Hírek
2013. Február 02. 16:23, szombat |
Sport
Forrás: MTI
Májusig Gyulai Miklós marad az atlétikai szövetség elnöke
További három hónapig Gyulai Miklós marad a Magyar Atlétikai Szövetség elnöke - döntött szombaton a sportági szervezet rendkívüli tisztújító küldöttgyűlése.
Eredetileg az elnöki posztot 2009 óta betöltő Gyulai volt az egyetlen jelölt a posztra, a közgyűlésen azonban a pécsiek javaslatára, K. Szabó Gábor egykori válogatott hosszútávfutó, a debreceni sportuszoda igazgatója is felkerült az elnökjelölti listára. A küldöttek közül 37-en szavaztak Gyulaira, és 21-en K. Szabóra.
A küldöttgyűlés elején hosszas vita alakult ki arról, hogy a tisztségviselőket négy évre vagy csak három hónapra, a májusi, évi rendes közgyűlésig válasszák meg, miután a küldöttek az alapszabály ide vonatkozó rendelkezését többféleképpen értelmezték. Végül szavaztak, és a többség az utóbbira voksolt, így májusban újabb tisztújító küldöttgyűlést kell tartaniuk az atlétáknak.
Gyulai Miklós azután nyújtotta be lemondását, hogy az elnökség létszáma 70 százalék alá csökkent, s az alapszabály ilyen esetben rendkívüli tisztújító közgyűlés összehívását írja elő.
"A szövetség egy demokratikus szervezet, ezért el kell fogadni, hogy a tagság így döntött" - kommentálta a küldöttgyűlés határozatát az MTI-nek Gyulai Miklós, majd hozzátette, szerinte azért sokkal bölcsebb lett volna, ha más sportágak szövetségéhez hasonlóan az atléták is hamarabb megtartják tisztújító közgyűlésüket, hogy elkezdődhessen az a munka, amely négy évre szól.
"Így most egy picit nehezebb lesz ez a három hónap, mert jön egy újabb közgyűlés, és ez taktikailag sok mindent felvet és befolyásol, hiszen éreznie kell a közegnek, hogy mindenkire odafigyelünk" - mondta az elnök, aki tudja, hogy van ellentábora a szövetségen belül, ezért azon is igyekszik dolgozni, hogy a jövőben még jobban elnyerje a tagság bizalmát.
"A szakmai és a gazdasági beszámolóknak még nincs itt az idejük, hiszen ez a mostani nem egy évi rendes, hanem egy ad hoc módon összehívott küldöttgyűlés volt, amit az alapszabály írt elő" - válaszolta Gyulai azokra a megjegyzésekre, amelyek szerint a küldötteknek nehéz lett volna most felelősen négy évre tisztségviselőket választaniuk anélkül, hogy alaposan ismernék a szövetség helyzetét.
"A beszámolók már javában készülnek, annyit azonban már most elárulhatok, hogy a szövetségnek az elmúlt évet sikerült pozitív szaldóval zárnia, amire hosszú ideje nem volt példa" - tette hozzá Gyulai, aki folytatni kívánja a közelmúltban elindított programokat, így a kölyökatlétika-programot, és egyúttal azt ígéri, hogy nem jön el újra az az időszak, amely 2007 előtt jellemezte a magyar atlétikát.
Mivel az alapszabály tavalyi módosítása alapján 2013-tól az elnökségnek 7 fősnek kell lennie - eddig 13 tagú volt -, a küldöttgyűlés új elnökségi tagokat is választott. A két alelnök Szalma László és Németh Zsolt lett, az elnökségbe rajtuk kívül még Szatmáry-Antal Tamás, Magyariné Oroszi Zsuzsanna, Szabóné Molnár Krisztina és Knipl István került be.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 16. 10:00, hétfő | Sport
Kínai Nagydíj - Újabb kettős Mercedes-siker, Antonelli nyert Sanghajban
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes olasz versenyzője nyerte a vasárnapi Forma-1-es Kínai Nagydíjat, amely az ausztráliai idénynyitóhoz hasonlóan kettős Mercedes-sikerrel zárult.
2026. Március 14. 08:14, szombat | Sport
Labdarúgó NB I - Nem bírt a Győr az MTK-val
A Győr saját stadionjában gól nélküli döntetlent játszott pénteken az MTK-val a labdarúgó Fizz Liga 26. fordulójában.
2026. Március 13. 07:31, péntek | Sport
Férfi kézilabda BL - Kínos veszprémi vereség a csoportkör zárásán
A Veszprém házigazdaként 38-33-ra kikapott a dán Aalborg HB-től csütörtökön a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában, és fennállása legrosszabb csoportkörét zárta hét-hét győzelemmel és vereséggel.
2026. Március 13. 07:23, péntek | Sport
Európa-liga - Kétgólos ferencvárosi győzelem és előny a nyolcaddöntőben
A Ferencváros 2-0-ra legyőzte a vendég Bragát a labdarúgó Európa-liga nyolcaddöntős párharcának csütörtöki első mérkőzésén, így jó helyzetben utazhat Portugáliába a jövő szerdai visszavágóra.
