Lengyel József a saját kitartásának, szorgalmának és akarat erejének köszönheti, hogy kivívta a szakma és a magánemberek elismerését. Süteményeiért, tortáiért tízezrek rajonganak. Háziasszonyokat fertőzött meg a sütés örömével, sztereotípiákat rombolt le. Elmondása szerint nem vár semmi különöset az élettől csak szeretné megtartani azt, amit elért, és élni tovább az álmait.

Gyermekkorod óta vonzott a cukrászmesterség, vagy később haladt ebbe az irányba az életed?

Igen, tényleg gyerekkorom óta. Édesanyám nagyon sokat sütött, és engem is mindig érdekelt.

Ott álltál mellette a konyhában, és együtt sütöttetek?

Nagyon sokat. Mindig kíváncsi voltam rá, amikor anyukám sütött, hogy hogyan mennek a dolgok. Amikor nem volt otthon, nagyon sokat sütögettem egyedül. Próbáltam a szárnyaimat bontogatni. Ennek van egy jó kis története, amin mindig nevetni szoktunk. Rengeteg mellényúlásom volt, rengeteg rosszul sikerült süteményem. Amit megsütöttem, a szekrénybe gyorsan eldugtam, hogy anyu meg ne találja. (Lehettem vagy nyolc éves talán vagy kilenc.) Egy két héttel később, amikor anyukám a tiszta ruhákat vitte a szekrénybe, rábukkant a „zugsütire”. Nézett, hogy mi van a szekrényben: az összeszáradt sütemény volt bent. Ezen a mai napig nagyon sokszor jóízűeket nevetünk.

Melyik munkádra vagy a legbüszkébb?

Erre nem tudok mást mondani csak azt, hogy mindig az aktuális munkára. Mindig az aktuális tortába vagyok szerelmes, és mindig arra összpontosítok.

Minden torta jelent számodra kihívást?

Annyira már nem is keresem a kihívásokat. Azt gondolom, az elmúlt húsz évben elég sok kihívásom volt.

Fotó: Kövesdi Réka

Elértél mindent, amit szerettél volna?

Azt nem mondom, hogy elértem mindent, de amit elértem, azzal elégedett vagyok. Sose vágytam nagy titulusokra, babérokra, ez a jövőben is ugyanígy marad. Teljesen a helyemen vagyok az életemben. Nekem ekkora vágyaim sem voltak, minthogy ekkora ismertséget és ekkora tiszteletet kapjak. Nekem ezt csak a sors bónuszba, ajándékba adta. Én a szakmámat szeretem, nagyon szeretem azt, amit csinálok. Vannak olyan fázisok, amikor ez is tényleg csak egy munka. Viszont mindig vannak olyan időszakok, amikor alkotói munka van: a monotonitást el tudom hagyni egy kicsit, és ki tudom bontakoztatni a kreativitásomat.

"A sorsszerűségben nem hittem sosem. Mindig neked kell irányítani az életedet. A döntés lehetősége rajtad áll vagy bukik. Te mondasz igent vagy nemet. Lépsz be egy másik ajtón, vagy inkább hagyod csukva és mész tovább. Az élet sok új barátot és sok új lehetőséget adott nekem, amit sosem gondoltam volna..."

Lerajzolod a tortacsodákat, mielőtt nekifogsz az elkészítésnek?

Nem voltam sosem az a skiccelős típus, nekem inkább fejben álltak össze a dolgok. Mindig volt egy elképzelés, hogy mit szeretnék megvalósítani. Ezt elkezdtem kivetíteni saját magamra és a tortára. Van, amikor rajzolok én is, hogy az arányokat tudjam, de inkább fejből és érzésből próbálok dolgozni.

A megújulás ebben a szakmában elvárt.

Folyamatosan meg kell újulni. Nem csak ebben a szakmában, azt gondolom, hogy minden szakmában.

A cukrászatban különösen...

Nem csak azért, hogy az ember az aktuális trendeket kövesse. Folyamatosan meg kell újulni, mert egy idő után minden unalmassá válik. Az emberek ingerküszöbe és elvárásai rendkívül magasak a külvilág impulzusai miatt. Annyi mindent mutat az internet, annyi csodát látnak, hogy ennek arányában az elvárásaik is egyre magasabbak. Ezt mindig igyekszem folyamatosan követni.

Azt olvastam, hogy amit tudsz, a saját munkádnak és elhivatottságodnak köszönhető. Ez azt jelenti, hogy nem volt mögötted senki, aki támogatott volna? Önerőből értél el mindent?

Nem jártam nagy neves cukrászatokba, nem jártam külföldi tanfolyamokra, magyarországi tanfolyamokra se. Könyvesné Terike néni a régi szakoktatónk volt az, aki megmutatta a karamellvirágok elkészítését. Ezt saját magam autodidakta módon elkezdtem továbbfejleszteni, és elkezdtem úgy készíteni, ahogy tudtam, gondoltam, éreztem. Ez is csak ettől lett egyedi, vagy ettől lett más, mint másoké.

Fotó: Kövesdi Réka

Felteszed magadnak a kérdést miután befejezted a tortát: lehet-e ezt még jobban csinálni?

Igyekszem. Valamilyen szinten minden tortában van kihívás. Az ember akarva akaratlanul is mindig egy új technikát tesz magáévá. A hirtelen akarásból, a munka hevében egy teljesen új dolog, egy új vonal születik meg. Ezek maguk az alkotás fázisai. Minden tortán tanul az ember, ez minden egyes alkalommal érezhető is.

„Nagyon sok mindent feltettem erre, nagyon sok mindent beáldoztam, hogy egyáltalán a negyvenes éveimre nagyjából a helyemen legyek, hogy a saját kis világomat meg tudjam valósítani.”

Egy cukrásznak van kedvenc tortája vagy süteménye? Az ember azt gondolná, hogy nem tudsz egyet kiválasztani a rengeteg finomság közül.

Nincs. Nagyon édesszájú vagyok. Szinte nincs olyan nap, hogy egy desszertet ne egyek meg. Délután általában olyan kettő, három óra körül valamit ennem kell. Elég sokat csipkedek és kóstolok is. Vannak azért aktuálisak. Például a Jamaica desszertünk, amit nagyon szeretek, vagy a barackos túrósból szoktam enni. De ez változó.

Olyan ember vagy, aki másoktól félti a tudását, vagy olyan, aki szereti átadni?

Nem gondolom, hogy félteném, vagy féltékeny lennék bárkire is. Nagyon sok tanítványom volt, nagyon sok mindenkinek adtam át a tudásomat. Egyikük sincs már körülöttem. Elkezdték a saját útjukat járni. Ezzel alapvetően nincs semmi probléma. Mindenki a saját életét úgy osztja be, ahogy azt ő szeretné. Nem élhet úgy, hogy másnak az alárendeltje legyen. Félteni nem féltem a tudásomat. Pont amiatt nem, mert én sem tanultam senkitől. Saját magam fejlesztettem ki a saját magam tudását. Ez a lehetőség úgyis mindenki előtt ott áll. Ha valaki inspirálódik a munkáimból, az tegye nyugodtan. Különösebb szakmai féltékenység nincs bennem.

Fotó: Orosz Sándor

„Ez az a munkahely, ahová bejövök és olyan mintha haza jönnék. Itt olyan emberekkel veszem körül magam, akiket szeretek, akikkel jól érzem magam. Olyan közegben vagyok, ami az én világom. Inkább inspirál, mint elnyomna. Nem várok már semmi különöset az élettől, csak ezt szeretném megtartani és élni az álmaimat tovább.”

Lead fotó: Orosz Sándor