Hírek
2012. Június 06. 09:35, szerda |
Helyi
Forrás: gyor.hu
Kitüntetések a Városi Pedagógusnapon
2012 június 5-én a városháza dísztermében rendezték a Városi Pedagógusnapot, amelyen átadták a Győr Oktatásügyéért, valamint a Győr Sportjáért díjakat.
Borkai Zsolt polgármester köszöntőjében elmondta, bár ma ünnepelni jöttünk, a szakma és a tanárok megérdemlik, hogy ne csak Pedagógusnapon figyeljünk rájuk, megbecsülésüket növelni kell, hiszen ők nem csupán tanítanak, de nevelnek, vigyáznak és felelősséget vállalnak gyermekeinkért. A polgármester úgy fogalmazott, köszönettel tartozunk pedagógusainknak, akik a jövőt építik Győrben, hiszen a jövő generációit nevelik.
Borkai Zsolt és dr. Somogyi Tivadar alpolgármester átadták az idei kitüntetéseket. Czapáry Endrének, a Révai Miklós Gimnázium és Kollégium nyugdíjba vonult matematika-fizika szakos tanárnak, tankönyvírónak szakmai életútja, a fiatalok oktatása-nevelése területén végzett fél évszázadot is meghaladó, magas színvonalú pedagógusi elhivatottsága, tudományos tevékenysége, a Bólyaiak szellemi hagyatékának kutatása, gondozása terén elért eredményei, a több nemzedék tanításán át a város szellemi potenciáljának növelése érdekében végzett munkája elismeréseként Győr Oktatásügyéért - díjat adományoztak.
Ezt a díjat vehette át Jakabné Horváth Erzsébet az Eötvös József Általános és Szakiskola igazgatója is, aki a hátrányos helyzetű, fokozottan veszélyeztetett fiatalok oktatása- nevelése területén végzett csaknem 30 éves szakmai és emberi szempontból is kiemelkedő tanári, pedagógiai tevékenysége, a 18 éves igazgatói munkája, valamint az iskola folyamatos fejlesztése, korszerűsítése érdekében elért eredményeinek elismeréseként kapta meg az elismerést.
Győr Oktatásügyéért - díjat kapott Szemeti Simon, a Krúdy Gyula Gimnázium, Két Tanítási Nyelvű Középiskola, Idegenforgalmi és Vendéglátó-ipari Szakképző Iskola szakmai igazgató-helyettese is a középiskola tanulóinak vendéglátó-ipari szakmai képzése területén végzett csaknem harminc éves pedagógus életpálya, magas színvonalú szakmai igazgató-helyettesi munkája, az iskolában folyó szakmai képzés fejlesztése és megújítása érdekében végzett tevékenysége, valamint a város és a térség vendéglátó és idegenforgalmi szakember utánpótlás képzésében elérte eredményei elismeréseként.
Kovácsné Krusevits Bernadett a Marcalvárosi Közoktatási Főigazgatóság Arany János Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola igazgatója a gyermekek testnevelése, egészséges életmódra nevelése, a sport iránti szeretet megalapozása területén végzett több évtizedes pedagógusi és intézményvezetői tevékenysége, valamint Európa egyik legnagyobb utánpótlás kézilabda tornájának, a Nemzetközi Marcalvárosi Balázs- kupának szervezésében végzett csaknem tíz éves munkája elismeréseként Győr Sportjáért- díjat vehetett át.
Ebben az elismerésben részesült Erlitzné Takács Csilla a Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Intézmény gyógypedagógusa is az egészségkárosodással élő gyermekek testnevelése, a sport, az egészséges életmód megszerettetése érdekében végzett több évtizedes munkája, a fogyatékos gyermekek sporton keresztül történő társadalmi integrációjának elősegítése érdekében végzett magas színvonalú tevékenysége elismeréseként.
A díjban részesülők az idén első alkalommal vehették Hefter László, Ferenczi Noémi díjas és Szent László díjas iparművész erre a jeles eseményre készült alkotását is.
Győr Megyei Jogú Város polgármestere Knausz Lászlónénak több évtizedes kimagasló és lelkiismeretes óvodavezetői munkája, az óvodai innovációk támogatása, valamint a győri óvodavezetők szakmai munkaközösségének szervezése és irányítása érdekében kifejtett munkája elismeréseként Szigety Attila ezüst emlékérmet adományozott.
A rendezvényen Borkai Zsolt polgármester, dr. Somogyi Tivadar alpolgármester és Páternoszter Piroska a Humánpolitikai Főosztály vezetője a kiemelkedő munkát végző pedagógusoknak adott át jutalmakat.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Február 03. 08:22, kedd | Helyi
A polgármester elnapolta a közgyűlést és újabb feljelentéseket tett
Mindezt a közleményéből tudjuk, amit péntek kora délután hozott nyilvánosságra. Az előzményeket a pénteki közgyűlés legelejéről szóló tudósításunkban láthatják.
2026. Február 03. 08:06, kedd | Helyi
Tovább zöldülhet a Szigetköz
Több mint 3 milliárd forint támogatás érkezik a Szigetközbe.
2026. Február 03. 07:06, kedd | Helyi
Csendben elaludt Magyarország legidősebb embere Győrújbaráton
Elhunyt Magyarország legidősebb embere, Juhász Árpádné. Teri néni 1914. május 14-én született, 2022 decembere óta volt ő az ország leigidősebbje és a győrújbaráti idősotthonban hunyt el.
2026. Február 02. 08:29, hétfő | Helyi
Európai ifjúsági kézilabdaliga – Győr is indul az első női idényben
A Győr, a Ferencváros és a Debrecen is indul az európai ifjúsági kézilabdaliga első női kiírásában.
