Hírek
2026. Június 28. 08:11, vasárnap | Helyi
Négy egyetem lesz az 50. EFOTT házigazdája – a Széchenyi az egyik
Négy felsőoktatási intézmény
– a Budapesti Gazdasági Egyetem (BGE), az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE), a Pannon Egyetem és a Széchenyi István Egyetem – lesz a jubileumi, 50. Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozója (EFOTT) házigazdája július 8. és 12. között Sukorón.
A fesztivált beharangozó keddi budapesti sajtóeseményen Lasztovicza Gábor főszervező elmondta, az idei EFOTT a jubileumról szól. Évek óta állandó koncepcióval várják az egyetemistákat, a fiatalokat és "az örök fiatalokat", idén pedig elindítják az EFOTT Kids programsorozatot, amelyekkel napközben kifejezetten a családokat szólítják meg. A fesztiváligazgató kiemelte: a tavalyihoz képest 60 százalékkal nőtt a jegyértékesítésük a jubileumi rendezvényre.
A házigazda egyetemek közül Lőrincz Gergő a győri Széchenyi István Egyetemről elmondta, ők a beléptetésnél várják a fesztiválozókat játékokkal, ajándékokkal. A veszprémi Pannon Egyetem részéről Kiss Nikoletta úgy fogalmazott, elhozzák a Balatont a Velencei-tóra. A 2023-as házigazda intézmény boros programokkal készül, és a Tudomány a kocsmában című ismeretterjesztő előadássorozatukat is bemutatják.
Szücs Annamária az ELTE részéről kiemelte, intézményük már negyedszerre házigazda a fesztiválon, és idén a party sátor környékén várják a fesztiválozókat, többek közt egy kifejezetten az EFOTT-ra készült koktéllal. Timár Gigi hangsúlyozta, a BGE először lesz házigazda az idei EFOTT-on, amelyre strandi programokkal, valamint egy hallgatóik által készített sörrel készülnek.
Eszterhai Marcell, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának elnöke izgalmas fesztivált vár. Mint mondta, a négy házigazda egyetem extra lehetőséget nyújt arra, hogy a felsőoktatáson belül működő közösségeket bemutassák.
Kurucz Sándor, a nyitónap többórás jubileumi műsorának rendezője azt mondta, táncosokkal, vizuális effektekkel egy különböző korszakokon átívelő időutazást láthatnak a nézők harminc előadóval.
A szervezők korábbi tájékoztatása szerint a jubileumi produkcióban Presser Gábor, Lovasi András és Kiss Tibi a Csík Zenekar vendégeként lép színpadra, de látható lesz Korda György és Balázs Klári, Bereczki Zoltán, Fluor, Gáspár Laci, a Groovehouse, LL Junior, a TNT, az Animal Cannibals, Járai Márk, KKevin, T. Danny és a ValMar is.
A jubileumi műsor zárásaként Mehringer Marcell új lemezéről ad elő néhány dalt. A keddi sajtóeseményre az énekes minikoncerttel is készült, de előtte elmondta, hogy három éve az első fellépése zenekarával éppen az EFOTT-on volt.
Az EFOTT-ot 1976-ban alapították, az első fesztivált a Pécs melletti Abaligeten tartották, utána folyamatosan vándorolt a rendezvény, míg 2015-ben letelepedett a Velencei-tónál. (Kép és szöveg: mti)
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 26. 08:25, vasárnap | Helyi
Győri alkotók a THEALTER színházi fesztiválon
Az RÉV Színház idén immár hatodik alkalommal vett részt a nyár egyik legrangosabb hazai színházi fesztiválján, a szegedi THEALTER-en. A hétvége élményeiről, Balla Richárd társulatvezető mesélt a gyor.hu-nak.
2026. Július 26. 08:07, vasárnap | Helyi
Egy húron pendül a győri Barokk Esküvő párja
Időutazás, romantika és több száz jelmezes Győr belvárosában – idén már 33. alkalommal rendezik meg a város egyik leglátványosabb eseményét, a Barokk Esküvőt.
2026. Július 26. 07:06, vasárnap | Helyi
Berendezési tárgyak égtek, fa dőlt az úton haladókra
Autók ütköztek, többen megsérültek, szerencsére meg nem haltak a múlt heti balesetekben. Tüzet oltani is kellett és egy fa az arra haladó autókra dőlt Bőny mellett. Ez volt a hét tűzoltószemmel.
2026. Július 25. 08:21, szombat | Helyi
Hét magyar éremmel zárult a Jet-Ski Magyar Nagydíj
Három arany-, három ezüst- és egy bronzéremmel zárt a magyar válogatott
