Városlista
2024. szeptember 10, kedd - Nikolett, Hunor

Hírek

2011. Február 22. 09:30, kedd | Helyi
Forrás: Nyugathír

Húsbavágó az adóbevételek hiánya a Győr-Moson-Sopron megyei településeken

Húsbavágó az adóbevételek hiánya a Győr-Moson-Sopron megyei településeken

Amíg a tavalyi évben az iparűzési adóból, addig 2011-ben a személyi jövedelemadóból származó bevételek csökkenése vesz ki milliárdokat az önkormányzatok kasszájából. A települések idén a 2009-es, azaz a gazdasági válság hatásai

Csak Győr-Moson-Sopron megyében hétmilliárd forinttal volt kevesebb a személyi jövedelemadó-befizetés 2009-ben, mint egy évvel korábban. Idén ezért a térség önkormányzatai átlagosan 10-12 százalékkal kevesebb adó visszatérítésre számíthatnak.

"Ami Nagyszentjánoson az egy főre jutó szja-bevételt illeti, látjuk, hogy egy év alatt közel 20 %-os csökkenést kellett a településnek elszenvednie" - mondta Friderics Cecília polgármester.

Ez 5 millió forintos kiesést jelent a 47 millióból gazdálkodó, Győr melletti kistelepülésnek. A jelentős belvízkárt szenvedett Nagyszentjános idei költségvetését ez érzékenyen érinti, mivel a falu 40 millió forintos hitelállománnyal rendelkezik, a nagytérségi hulladéktársulás felé 10 millió forintos kötelezettséget vállalt, és mindössze egymilliós tartalékot tudott az év végére beállítani.

Friderics Cecília polgármester, Nagyszentjános, független: "Ha most nekiállunk a belvízpályázatunknak, ami több százmillió forintot jelent, hiába van rá egy viszonylag magas állami támogatás, akkor is előfinanszírozni kell, a terveket el kell készíteni, tehát nekünk egy néhánymillió forintos bevételkiesés is komoly gondot jelent, ami azzal jár, hogy ezekre újabb hiteleket kell felvennünk."

13 százalékkal, 129 ezer forintra esett vissza az egy lakosra jutó 2009-es szja-bevétel a szigetközi Mecséren is. Ez előreláthatólag 5-6 milliós bevételkiesést jelent idén. A falu úgy spórol, ahogy tud: nemrég szénszünet volt a társult iskolában.

Csaplár Zoltán polgármester, Mecsér, független: "Nekünk is van hitelállományunk, olyan, ami kezelhető. Azt az elvet fogjuk képviselni, hogy addig nyújtózkodunk, ameddig a takarónk ér, tehát összességében semmilyen fejlesztést nem tudunk beiktatni, több hitelt nem tudunk felvenni, nem akarjuk lehetetlen helyzetbe hozni az önkormányzatot, és ez az év ilyen tendenciában fog eltelni."

Győr esetében a 2009-es személyi jövedelemadó-bevétel csökkenés idén 226 millió forintot vesz ki a kasszából a tavalyi évhez képest. A város fejlesztési hitelkerete tavaly 4 milliárd forint volt, ebből 2 milliárdot már felhasználtak.

Simon Róbert Balázs alpolgármester, Győr, Fidesz-KDNP: "Ebben az esztendőben ez a fejlesztési hitelkeret 3 milliárd forint, tehát itt adódik egy egymilliárd forintos különbség, második tétel az osztalékbevétel, tavaly a száz százalékosan önkormányzati tulajdonban lévő cégétől mintegy 600 millió forintot vont el a város, ebben az évben ezt nem tervezzük, és a harmadik tétel ez a bizonyos 226 millió forint, ami az szja helyben maradó része esetében kevesebb."

A településeken azt mondják, az államnak feladatokat kellene átvennie az önkormányzatoktól, amelyek már látják: a mostani finanszírozással 2013-ra érik el a mélypontot, amikor az egykulcsos, 16 %-os személyi jövedelemadó miatt a mostaninál is nagyobb bevételkieséssel számolhatnak.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Szeptember 10. 09:12, kedd | Helyi

Priskin Tamás válogatott labdarúgó az Üstökös FC Győr szakmai stábjában folytatja

Az Üstökös FC Győr Utánpótlás-nevelő Sport Egyesület sportigazgatójaként folytatja pályafutását Priskin Tamás.

2024. Szeptember 10. 08:17, kedd | Helyi

Tűzhelyen felejtett étel okozott több tüzet

Az elmúlt három hétben a megyében többször riasztották a tűzoltókat tűzhelyen felejtett vagy sütőben hagyott étel miatt, amely füstölni kezdett vagy kigyulladt.

2024. Szeptember 10. 07:13, kedd | Helyi

Kockabajnokság lesz a győri Kockában, eljön Rubik Ernő is

Városi kocka bajnokságot hirdet a győri önkormányzat és a Széchenyi István Egyetem, a döntőt jövő csütörtökön tartják az egyetemi Kocka-épületben.

2024. Szeptember 09. 09:14, hétfő | Helyi

Jövőre már pilótákat is képeznek a Széchenyi-egyetemen

A nagy utasszállító repülőgépek vezetésére készíti fel a hallgatókat az a képzés, amelyet a győri Széchenyi István Egyetem indít 2025 februárjától a Wizz Air légitársasággal partnerségben.