Hírek
2018. Augusztus 02. 15:02, csütörtök | Helyi
Győri lány is szerepel a Miss Balaton döntősei között
A győri Árki Dominika is bejutott a Miss Balaton szépségverseny tizenkét döntőse közé.
Mielőtt a lányok augusztus 4-én zsűri elé állnának, a közönség is leadhatja voksát, tehát egy szavazattal bárki segítheti Dominikát, hogy díjat kapjon.
Igazi forróságban, festői környezetben pózoltak Vásony Anna és Ajkai Dávid profi fotósok kamerái előtt a szépségek Balatonfüreden, ahol ötödik alkalommal rendezik meg a Miss Balaton döntőjét. A tizenkét lány már gőzerővel készül az augusztus 4-i, látványos show-ra, amikor eldől, ki nyeri el a Miss Balaton címet. Mentorok és tanácsadók segítik őket, hogy végül a legjobb formájukat mutathassák a zsűrinek. „A zsűri a finálén látja majd először a versenyzőket, így ott kell a kisugárzásukkal és magabiztosságukkal lehengerelni őket. Éppen ezért a felkészítő táborban rengeteget gyakoroljuk a koreográfiát, hogy ott már ne a lépésekre kelljen koncentrálni” – árulta el Horváth Éva, a Miss Balaton versenykoordinátora, aki idén is végig a táborból segít a döntős versenyzőknek a felkészülésben. Hozzátette, a felkészítés során arra is próbálják rávezetni a szépségeket, hogyan viselkedjenek a rendezvényeken, illetve a social média világában.
Kedvencükre, a Miss Balaton Instagram-oldalán található applikáció segítségével szavazhatnak.
A győri Árki Dominika is várja a voksokat, így hozzásegítve őt, hogy elnyerje a közönségdíjat.

A döntős versenyzők névsora:
Árki Dominika
Biró Barbara Cynthia
Bontovics Virág
Ceglédi Laura
Foczkó Dalma
Kovács Kitti
Ludman Fruzsina
Nagy Brigitta
Petri Beatrix
Sudár Bianka
Tóth Fruzsina
Tóth Lilla Hanna
Forrás: Red Lemon Media; gyorplusz.hu
Fotó: Vásony Anna, Ajkai Dávid
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 26. 08:26, vasárnap | Helyi
A fenntarthatóságról a Föld napján Győrben
Szivárgásverseny, kockajáték, interaktív tudáspróba, ételkóstoló.
2026. Április 26. 08:12, vasárnap | Helyi
Gyakorlati jogászképzés: együttműködési megállapodást kötött a Széchenyi István Egyetem és a Győri Törvényszék
2026. Április 26. 07:08, vasárnap | Helyi
A madarak nyomában: ismeretterjesztő program és vízitúra Kisbodakon
Tanulással és kalandos vízitúrával folytatódott Kisbodakon a „Szigetköz Ismeretterjesztő Sorozat 2026”, ahol ezúttal a térség gazdag madárvilága került a középpontba.
2026. Április 25. 08:25, szombat | Helyi
Laczkovits-Takács az új frakcióvezető
A győri Fidesz-KDNP frakcióját mától Laczkovits-Takács Tímea vezeti.
