A Suzukinál érezhető volt már az új S-Cross és Vitara esetében is, de az Ignisnél csúcsosodik ki igazán: az autómárka új korszakba lépett!
A Suzuki már rég nem szükségautókat kínál, amikor autót választunk, a többi márkának, kategóriától függetlenül, komolyan számolnia kell az új Suzuki modellekkel. Az Ignis olyan, új dimenzióba helyezi a városi kisautó fogalmát, ami aebben a csapatban minimum figyelemre méltó. Könnyen megszerethető egyedi design, kellemes formaterv kívül-belül, ráadásul, amikor kell, akkor megy, és képtelenség benzinzabálásra kényszeríteni. De lássuk sorjában.
A motorról röviden: nem csak papíron takarékos, gázadáskor meglepő gyorsulásra képes (!), mindezt turbó nélkül (!!). Az alig több, mint 800 kg-os kasznit, 1,2-es, 90 lóerős benzinmotor hajtja, és ez meglepő dolgokra teszi képessé a kocsit. Ekkora motorból a 120Nm minimum tekintélyesnek mondható, tisztességes városi rallyzásra is képes. Tényleg ugrik, ha kell, és autópályán is megállja a helyét, ott kicsit erősödik a menetszél és a gördülés zaja, de a motor hangja kifejezetten jó. Kihúzatva, egyenesen versenymotor hangja van, ez meg kifejezetten lelkesítő.

A kaszni formája, arányai kicsit furcsák, de meglepően kellemesek, és könnyen megszokhatók. Várhatóan nem a fiatalok kedvenc választása lesz, bár a teszt alatt ennyi - korosztálytól független -, bámuló szempárral még nem találkoztam. A jó a formájában, hogy legalább valamilyen, egyedi. Emellett a praktikusság is a tervezés elemi része volt. Valószínűleg nem az interkontinentális utazások kedvenc eszköze lesz, de kisebb távokra (persze, ma már mi a kisebb táv?), és városra kifejezetten alkalmas. A kaszni belül: NAGY! Ez elsőre hihetetlennek tűnhet, de az autó felfele építkezik, a fejeknek bőven van hely.A legtöbb versenytársnál 8-12 cm-rel magasabb, és oldalirányban sem szorít semmi. A belső térben megjelenő, a külső színnel megegyező metál betétek kifejezetten vidámak, és mindenféle harsányság nélkül teszik izgalmassá a látványt. A hátsó ülések támlái a tesztelt darabban nem csak előre hajthatóak, hanem egyetlen mozdulattal, 50:50 arányban osztva, az ülőlapok is előre tolhatóak. Ha nagyobb csomagtér kell (az alap 267 liter), ez a megoldás.Igaz, így 4 személyes ez a változat, de kifejezetten alkalmas a nagybevásárlás hazajuttatására.
Menettulajdonságai olyan élményt adnak, hogy az Ignis kifejezetten szórakoztató. Az autó ugyanis rugózik, és magasságához képest alig dől a kanyarokban, miközben apró futóműve ügyesen betámaszt. Szóval ez a kisautó a pilicka kerekein sem pattog el, a rugók egyáltalán nem ütnek vissza, a mai magyar utakon sem rázza ki a fogtöméseket, és nem roppantja el a gerincet. Sőt! Kifejezetten kényelmes, az ülések oldaltartása ugyan lehetne masszívabb, de élesebb kanyarokban kicsit erősebben kapaszkodva, ez sem kínos. Ha elindulunk vele, akkor azért meg is kell állni, és ezt - a pehelykönnyű autónak is köszönhetően -, tökéletesen oldják meg az apró fékek. Kicsit zajosak, de ezt tudjuk be annak, hogy 9 km-rel hoztuk el a tesztalanyt, így még nem koptak be.
Ha valami rosszat kellene írnom az Ignisről, a váltót említeném: nekem nehézkes, piros lámpánál többször előfordult, hogy újra kellet kuplungoznom, mert nem akarta bevenni az 1-est, de senki nem dudált rám. Szerintem azért, mert bámulta a kasznit. A többi sebességi fokozattal állandó, nagy gond nincs, néha nehezen találtam a 3-ast, de ez az én hibám is lehet.

Amiben viszont megint óriásit alkotott a Suzuki: a fogyasztás. Városban sehogy nem tudtam 4,5 liter fölé tornázni az átlagot, pedig voltak komolyabb ámokfutós szakaszaim. Autópályás sebességnél viszont „elszabadult” a motor éhsége, akár 6,5 litert is megkajált…  Szóval normál vezetéssel, vegyes használatban bizony ez az autó megelégszik 5 literrel, és ezzel, még egyszer mondom, nem csak csordogál az autó, hanem kifejezetten jól megy!
Egy teszt szerepe sosem az, hogy kapacitáljon, de a tapasztaltak alapján simán bátorítok mindenkit, menjen el, nézze meg, szeressen bele, próbálja ki a Suzuki legújabb nagy dobását. A kocsi, hiába kicsi. Tényleg nagy dobás, nem dobozautó, hanem csupa öröm.

Szabó Péter