Hírek
2025. Július 19. 08:37, szombat | Helyi
Két saját nevelésű akadémista kapott profi szerződést az ETO-nál
Csorba Dominik és Tollár Imre személyében két fiatal labdarúgóban is lát potenciált az ETO FC felnőtt csapatának szakmai stábja és a vezetőség, így profi szerződést írtak alá akadémisták a felkészülési időszak derekán.
Tollár Imre Téten kezdte a karrierjét, de tehetségére hamar felfigyelt az ETO és már 10 évesen Győrben fejlődött tovább. Tollár a magunk mögött hagyott szezonban robbant be, ahol az U19-es együttesben alapemberként számított rá Máté Győző vezetőedző. Ezzel párhuzamosan pedig az NBIII-as ETO Akadémia csapatában is megállta a helyét a fiatal labdarúgó. Tollár a nyári felkészülési időszakot már a felnőtt csapattal kezdte meg, így az osztrák edzőtáborban is a keretben számít rá Borbély Balázs.
Csorba Dominik az ETO-nál ismerkedett meg a focival. Fejlődésére és a benne rejlő potenciálra már az elején felfigyeltek nevelőedzői. 2021 nyarán a Budapest Honvédhoz került másfél évre, ahonnan 2023 telén került vissza Győrbe. Csorba Dominik karrierjében szintén a 2024/2025-ös szezon jelentette az áttörést, hiszen bemutatkozott és jó játékával nagyban hozzájárult az NBIII-as csapat sikeréhez.
Ahogy Steven Vanharen, sportigazgató fogalmazott:
”… tudatosan integráljuk az akadémistákat, hiszen kiváló utánpótlásunk van – ostobaság lenne, ha nem építenénk be a fiataljainkat…az egyik fő célunk, hogy beépítsük az akadémiánkról a játékosokat az első csapatba. Ezt már tavaly elkezdtük…” és ezt az utat idén tovább építi az ETO FC. Tollár Imrének és Csorba Dominiknek pedig sok sikert
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 15. 08:26, vasárnap | Helyi
10 millió négyhengeres benzinmotor jubileuma Győrben
Az Audi Hungaria újabb jelentős mérföldkőhöz érkezett: a győri gyárban legyártották a 10 milliomodik négyhengeres EA888 R4 Otto 2.0L TFSi motort.
2026. Március 15. 08:08, vasárnap | Helyi
Tehetséggondozásért miniszteri köszönet – 39 pedagógus részesült Köbüki ösztöndíjban
2026. Március 15. 07:06, vasárnap | Helyi
Befektetői életműdíj a Danának
A Dana Hungary Kft. a 2025-ös „Év Befektetője” gála keretében átvehette a Befektetői életműdíjat.
2026. Március 14. 08:22, szombat | Helyi
Mi kell ahhoz, hogy válogatott legyen egy sportoló?
Rangos, Q1-es besorolású nemzetközi sporttudományi folyóiratban (Sports) jelent meg Ruppert Bálint, a Győri ETO KC Akadémia erőnléti edzője által vezetett kutatás.
