Hírek
2017. Június 16. 08:51, péntek |
Helyi
Forrás: Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság
Építési területen garázdálkodott
![Építési területen garázdálkodott](/external/image_cache/f/a/8/fa8b703d10bbede3a71e1cc5380b352d.jpg)
A győri nyomozók az állampolgárok segítségét kérik a bűncselekmény körülményeinek tisztázásához.
A Győri Rendőrkapitányság eljárást indított garázdaság vétség elkövetésének gyanúja miatt egy 22 éves győri lakos ellen.
A rendelkezésre álló adatok szerint 2017. március 27-én 12 óra 15 perckor a gyanúsított Győrben, a Radnóti utcában egy építési területen szóváltásba került az ott dolgozókkal. Szidalmazta a munkásokat, majd kődarabokat dobált feléjük és végül dulakodott is egyikükkel.
A nyomozás adatai szerint a történteket egy ismeretlen férfi videóra rögzítette, azonban a rendőri intézkedés előtt távozott a helyszínről. A cselekmény tanújának felvétele, illetve az általa látottak elmondása elősegítené a bűncselekmény körülményeinek tisztázását.
A Győri Rendőrkapitányság kéri, hogy a videót készítő járókelő, illetve bárki, aki a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik, jelentkezzen a Győri Rendőrkapitányságon (9024 Győr, Zrínyi út 54.), illetve névtelensége megőrzése mellett hívja a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-96-417-329-es hívószámon vagy az ingyenesen hívható 06-80-555-111-es „Telefontanú” zöld számát, illetve a 107 vagy a 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikét.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Július 28. 09:14, vasárnap | Helyi
Nagycenki iskola: „Ilyen mértékű gyűlölet hogyan alakulhatott ki”?
Munkáltatói egyeztető megbeszélést tartottak a nagycenki iskolában kialakult helyzet rendezése érdekében.
2024. Július 28. 08:13, vasárnap | Helyi
A Győri Vízisport Egyesület kajak-kenu táborában jártunk
Idén nyáron is szervez napközis kajak-kenu táborokat a Győri Vízisport Egyesület.
2024. Július 28. 07:12, vasárnap | Helyi
Szamárköhögés: javasolják a betegség elleni emlékeztető oltás a várandósoknak
A magyar védőoltási rendszernek köszönhetően nincs szamárköhögés-járvány
2024. Július 27. 09:11, szombat | Helyi
Hamarosan indul a mennyei megyei is
Elkészült a sorsolás a labdarúgó vármegyei első osztályban. A bajnok, de a feljutást nem vállaló Koroncó Kapuváron kezd. A bajnokság 16 csapatosra bővült.