 29. 08:16, hétfő | Helyi

Nem csak nekünk, a kutyának és a macskának is kell útlevél külföldre utazáskor

2004 óta kedvencünk is csak érvényes okmányokkal utazhat külföldre.

2024. Július 29. 07:12, hétfő | Helyi

Az infláció a földhivatali ügyeinket is utolérte

Hatvan százalékkal emelkednek a földhivatali ügyintézési díjak július végétől.

2024. Július 28. 09:14, vasárnap | Helyi

Nagycenki iskola: „Ilyen mértékű gyűlölet hogyan alakulhatott ki”?

Munkáltatói egyeztető megbeszélést tartottak a nagycenki iskolában kialakult helyzet rendezése érdekében.