Városlista
2024. szeptember 11, szerda - Teodóra

Hírek

2011. Március 15. 16:30, kedd | Helyi
Forrás: Nyugathír

Katonai alapismeretek oktatása a győri Bercsényi Miklós Szakközépiskolában

Katonai alapismeretek oktatása a győri Bercsényi Miklós Szakközépiskolában

A győri Bercsényi Miklós Szakközépiskolában 2004 óta oktatnak katonai alapismereteket: ahogy az több más oktatási intézményben is történt, itt is a rendészeti ismeretek tanításának jó tapasztalatai alapján kezdték el tanítani a honv

Mint Varga Szabolcs elmondja, a Bercsényiben is egyaránt nagy szerepet kap a gyakorlati és az elméleti oktatás. „Az első egy-másfél hónapban átvesszük az alaki mozdulatokat, de tanítok egészségügyi és munkavédelmi ismereteket is. Igyekszünk minél többet kimozdulni az órák keretében", fogalmaz, hozzátéve, hogy jó néhány évnyi tapasztalatát is megfelelően tudta hasznosítani az oktatás során. „Az oktatást persze elsősorban az érettségi követelményekhez kell igazítani, emiatt az órák nagyjából 60 százaléka elméleti jellegű." Mindez persze nem jelenti azt, hogy fizikai követelményeket nem támasztanak a diákokkal szemben, hiszen a Bercsényi Miklós Szakközépiskola eleve sportiskolai módszertani központ, vagyis eleve nagyobb hangsúlyt fektetnek a testnevelésre, mint egy átlagos középiskolában. De a szakközépiskolában például nincs katonai önvédelem-oktatás. „Olyan ugyanakkor már volt, hogy tábort rendeztünk az MH 12. Arrabona Légvédelmi Rakétaezreddel közösen", mondja Varga Szabolcs.

Akárcsak a többi katonai alapismereteket oktató középiskola illetékese, Varga Szabolcs is egyértelműen azt mondja, hogy a tárgyat tanuló diákok fegyelmezettebbek az átlagnál. „Nemcsak jobban viselkednek, hanem tudatosabban készülnek a jövőre is, pedig nyilván nem lesz közülük feltétlenül mindenki katona. Kicsit úgymond férfiasabbá váltak ezek a diákok, ami olyan apróságokban is megnyilvánul, hogy például egy felelet után nem álldogálnak céltalanul a tábla előtt, hanem azt mondják: végeztem."

A helyi alakulattal ápolt kapcsolatokról megtudjuk: a Bercsényi és az Arrabona között még nem alakult ki olyan szoros viszony, mint például Debrecenben az MH 5. Bocskai István Lövészdandár és a város több középiskolája között, de a hajlandóság mindkét részről adott, egyelőre a jogszabályi környezet, illetve a tér- és időbeli különbségek miatt nem bővült ki az együttműködés. Az persze számos dolgot megkönnyít az iskola számára is, hogy a város polgármestere, Borkai Zsolt maga is volt katona, aki egyben évekig dolgozott a Béri Balogh Ádám Honvéd Szakközépiskola és Kollégium igazgatójaként is.

Varga Szabolcs saját bevallása szerint sok lehetőséget lát a KatonaSuli programban. „Mindenképpen hiánypótlásról beszélünk, hiszen a mai diákság sok tekintetben eléggé korlátok nélküli, így mindenképpen ígéretes és nemzetstratégiai szempontból is fontos az a lendület, ami most látszik a Honvédelmi Minisztérium, illetve a közoktatás illetékesei részéről. Úgy gondolom, sokat segítene, ha például a toborzóirodákban valós személyek segítenék a tájékozódást ezen a téren, illetve egy-egy megyei szintű koordinátor tevékenysége is jól jönne néha. Hiszen például a győri laktanyában tartott nyitott hétbe miért ne lehetne bevonni a soproni és mosonmagyaróvári diákokat is? Én mindenesetre bizakodó vagyok", mondja az oktató.

Varga Szabolcs egyébként patronáló tanárként maga is alapító tagja például a Magyar Tartalékosok Szövetsége Győr-Moson-Sopron Megyei Ifjúsági Tagozatának. „Elsődleges célunk, hogy kortárs előadásokkal, programokkal felhívjuk az ifjúság figyelmét a honvédelem fontosságára, a haza szeretetére. Fontosnak tartjuk továbbá, hogy a civilekhez közelebb hozzuk a katonákat, egyfajta hidat képezve közöttük, hogy a civilek érezzék: a katonák értük vannak, értük dolgoznak."

Ennek jegyében többször is előfordult már, hogy különböző diáknapokon, osztályfőnöki órákon honvédelmi tárgyú beszélgetéseket szerveztek, ahol a gyerekek hasonló korú társaikkal cserélhettek eszmét a katonaságról.

(www.katonasuli.hu)

Ezek érdekelhetnek még

2024. Szeptember 10. 09:12, kedd | Helyi

Priskin Tamás válogatott labdarúgó az Üstökös FC Győr szakmai stábjában folytatja

Az Üstökös FC Győr Utánpótlás-nevelő Sport Egyesület sportigazgatójaként folytatja pályafutását Priskin Tamás.

2024. Szeptember 10. 08:17, kedd | Helyi

Tűzhelyen felejtett étel okozott több tüzet

Az elmúlt három hétben a megyében többször riasztották a tűzoltókat tűzhelyen felejtett vagy sütőben hagyott étel miatt, amely füstölni kezdett vagy kigyulladt.

2024. Szeptember 10. 07:13, kedd | Helyi

Kockabajnokság lesz a győri Kockában, eljön Rubik Ernő is

Városi kocka bajnokságot hirdet a győri önkormányzat és a Széchenyi István Egyetem, a döntőt jövő csütörtökön tartják az egyetemi Kocka-épületben.

2024. Szeptember 09. 09:14, hétfő | Helyi

Jövőre már pilótákat is képeznek a Széchenyi-egyetemen

A nagy utasszállító repülőgépek vezetésére készíti fel a hallgatókat az a képzés, amelyet a győri Széchenyi István Egyetem indít 2025 februárjától a Wizz Air légitársasággal partnerségben.