Hírek
2020. Február 27. 11:52, csütörtök | Helyi
Folytatni akarja tanulmányait a győri késelő diák
Nem mondott le a továbbtanulásról az a 17 éves fiú, aki decemberben megkéselte az osztályfőnökét egy győri középiskolában, mert az hármast adott neki az egyik dolgozatára. A Blikk információi szerint amint a szabályok engedik, a fiú is
A fiú nagyon jó tanuló volt, több tanulmányi versenyen is részt vett. A börtönben sem mondott le arról, hogy befejezze a középiskolát, hogy később egyetemre vagy főiskolára jelentkezzen.
"Védencem teljes mértékben szabálykövetően viselkedik a börtönben, ez idáig semmi panasz nem volt a viselkedésére. A rácsok mögött gyakorlatilag egész nap olvas. Egyik legfőbb célja, hogy folytassa a tanulmányait" – mondta a Blikknek a fiú ügyvédje, dr. Faragó Péter.
A diákot már megvizsgálta egy orvos szakértő is, aki megállapította, hogy a fiú beszámítható volt a késeléskor.
"Komoly kétségeim vannak erről a szakvéleményről: szinte csak közhelyeket tartalmaz, semmi konkrétum nem derült ki arról, hogy a bűncselekmény elkövetésekor András milyen pszichés állapotban volt. Arról nem is beszélve, hogy a vizsgálatra két hónappal a késelés után került sor" – mondta a z ügyvéd, aki azt is kifogásolta, hogy a szakértő a végzettsége szerint nem vizsgálhatott volna meg egy 18 év alatti embert.
A győri diák decemberben támadt rá az osztályfőnökére, mert egy korábbi matekórán 3-ast kapott a dolgozatára. Három órával később ugyanaz a tanárnő tartott fizikaórát. A fiú valamilyen ürüggyel kivitte a füzetét a tanárnőnek, majd hátulról megkéselte.
A tanárnőt kórházba vitték, ahol meg is kellett műteni. A diák beismerő vallomást tett, de állítása szerint nem emlékszik semmire. Az is kiderült, hogy a szülei már a támadás előtt pszichológushoz akarták küldeni, de csak későbbre kaptak időpontot.
Forrás: origo.hu
Kép: Csapó Balázs/Kisalföld
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 26. 07:08, vasárnap | Helyi
A madarak nyomában: ismeretterjesztő program és vízitúra Kisbodakon
Tanulással és kalandos vízitúrával folytatódott Kisbodakon a „Szigetköz Ismeretterjesztő Sorozat 2026”, ahol ezúttal a térség gazdag madárvilága került a középpontba.
2026. Április 25. 08:25, szombat | Helyi
Laczkovits-Takács az új frakcióvezető
A győri Fidesz-KDNP frakcióját mától Laczkovits-Takács Tímea vezeti.
2026. Április 25. 08:10, szombat | Helyi
Újra Győrbe várják a jövő mérnökeit
Az Audi Development Camp nevű nemzetközi, angol nyelvű rövid képzési program idén július 20. és 27. között ismét Győrbe várja a jövő mérnökeit a Széchenyi István Egyetem és az Audi Hungaria szakmai együttműködéseként.
2026. Április 25. 07:08, szombat | Helyi
Már most szólunk: Szúnyogriadó!
Beköszöntött a melegebb idő, mely most különösen kedvez a szúnyogok elszaporodásának. A kertekben, udvarokon már megjelentek az első szúnyogok!
