Városlista
2024. augusztus 19, hétfő - Huba

Hírek

2011. Május 11. 15:30, szerda | Helyi
Forrás: InfoGyőr

Magasabb fokozatba kapcsolt a megyei foglalkoztatás

Magasabb fokozatba kapcsolt a megyei foglalkoztatás

Kedvező fordulat állt be a Győr- Moson- Sopron megyei munkaerőpiacon, jelentette ki Kara Ákos, megyei alelnök, a Parlament Foglalkoztatási Bizottságának tagja. Szerdai tájékoztatóján elmondta, két hónapja meghatározó mértékben, mintegy

Rimányiné dr. Somonyi Szilvia a Regionális Munkaügyi Központ vezetője számokkal is alátámasztotta az alelnök bejelentését, elmondta, hogy az előző év hasonló időszakához viszonyítva 6,1 százalékkal csökkent az álláskeresők száma. Komoly problémát jelent azonban, az a tény, hogy a tartósan munka nélkül élők nagy része képzetlen, többségük csupán 8 általánost végzett, így őket nehezebb újra álláshoz juttatni. Ennek a problémának a kiküszöbölésére képzési programokat szerveznek, amelynek révén szakképzésben részesülhetnek, és szakmához juthatnak a rászorulók.

A tájékoztató végén Kara Ákos bejelentette, hogy idén októberben kihelyezett ülést tart a Parlament Foglalkoztatási Bizottsága, a rendezvény helyszínéül pedig a Széchenyi István Egyetemet ajánlotta a képviselő, mint a megyei szakképzés fellegvárát. A kihelyezett ülésnek két fontos napirendi pontja lesz, megvizsgálják az államilag is támogatott Audi bővítés munkaerőpiaci hatásait, valamint a duális szakképzés és mérnökképzés kérdéseit vitatják majd meg.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Augusztus 18. 09:12, vasárnap | Helyi

Háromból három: bekezdett a Gyirmót

Múlt hétvégén a Csákvárt is kipipálta, három győzelemmel kezdte az NB II-es pontvadászatot a Gyirmót labdarúgó csapata. A vezetőedző szerint segíti a közös munkát a jó rajt, de a hibák is előjöttek, ezeken javítani kell.

2024. Augusztus 18. 08:12, vasárnap | Helyi

Az állatkertben mutatkozik be a Győri Értéktár

A Xantus János Állatkertben is bemutatkoznak a győri értékek.

2024. Augusztus 18. 07:09, vasárnap | Helyi

Tizenöt kórház élére írtak ki pályázatot, az óváriéra is

Összesen 15 kórház főigazgatói pozíciójára írt ki pályázatot az Országos Kórházi Főigazgatóság, amelynek honlapján július 26-án jelentek meg a vezetői pályázati felhívások.

2024. Augusztus 17. 09:12, szombat | Helyi

Tunéziai támadóval erősített az ETO

Sahli Ouijdi személyében egy bal oldali támadót igazolt az ETO.