Hírek
2019. Március 22. 11:48, péntek | Helyi
Megnyíltak a Püspökvár kapui
Március 21-től, csütörtöki napokon látogatható a győri Püspökvár palotaszárnya, a Dóczy-kápolna, illetve a Győri Püspökség kertje.
Korábban soha nem volt látogatható a győri Püspökvár palotaszárnya, amely a legteljesebben megmaradt középkori püspöki rezidencia a mai Magyarországon. Az épület az újkor első két századát leszámítva püspöki lakóhelyként szolgált, és így van ez most is.
A Győri Egyházmegye most bepillantást enged a püspöki kápolnába, a könyvtárba, az ebédlőbe és a várkertbe.
A palotaszárny bejáratánál láthatjuk azt az emléktáblát, amely Boldog Apor Vilmos vértanúságára emlékeztet. Ugyanis az emléktábla melletti pincelejáratból dördültek el azok a lövések, amelyek a főpásztor halálát okozták, miközben védelmezte a pincében menedékre találókat.
A főbejárat felett megcsodálhatjuk a klasszicista oszlopokon nyugvó kocsibehajtót, majd a barokk lépcsőházat, amely a 18. század második felében készült Hefele Menyhért tervei alapján.



A rezidencia későgótikus bővítése Nagylucsei Dóczy Orbán püspök (1481-1486) nevéhez fűződik. Ekkor épült a toronyhoz a püspök csillagboltozattal fedett magánkápolnája is. Az épületegyüttest gróf Zichy Ferenc püspök (1743-1783) 1745-ben építtette át korszerű barokk rezidenciává, amely formájában ma is látható. A püspöki palota az elmúlt évszázadokban több alkalommal is menedékült szolgált a Szent Koronának. Ezt örökíti meg a díszes lépcsőházban felállított emlékmű.
Az ebédlő, a könyvtár, valamint a Dohányzó és a Vörös Szalon gazdagon berendezett helyiségsora jelenlegi formájában a XIX. század végi átalakítás eredménye. A szalonok és az ebédlők falát püspök portrék és bibliai témájú festmények díszítik. A bútorzat részben barokk, illetve 19-20. század eleji, különböző stílus szép berendezési tárgyak ötvözete.

Az ebédlő hatalmas csillárja Zalka János püspök idején, a 19. század végén került a patinás berendezéshez. A szalonok a falakat díszítő tapétákról kapták nevüket, így van zöld és vörös szalon.
Az egykori kék szalon esetében azonban már csak a név sejteti, hogy a falakat kék tapéta borította. Ez a szoba őrzi II. János Pál pápa győri látogatásának több emlékét is. Az akkori magyar miniszterelnök pedig a vörös szalonban köszöntötte a Szentatyát. A zöld és a kék szalonban ószövetségi témájú képek függnek a falakon, míg a nagyebédlő és a vörös szalon falairól püspökök néznek le a látogatókra.


Külön ékessége a Püspökvárnak a dohányzó szalonban felállított 17. századi pompás zöld-arany rokokó kályha.

Továbbá bepillanthatunk a Dóczy-kápolnába is. A gótikus kápolnába lépve, melyet 1481–1486-ban vélhetően Nagylucsey Dóczy Orbán püspök építtetett, majd 1858–60-ban nyerte el mai formáját, láthatjuk a Szűz Máriát ábrázoló oltárt, melyet Szent István és Szent László királyok szobrai fognak közre. A színes üvegablakokat 1962-ben készítette Árkayné Sztehló Lili, aki a szomszédos Nagyboldogasszony-székesegyház Héderváry-kápolnájának és a győr-gyárvárosi plébániatemplomnak is alkotott díszes ablakokat. A kápolnában több Kossuth-címer is látható, mellyel Simor János püspök az 1848–49-es szabadságharc leverését követő passzív ellenállással való szimpátiáját kívánta sugallni. A Dóczy-kápolnában talált otthonra Szent Hedvig lengyel királynő és Szent II. János Pál pápa ereklyéje és itt látható egy nagyon értékes barokk szobaorgona is.



Tovább haladva a püspöki könyvtárba jutunk, ahol mintegy ötezer kötet található, elsősorban történelmi, földrajzi, kultúrtörténeti, teológiai, jogi és szépirodalomi könyvek. Az egyik legértékesebb az 1828 és 1833 között a tübingeni Cotta Kiadónál megjelent, Goethe összes művét tartalmazó 55 kötetes sorozat.
A várkertben is tehetünk egy rövid sétát, melyet az utóbbi években szépen parkosítottak.


A látogatás csak csütörtöki napokon lehetséges! A csoportok 11; 13 és 15 órakor indulnak a Püspökvár tornya alatti térről. A püspöki palota látogatására szóló jeggyel a Szent László Látogatóközponthoz tartozó további káptalandombi kiállítóterek is megtekinthetőek.
A teljes árú belépőjegy 1800 forint, a kedvezményes (nyugdíjas, diák) árú belépőjegy 1500 forintos áron elérhető.
A látogatáshoz előzetes regisztráció szükséges, a +3030/255-13-63-as telefon számon és az ugyfelszolgalat@kaptalandomb.hu -n. Hamarosan elkészül egy regisztrációs felület a www.kaptaladomb.hu-ra, ami jelenleg fejlesztés alatt áll.
Forrás: Győri Egyházmegye Sajtóirodája; gyorplusz.hu- Földvári Gabriella
Fotók: Csobay Dániel fotográfus
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 11. 08:16, vasárnap | Helyi
A hideg idő veszélyeire hívják fel az állatartók figyelmet
Az extrém hideg az emberek mellett a szabadban tartott gazdasági állatokra és a házi kedvencekre is veszélyt jelenthet – hívta fel a figyelmet az Orpheus Állatvédő Egyesület, amely ajánlásokat is tett az állattartóknak.
2026. Január 11. 08:09, vasárnap | Helyi
Csak óvatosan az utakon
Elszoktak a közlekedők a havazástól.
2026. Január 11. 07:11, vasárnap | Helyi
Győriek is lehetnek az év sportolói
Győrieket is találunk a Magyar Sportújságírók Szövetsége (MSÚSZ) által 68. alkalommal kiírt Év sportolója szavazás három esélyese között.
2026. Január 10. 08:21, szombat | Helyi
Ez lesz a Fehér Miklós Emlékgála programja
A Fehér Miklós Emlékgálát 2026. január 11-én, 10 órától rendezik meg a Magvassy Mihály Városi Sportcsarnokban. A belépés egész nap díjtalan.
