Városlista
2024. július 29, hétfő - Márta

Hírek

2017. Január 27. 10:09, péntek | Helyi
Forrás: győr-moson-sopron megyei rendőr-főkapitányság

Hasba szúrta vitapartnerét

Hasba szúrta vitapartnerét

Vádemelési javaslattal zárult egy győri gyanúsított ügye, aki veszekedés közben egy késsel megszúrta ismerősét.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozást folytatott egy 21 éves győri lakos ellen életveszélyt okozó testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.
A gyanúsított és a sértett között veszekedés alakult ki 2016. május 31-én 16 óra körüli időben, Győr egyik utcájában. A szóváltást követően a férfi egy alkalommal hasba szúrta vitapartnerét és elsietett a helyszínről. A sérültet a mentőszolgálat munkatársai kórházba szállították, ahol orvosi ellátása után meg is kellett műteni.
A nyomozók adatgyűjtést követően azonosították a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható helyi lakost, aki ellen elfogatóparancsot bocsátottak ki. A 21 éves férfi az elkövetés másnapján önként feladta magát a rendőröknek, akik őrizetbe vették és a Győri Járásbíróság 2016. június 3-án elrendelte előzetes letartóztatását.
Az ügyben kirendelt igazságügyi orvosszakértői vélemény alapján a bántalmazás módja és eszköze alkalmas volt az elszenvedettnél súlyosabb, halálos sérülés okozására. A nyomozók a férfit gyanúsítottként hallgatták ki az ügyben, az elkövetéshez használt kést pedig a helyszíni szemle során megtalálták és lefoglalták.
A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya az eljárást befejezte és az iratokat a napokban vádemelési javaslattal a Megyei Főügyészségnek megküldte - értesültünk a rendőrségtől.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Július 29. 09:13, hétfő | Helyi

Ilyen meglepetésre nem számítottunk

A Hanyi nyár bevételét a farádi Vöröskeresztes Alapszervezet kapta.

2024. Július 29. 08:16, hétfő | Helyi

Nem csak nekünk, a kutyának és a macskának is kell útlevél külföldre utazáskor

2004 óta kedvencünk is csak érvényes okmányokkal utazhat külföldre.

2024. Július 29. 07:12, hétfő | Helyi

Az infláció a földhivatali ügyeinket is utolérte

Hatvan százalékkal emelkednek a földhivatali ügyintézési díjak július végétől.

2024. Július 28. 09:14, vasárnap | Helyi

Nagycenki iskola: „Ilyen mértékű gyűlölet hogyan alakulhatott ki”?

Munkáltatói egyeztető megbeszélést tartottak a nagycenki iskolában kialakult helyzet rendezése érdekében.