Hírek
2011. December 09. 09:30, péntek |
Helyi
Forrás: HírTv
Győr a hazai járműipar fellegvára: százezrek dolgozhatnak majd az ágazatban
A járműgyártás a közeljövőben az egyik legnagyobb foglalkoztatóvá válik Magyarországon, amelynek bevétele meghaladhatja a nemzeti össztermék 10 %-át
Erről Rupp Herbert, a Magyar Járműalkatrész-gyártók Országos Szövetségének elnöke beszélt egy győri sajtótájékoztatón. A hazai autóiparban jelenleg 100 ezren dolgoznak, de az Audi, az Opel és a Mercedes beruházásai révén ez a szám 5-6 éven belül meg is többszöröződhet - fogalmaztak az ágazatban illetékes szakemberek - tudósít a Hír TV.
Csak a győri Audinál 2013-ig 2100-zal nő a dolgozói létszám, köszönhetően a német autóipari óriás 250 milliárd forintos új gyárépítésének. A magyar kormány munkahelyenként 6 millió, összesen 11,2 milliárd forinttal támogatja a beruházást, amely folyamatosan bővül.
Czechmeister Mónika kommunikációs vezető, Audi Hungária Motor Kft., Győr: "Olyan járműfejlesztési projektet építünk ki, amelyhez 2 milliárd forintot ruházunk be, és 70 munkahelyet teremtünk. Itt szintén mérnökökre lesz szükség, akik elsősorban járműteszteléssel, járműpróbákkal fognak foglalkozni. Ezzel a tevékenységünkkel azt a járműgyártást fogjuk megtámogatni, amely 2013-ben az új gyárban indul el."
Az európai gazdaságot érintő korábbi és újabb recesszió különösen a magyar gyártókra van forgalomcsökkentő hatással, számukra azonban tartalékot jelent a korábban elindított sok új projekt.
Pintér István elnök, Magyar Gépjárműipari Szövetség: "Látható az, hogy lassulás várható 2012-től, talán ezt a magyar járműgyártók azzal tudják ellensúlyozni, hogy rengeteg új projekt valósult meg 2010-ben és 2011-ben, és ez garancia lehet arra, hogy adott esetben változatlan piacméret mellett is nőjön ez az ágazat."
Az Audi, az Opel és a Mercedes nagyberuházásainak eredményeként azonban gombamód szaporodnak a hazánkba betelepedő új alkatrészgyártó és beszállító cégek. Számuk emelkedése folytán néhány éven belül előállhat, hogy a szektor bevételei a magyar nemzeti össztermék 10 %-át is meghaladhatják.
Rupp Herbert elnök, Magyar Járműalkatrészgyártók Országos Szövetsége: "Jelenleg is már az autóipar, autóalkatrész-gyártás területén több mint 100 ezer foglalkoztatott van, mellesleg megjegyzem, hogy az egy főre eső GDP-ben a második helyen állunk a gyógyszeripar mögött, és ez a fejlődés 100 százalékig fog folytatódni."
A szakemberek szerint biztosra vehető, hogy néhány éven belül az autóipar lehet az egyik legnagyobb és legstabilabb foglalkoztató Magyarországon.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 06. 08:24, hétfő | Helyi
Az idény végén befejezi pályafutását Nathalie Hagman, a Győri ETO kézilabdázója
Az évad befejeztével távozik a Bajnokok Ligájában és a magyar bajnokságban is címvédő Győri Audi ETO KC kézilabdacsapatától a svéd válogatott Nathalie Hagman, aki egyúttal felhagy aktív sportolói pályafutásával is.
2026. Április 06. 08:21, hétfő | Helyi
A Magyar Kétfarkú Kutya Párt is a szavazásra buzdít
Legyen minden jobb – ezzel a szlogennel készíti a programjait a Magyar kétfarkú Kutya Párt, amely azt ígéri az idei választáson, hogy embert juttat a parlamentbe.
2026. Április 06. 07:08, hétfő | Helyi
MÁV: április 7-étől jelentős változások a győri fővonalon!
Újabb üteméhez érkezik a Déli-Körvasút építése, így április 7-étől várhatóan 2027-ig Budapest-Kelenföld és Ferencváros között jellemzően csak egy vágányon közlekednek majd a vonatok.
2026. Április 05. 08:24, vasárnap | Helyi
Győri fiatalok a válogatottban
A rangos Multi Nations Youth Swim Meet válogatott versenyen öt győri fiatal képviselte Magyarországot, ami önmagában is komoly elismerés. 2 arany, 1 ezüst, 4 bronzérem a mérleg.
