Városlista
2024. augusztus 20, kedd - István

Hírek

2011. Március 22. 14:55, kedd | Helyi
Forrás: InfoGyőr

Emlékmű Kaczyinskiért

Emlékmű Kaczyinskiért

Az ezer éves Lengyel- Magyar Barátság napjáról tartottak megemlékezést kedd délelőtt a győri Bem téren. Itt található ugyanis a két nép összetartozását szimbolizáló szobor, amit Sólyom László és az azóta elhunyt lengyel államfő,

„Magyarország és Lengyelország két öröklétű tölgy, melyek külön törzset növesztettek, de gyökereik a föld alatt messze futnak, összekapcsolódnak, és láthatatlanul egybefonódnak. Ezért egyiknek léte és erőteljessége a másik életének és egészségének feltétele" – idézte Stanislaw Worcell lengyel publicista gondolatait Somogyi Tivadar alpolgármester a győri megemlékezésen, amin részt vett, annak az emlékező vonatnak a közel 500 utasa is, akik a két nép barátságának emlékére Poznanba utaznak a központi ünnepségre.

A győri megemlékezésen egy új szobrot is felavattak, az elmúlt évben repülőgép szerencsétlenségben elhunyt Lengyel köztársasági elnök és 97 munkatársa emlékére. A rendezvényen részt vevő Szászfalvi László államtitkár beszédében kiemelte, az elhunyt államfőben a két nemzet barátságának igazi harcosát veszítettük el, ezért is szép gesztus, hogy Győrben emlékhellyel tiszteleg a magyarság az áldozatok előtt.


Ezek érdekelhetnek még

2024. Augusztus 19. 09:13, hétfő | Helyi

Ingyenesen lesz látogatható 20-án a pannonhalmi főapátság

Szent István ünnepén Pannonhalma nyitott kapukkal várja mindazokat, akik el akarnak zarándokolni hazánk ősi szentélyébe, hogy részesei legyenek az itt élő hagyománynak, lelkiségnek, kultúrának.

2024. Augusztus 19. 08:08, hétfő | Helyi

Egy háziorvos szerint Covid-járvány van, szerencsére nem súlyos

A felső légúti tünetekkel érkező páciensek közül hétfőn háromból kettőnél teszt is igazolta a Covid-fertőzést.

2024. Augusztus 19. 07:10, hétfő | Helyi

Itt a nyár és a vakáció: háromezerrel nőttek a kórházi várólisták

A legfrissebb adatok szerint a kötelező várólistákon júniushoz képest háromezerrel szerepelnek többen.

2024. Augusztus 18. 09:12, vasárnap | Helyi

Háromból három: bekezdett a Gyirmót

Múlt hétvégén a Csákvárt is kipipálta, három győzelemmel kezdte az NB II-es pontvadászatot a Gyirmót labdarúgó csapata. A vezetőedző szerint segíti a közös munkát a jó rajt, de a hibák is előjöttek, ezeken javítani kell.